A Preinerwandsteig a Haidsteig alternatívája, már amennyiben valaki nem okvetlenül szeretne libasorban lógni a drótkötélen egy olyan vasárnapon, amikor a vidéket elárasztják a hegyek szerelmesei. Mert mi Attilával pont egy ilyen vasárnapot szúrtunk ki magunknak. Mindamellett megjegyzendő, hogy a Preinerwandsteig egy max. A/B ferrataként van számon tartva, de a drótköteles felső részek legfeljebb az útvonal 20%-t fedik le. Mászni, sziklát fogni pedig gyakrabban is lehet 1 de legfeljebb 1+ szinten, ha egyáltalán.

A fenti nyomvonal szerint megtett táv Griesleitenböl [GPS: 47.683617, 15.741217] a Preinerwandsteigen át a Preinerwandra, és a Seehütte érintésével vissza, cirka 12 km, 950 m szintemelkedés bruttó 7:00 óra alatt (nettó 4:15 óra)

Griesleitenböl lenne az indulás és tehát mikor ideérek, meglep, hogy egyetlen egy parkolóhelyet sem találok. A parkoló csordultig van, ami az elmúlt 15 évben még egyszer sem fordult elő. Legalábbis nem emlékszem rá, hogy valaha is gond lett volna itt leállni. Még pazar időben, vasárnap és ünnepnapok alkalmával sem. A dolog mögött az idei évben a hágón (Preiner Gscheid) redukált parkolóhelyek tényét sejtjük, itt beszámoltam róla. Tudniillik aki ott nem talál magának helyet, az minden bizonnyal itt, eggyel lejjebb próbálkozik. Részűnkről pedig szerencse, hogy a parkolóhoz vezető út szélén még akadnak leállást nem tiltó helyek. Uff!

Így történik, hogy cirka 10 óra körül, tán 30-40 méter szinttel lejjebbről kezdjük el utunkat. Cirka bő egy óra alatt érkezünk a beszállóhoz, illetve az erdőhatár fölé. Szerencsénket gyarapítja, hogy a felhőknek köszönhetően nem pirít minket konstans a nap. Ellenkező esetben a Preinerwandsteig déli irányba néző katlanját nem igazán ajánlott bejárni a nyár derekán. Közben megjegyzem, nem számoltam hányszor tettem meg ezt az utat (elég sokszor), de eddig még soha nem küzdöttem a kondíciós képességeim hiányával. Illetve hát, ilyesmi fel sem merült, nem emlékszem rá. Ezt nagyon komolyan kell vennem és megfelelő tréninggel ellensúlyozni elengedhetetlen lesz.

Így vagy úgy, de egy néhány perces nyújtott pihenővel az utolsó szakasz elött, simán megmegy a mászóka. Ha az Emmysteiget jelző tábla igaz (miszerint „Nur für geübte”), akkor a Preinerwandsteigre ez duplán érvényes. Persze találkozunk szemben leereszkedő profikkal, akik a Haidon vagy a Königschusswandon törtek a magasba, de nekünk, öregfiúknak az efféle kör-költemény már kissé sok lenne.

Pillantás a Haidsteig fekete Madonnájához, és lent zoom ugyanoda

Visszapillantásban a Preinerwand csúcskereszt, és lent ugyanoda közelítve

Attilának még láthatóan nem volt elég, újabb csúcsokra tör

Mintegy jó másfél órás kapaszkodás-mászás után érkezünk a Preinerwand csúcskereszthez, majd a már-már kötelező csúcsfotózás (és „elektrolitbontás”) után leereszkedünk a Neue Seehüttéhez. Kíváncsi vagyok, hogy az új haszonbérlő mennyire boldogul a helyzettel, és úgy tapasztaljuk, hogy elég jól. Legalábbis a korábbi körülményekhez képest romlásról beszámolni nem lehet, sőt, helyenként tán még jobbak is a viszonyok. A csapolt sör hiányzik, ami pedig korábban akadt itt, igaz csak tán 2 egymás utáni évadban.

Miután éhünket-szomjunkat csillapítottuk, meghányjuk-vetjük a további útvonalunkat és tehát úgy döntünk, hogy az átélt küzdelmek után tán mégis jobb lesz a legegyszerűbb és legrövidebb úton (Göbl-Kühn-Steig) visszatérni szépen Griesleitenbe. Remek kiruccanás, ami a standard paraméterek tükrében nem tűnik túl nagy kihívásnak, ám a másfélórás mászás a meredek, helyenként ugyancsak jól kitett, sziklás terepen csak-csak jobban kiveszi az ember spikkjét, mintha ugyanannyi szintet lépkedett volna nagy nyugalmasan egy széles úton felfelé.