A Krummbachstein lassan-lassan belekerül azon gyakran látogatott hegyek csoportjába, mely valószínűleg már nem fog külön beszámolókat generálni. Hacsak nem kapcsolódik a túrához a maihoz hasonló, extra különlegesség. Tudniillik a már-már unalomig ismert Miesleitensteig meg az Eng/Mariensteig helyett a vadregényes Kuhsteiget választom felfelé  menetben, amelyhez eleddig még csak egyszer volt szerencsém. Annak is van már vagy 5 éve. Nahát! Milyen sebesen múlnak az évek.   

A megtett táv (Kaiserbrunn [GPS: 47.734633, 15.791867], Kuhsteig, Krummbachsattel, Krummbachstein, Knofeleben, Miesleitensteig, Kaiserbrunn) 14 km, 1100 m szintemelkedés bruttó 7:00 óra (nettó 5:10 óra)

A múltkor Cirmi említette, hogy Philippel a Kuhsteigen jöttek le a Knofelebenről, Nos tehát innen az ötlet újra belemerülni egy vadregényes vállalkozásba. Miután egyszer már megismerhettem ezt az elhagyatott ösvényt, nem számítok különösebb útkeresési vagy tájékozódási nehézségekkel.

Kaiserbrunnál, mindjárt az elején egy vaskapu áll utat, de ezt így nyári/őszi-időszakban nem kell komolyan venni. Mind jobbról mind pedig balról egyszerűen ki lehet kerülni. Tudniillik az út egy vadetetőhöz vezet, melyet télen, az erdő lakói érdekében, jobb nem bolygatni és az állatokat békében hagyni (fenti képek).

Itt a vadlesnél balra a Krummbachgrabenbe vezetne az út. Én viszont itt jobbra veszem az utam.

Az aljnövényzettől benőtt Kuhsteigen (alig lehet látni)

Először széles, de látszólag is ritkán (ha egyáltalán) használt erdészeti úton baktatok, mely hamarosan keresztez egy időszakos patak, a Krummbach medrét. A továbbiakban az ösvény elkeskenyedik, teljesen beszorul egy benőtt szurdok aljára. Ha ez a burjánzás így folytatódik, hamarosan járhatatlan lesz (már amennyiben senki nem veszi a fáradságot, hogy tisztán tartsa).

A benőtt szakasz után valamelyest kiszélesedik és ki is tisztul az egyre meredekebbé váló völgy (fenti képen). A múltkor azt írtam, hogy a görgeteges-murvás rész jobb oldalán mászunk fel, most viszont eme rész bal oldalán leszek figyelmes egy elég jól látható ösvényre. Maradok tehát a balkéz felőli sziklafalak alatt.

Hamarosan elérem a kulcspontot (fenti kép), ahol három árok-szerűség is összefut. A helyes útválasztás mantrája a „balra tarts”, az erdős részbe. A szemben nyíló sziklás árkok léte tabu, oda nem szabad bemenni.

Ha ezt a bizarr csendéletet látod, akkor jó úton jársz

Az erdőben némi nyomolvasó készség szükséges meglelni a folytatás fonalát, ami nem igazán nehéz. GPS-re hagyatkozni nem nagyon lehet, mert a völgykatlanból csak nagyon kevés műhold látható és tehát a készülék útmutatása itt, ebben a helyzetben teljesen használhatatlan. Eltévedni viszont nem lehet, kétséges esetben elég az erdő legmélyebb pontján maradni és felfelé araszolgatni mindaddig a pontig, ahol egy sziklafal, a Bretterboden állja az utat (lenti kép).

A Bretterboden falai tövében (fenti képen) viszont érdemes rátalálni arra a csapásra, amely bár vad sziklavilágon át, de szinte egyenesen vezet a Krummbachsattelba.

A Kuhsteig vége kissé vadregényesre sikeredik, tudniillik nem számítok a susnyás-salátással. Túl korán lépek le az ösvényről (követve a csapást) ami így ősszel hiba, tudniillik egy-másfél méteres dudva-tengerbe vezet, amin csak küszködve tudom magam átverekedni. Tavasszal, ez még nem gond, mert a növényzet éppen csak zsendül. De mostanra kemény cellulózban gazdag mező fogad. Jobb tehát az erdő alján továbbmenni és rátalálni a jelölt Wassersteigre, mert az egy jól járható csapáson lyukad ki.

Egy tábla megpróbál lebeszélni a Krummbachsteig használatáról

Visszapillantásban a Rax köszön

Ebben a salátásban az a jó, hogy már van benne kitaposott ösvény, nem úgy mint lejjebb, ahol ilyen méteres dudván kellett végigmasíroznom.

Az áldatlan dudva-kaland után (valóban kivette a spikkemet) már gondtalanul elérhető a Krummbachsattel (fenti képek), ahonnan a végső felszökés indul a csúcsra. Jó tempóban cirka egy fél óra alatt lyukadok ki a törpefenyős platón, majd néhány perces sétával elérem az Alpenfreundehüttet.

A csúcs már valóban csak egy ugrásnyi. Indulástól számítva, bő három óra alatt érkezem a kereszthez, ahol nem időzőm túl hosszan, mert delet ütöttek a gyomromban és tudom, vár a csodás Hütte a Knofelebenen. De az út hossza nem elhanyagolható, mert csak délután egy órára (13:00), azaz indulástól számítva négy óra elteltével huppanhatok le és adhatom át magam a kulináris örömöknek.

A Knofelebenház terasza minden időben jól védett, déli oldalra néz és nehéz otthagyni, különösen így ragyogó napsütésben, meg amikor rágondolok a még legalább kétórás ereszkedésre a Miesleitensteigen. Na, de aki idáig feljött, valahogy le is kell hogy menjen. Az út ismerős, mégsem egyszerű. Eleinte gyengéden lejt az ösvény, kiér egy szerpentines széles erdészeti útra, de utána a drótkötelekkel is biztosított kulcs-szakasz, nem elhanyagolható odafigyelést igényel. Fáradt vagyok és ez most különösen is a nehezemre esik. Megfájdult az egyik térdem is, és nem tudok teljességgel ráhagyatkozni, ami extra nehezíti a dolgomat.  

Nini egy nepáli zászló, a kisegítő személyzet tudniillik onnan érkezett

A nyaktörő Miesleitensteigen lefelé

Szemben a Hochgang (a Schnebberg egy ritkán látogatott darabontja), amin még sajnos nem voltam soha.

Na, de ez is megmegy szép nyugodt, odafigyelő tempóban, szinte majdnem pontosan két óra alatt érkezem vissza Kaiserbrunba. Ez egy olyanoknak való túra, akiket csábítanak különleges kihívások és képesek az önálló tájékozódásra. Mindazonáltal nem hiszem, hogy a gyakran választott útvonalaim csoportjába kerülne. Igazi alternatíva a szomszédos Krummbachgraben, melynek alján a Krummbach patakocska csörgedez. Itt van egy beszámoló 2013-ból, meg egy másik hasonló 2015-ből illetve, hogy a csokor teljes legyen egy extra alternatíva a Krummbachsattel eléréséhez a Brettschachersteigen.