Angikával folytatjuk az ismerkedést a Hohe Wand kínálta turisztikai attrakciókkal (tán az ötödik alkalommal). Ma langyos kis séta helyett Angika eltökélt szándéka, a gyakran emlegetett, és tehát hallásból már jól ismert Springlessteig megízlelése. Hát akkor legyen kívánsága szerint. Felfelé menetben Springlessteig, lefelére pedig a még nekem is újdonságnak számító Grafenbergweg van tehát betervezve.
![]()
Grünbach am Schneeberg a Hohe Wand felől nézve
Kiindulópontunk a Segen Gottes (Isten Áldása) elnevezésű parkoló. Nem tudni mi inspirálta ezt a szép nevet. Lehet megáldatik mindenki, aki innen indul egy-egy túrára. Hát legyen, meg aztán nem is árt ilyesmi, mert kicsit izgulok, hogy miként fognak ízleni Angikának a jó fűszeres kis szakaszok. Zöldfülű ferratázós korszakomban, rengeteget tapostam a Springlessteiget, főleg a Steirerspur miatt, később a Wildenauerról meg a Gebirgsvereinről lejövetben.
Először szépen elsétálunk a Hohe Wand déli falai alatt (fenti képek). Útközben érintjük az idén újra nyitott Seiser Toni vendéglőt, ahová még most korai lenne betérni. A vendéglő mögött aztán a kusza úthálózatból, kiválasztunk egyet, mely a kékkel jelölt Wandfußsteig felé visz. A falak felől jövő hangzavar arra enged következtetni, hogy ma, nagy lehet a tolongás a Gebirgsvereinsteigen.
Elérjük a Springlessteig beszállóját. Az ösvény felfelé kunkorodó hajlásszöge jól sugallja, azt ami jönni fog. Érdekes tapasztalat, most, így Angika szemszögéből vizsgálgatni a körülményeket és a dolgok mibenlétét. Azelőtt eszembe nem ötlött volna emilyen „egyéb” szempontok szerint „látni” a turistaút zegét-zugát. Na, de rendre elindulunk és bizony nekem van görcsben a gyomrom, merthogy most mind testben, mind pedig lélekben is, mindent úgy érzékelek mint Angika.
Eleinte még hasznosak a túrabotok, de később aztán már inkább kézzel érdemes csak kapaszkodni. Főleg az egyetlen vaslétra után már folyamatos a kihúzott drótkötél biztosítás, helyenként az ösvény mindkét oldalán. Gyakorlatilag megmegy minden simán, az akarat és a teljes elszántság megoldanak mindent (fenti képek).
Cirka háromnegyed óra alatt végzünk is a Springlessteiggel, A platón fogad minket a Hubertushaus, ahol rendre megtartjuk déli pihenőnket és megünnepeljük Angika teljesítményét. A továbbiakban az Eicherthütte felé vesszük az irányt. Útközben rácsodálkozom egy a háborúban veszett hősöknek állított keresztre (Ewiger Friede Kreuz, lenti képen), amit még eddig jómagam sem regisztráltam.
![]()
Egy telefotó a Geländehütte szirtje felé, a Schneeberggel a háttérben
Az Eicherthütte mögött aztán rátérünk a Grafenbergwegre, ami a Springlessteig viszonylatában jóval egyszerűbb turistaút (fenti képeken), bár a talpunk alatt minduntalan alattomosan meglóduló görgetegek miatt, a fokozott odafigyelés itt is kötelező.
![]()
A Große Kanzel szirtje, ami közvetlenül az Eicherthütte alatt található
Miután közismert, hogy a Springlessteignek már az évek során több áldozata is volt, semmiképpen sem szabad alábecsülni. Lefelé menetben inkább csak tapasztalt ferratázóknak ajánlanám, cepreknek akadnak egyszerűbb lejövetelek is, mint az imént említett Grafenbergweg.
…Olgi nevében köszönöm, hogy a “ceprek” fölé emelted…🙂
Hát igen, a szerencsétlenségek (mint a belinkelt eset is mutatja) általában lefelémentben történnek, de ez még a számunkra elérhetetlen nyolcezreseken is így van…