Még csak egyszer voltam az 1266 méteres Jocharton, nyolc éve, akkor csikorgó fagyban, januárban, hótalpakon. Közben teljesen elfeledtem. Nosza, akkor látogassam meg újra, így a szeszélyes időjárással megáldott nyár derekán, amikor nyílik egy elfogadhatóan stabil időjárás-ablak. Most viszont nem a hegyek közé zárt álmos Rohr im Gebirge községből rajtolok, mint annak idején, és mint azt a túrakalauzok ajánlják, hanem északról, Kleinzell/Traisenbeck felől a Fenstergraben szájából.

A megtett út északról, a Fenstergrabenon és a Hammerlecken át a Jochartra cirka 14 km, 750 m szintemelkedés bruttó 4:25 óra alatt (nettó 3:50 óra).

Az útvonal első négy kilométeren széles erdészeti úton enyhén emelkedik egy vadregényes árok mélyén. Majdnem végig elkísér egy hol halkabban, hol meg hangosan csobogó patak, a Fensterbach. Eleinte lombos erdők alatt kanyarog az út, majd feljebb fenyvesek karéjában szippanthatok friss és üde hegyi levegőt. Az út több helyen is villában válik szét, tehát nem árt előre tájékozódni térkép alapján, hogy merre van a helyes ösvény. GPS használat ajánlott, merthogy az út elvileg hivatalosan is jelzett, de ezek a több évtizedes kék-fehér csíkok már kifakultak, sokszor nehezen észrevehetőek és ilyen elágazásokban sajnos se hírük se hamvuk.

Az út második része a legfurfangosabb. Tudniillik itt vége a romantikus baktatásnak és egy nagyon kemény kaptató következik fel a „passzóba”, ami egy nyereg és Hammerleck (987 méteren) néven fut. Az erdészeti útról leválik jobbra fel a hegyhátra egy vékony ösvény (lenti képen), amit egy kékkel pingált tábla jelez. Én vesztemre rövidítek és hamarosan árkon bokron át érem el a jelzett ösvényt. Senkinek nem ajánlom, magamnak sem.

Szó-mi-szó, eléggé kifacsar ez a bizonyos emelkedő, és örömmel nyugtázom, amikor végre elérem a passzót (lenti képen). Itt kezdődik az út harmadik szakasza, ami már a Jochart gerincén fut folyamatosan és kompromisszumok nélkül csak felfelé.

Pillantások balra, a Schneeberg felé

Egy erdei szakasz jön, ami még jól járható, de később, ahol korábban kivágták az erdőt és most a természet rohamos gyorsasággal veszi át a terepet, elég vesződséges. Őszintén ajánlanék mindenkinek, aki erre téved, egy metszőollót, hogy a helyenként áthatolhatatlan bozótosból a szó szoros értelmében kivághassa magát. Úgy nézem, az útfenntartó alpesi szervezetek nem igazán törődnek vele. Szerintem egy-két éven belül úgy elburjánzanak a bokrok, hogy végleg áthatolhatatlan lesz (segédlet nélkül).

Nos tehát, némi izgalmas küzdelmek és útkeresés után elérem a végső, jól kivehető és szabad útszakaszt. Nini, a Jochart régi keresztje eltűnt! Vajon hová lett? Tábla jelzi, picivel odébb van egy pihenő hely (Rastplatz), nézzek el tehát oda. És valóban, meglelém az ebadtát. Szép lett, szebb mint a régi. Nagy örömömre ott van egy pad is, lesz tehát hol elköltenem a hamuban sült pogácsám. Remek! Teljesen odáig vagyok a viszonyokkal, különösen, hogy mire idáig érek, már a nap is majdnem folyamatosan ragyog, melenget és falatozáshoz kitárulkoznak előttem az ismerős hegyláncok is. Kis szépséghiba, hogy a láthatóság tipikusan nyári, a párás levegő miatt ködös, de ez engem egy cseppet sem zavar.

A kereszt mellett, a túloldalon vannak más padok is (fenti képen), amik arról ismeretesek, hogy idetévedő vándorok mindig találnak a pad alatti fiókokban némi pityókát. Állítólag! Nos, a fiókokat látom is, de nem érzek késztetést magamban, hogy ellenőrizzem a mendemonda igazság tartalmát. Bár tudom, efféle „Mágikus” padok vannak itt a hegyekben máshol is, például a Gaissteinen.

Lefelé ereszkedve, mindvégig szemben az Unterberg

Hol van itt vajon az ösvény fonala (fenti és lenti képen)?

Na kérem, jön az ereszkedés a passzóból… brrr….

Eltöltök egy jó félórát az uzsonnázó asztalnál, aztán jóleső érzéssel kezdem meg az alászállást. Majdcsak sikerül magam újonnan átverekedni a bozótoson. Így is van! Minduntalan egy metszőolló képzete lebeg szemeim elött, hogy milyen jól elkelne most itt. Na, de majd legközelebb, gondolok erre is, mert reményeim szerint nem utoljára tettem itt tiszteletem. Eme északi variáns jobban megnyerte tetszésem, mint az eredeti, Rohr im Gebirge felőli. Kis üröm, hogy ama Hammerleck „passzóból” történő meredélyen lefelé, a térdem zokon veszi a lejtő dőlésszögét és tiltakozásba kezd. Remélem pár nap alatt sikerül majd kikúrálnom valahogy.

A Fenstergraben bejárata, ahogy visszaérkezem. Balodalon a parkoló 3-4 autónak van elég hely