Két Attilával hármasban indulunk bevenni egy helyi jelentőségű, de télen, különösen közkedvelt túra-hegyet, mely a Muckenkogellal és a Reisalpeval együtt alkotják a Gutennsteiner-Alpen fő strukturális gerincét. Legfőként a kezdő sítúrások szeretik, mert amennyiben könnyü és friss a lehullott hó, szép íveket lehet leírni a gyengéd lejtőkön a porhóban. Hótalpas kiruccanás keretében immár lassan hagyománnyá válik, hogy telenként mi is meglátogassuk a hegy ormát.

A megtett táv (Kleinzell [GPS:47.979117, 15.734783], Solleneck, Weißenbachalm, Hochstaff, Ebenwald, Ebenwaldhütte, EBenwald, Scheidergraben, Kleinzell), majdnem 13 km, 920 m szintemelkedés bruttó kereken 7:00 óra (nettó 4:35 óra)

Az időjárás napos jóslatával nem is lenne gondunk, hacsak nem társulna a kék éghez valamiféle élénk, sőt helyenként erősnek ítélt nyugati légmozgás, mely löketeiben eléri majd a Beaufort-skála 6/7-es fokozatát. Na, mindegy, ha már szombatra beterveztük az akciót, egy kis szél, nem állíthat meg. Különben is csak a csúcs közelében leszünk kitéve az elemek emilyen hancúrozásának. És ez így tökéletesen igaznak is bizonyul.

Kleinzellben, ahonnan pontban 9:30 órakor indulunk, teljes a szélcsend. Nem is merül fel, hogy később esetleg majd gondunk lehetne vele. Útközben bele-bele hallgatok a minket körülölelő csendbe, hogy hallani-e a szél citerázását a feljebb fekvő lejtőkön és a fák csúcsain, de semmi nem utal különösebb vészre. A Weißenbachalmig marad is az ábra.

Alig érünk ki a Weißenbachalm nyitott legelőire, máris belénk mar a megjósolt szél (fenti képek). Szerencsére valóban csak löketeiben tereli magára a figyelmet, mert közben-közben, helyenként teljesen ellankad. A csúcs felé közeledve aztán eme „szünet-jeles” szakaszok rendre rövidülnek.

A szél, mint tapasztaljuk, itt, csodás mókákra is képes. Tudniillik belekap az elmúlt napokban megolvadt, majd többször is megfagyott felső hóréteg kemény, jeges tábláiba és viszi ezeket a világba szerteszét. Egy ilyen szép nagy darab „asztallap” engem is eltalál, de szerencsére nem okoz sérülést.

A távolban az Ötscher őfelsége trónol, lent pedig a Reisalpe van befogva

Felkészülünk tehát, hogy a csúcsot majd csak érintjük és szaladunk is lefelé, amint csak lehet. Aztán, mint kiderül, bár alaposan húzza a nótát, de nem olyan erővel, mint ami abszolút lehetetlenné tenné a csúcskereszt alatti rövid elidőzést (fenti képek).

Következik az alászállás, mely így télen, nagy hóban, elkerüli a gerincen húzódó, rendesen kitaposott (de gyakorlatilag jelöletlen) nyári ösvényt. Helyette a hegy nyugati oldalán, jó meredeken csúszunk, araszolgatunk és egyensúlyozunk lefelé, egy széles erdészeti útra. Át egy bezárt kapun, mely vastagabb hótakaró esetén szinte ki sem látszik (most igen) a hóból. Ezután ismét meredeken le a hegy oldalán, majd északnak fordulva, egy sítúra nyomait követve jutunk ki az Ebenwaldra (fenti képek). Még egy félóra innen az Ebenwaldhütte, ahol megejtjük déli pihenőnket.

A kunyhó egy kisebb domb tetején épült, nem tudni milyen indíttatásból, hisz így jól elkerülik a rendre kijelölt turistautak. Ráadásnak még vagy 30-40 méter szintemelkedést is le kell annak gyűrnie, aki idefent szeretne lehuppanni. De megéri a fáradságot. Határozottan! Odabenn a kályhában barátságosan lobog a tűz és azt sem lehetne állítani, hogy sokan lennének. Pedig az Ebenwald-parkoló jól látogatott. Nyilván nem mindenkinek fűlik a foga eme kitérőhöz. De ez így van jól. A többség úgyis a Reisalpe felé orientálódik, ahol a Hütte szintén nyitva tart.

A kép hátterében a Hochstaff. Lent közelítésben a csúcskereszt.

Jó egyórás pihenőnk után még vár ránk egy prózai feladat, megtalálni a Scheidergrabenon át vezető alászállás kezdetét. Ehhez hótalpakon, egy szűziesen érintetlen mezőn átvágva akadunk rá az erdő fáitól egyébként jól elrejtett ösvényre. Innentől kezdve azt már elvéteni nem lehet. Némi gondot csak az utat számtalan helyen eltorlaszoló, keresztbe kidőlt fák jelentik (lenti képek). Hol alattuk mászunk át, hol meg valamiként, ágaik-bogaik közt és felett. Nem csoda, hogy a hótakaró állaga alapján, az utat, eleddig csak az erdő vadjai használták. Emberi nyomokat sehol sem látunk.

Már kihunyóban a nap, mire 16:30-ra visszaérkezünk Kleinzellbe. A tervezett és előrelátott bruttó 7 óra papírforma szerint is bejött, bár igaz, több mint egy jó órát kell az Ebenwaldhüttere felszámolni, szőrével, mert a dombtetőre vezető kaptató oda-vissza is elkéri ama jó negyedóráját. Köszönöm barátaimnak a vidám együttlétet, remélem hamarosan ismételhetünk majd.