Eredetileg a bejegyzésemnek azt a címet szántam, hogy „Ottóház via Brandschneide”, de ez így nem fedi a valóságot, mert nem az Ottohaus volt aznapi célom, hanem a Camillo Kronich Steig, másnéven Brandschneide. Tudniillik bevallom, kissé hanyagoltam, és úgy gondoltam, ideje, hogy felfrissítsem ezzel kapcsolatos benyomásaim.

A megtett táv Kaiserbrunnból [GPS:47.734633, 15.791867] indulva a Brandschneiden át az Ottoházhoz és vissza, érintve a hegyiállomást, cirka 12 km, 1120 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra alatt (nettó 4:40 óra)

A C. Kronich Stieg ugyanúgy Kaiserbrunnból indul, mint a Krummbachsteinre vezető Miesleitensteig. A dolog érdekessége, hogy a két cél afféle tükörképei egymásnak, mind szintemelkedés, mind pedig táv és erőnléti kívánalmak terén. Ami emitt a Miesleitensteig, az a túloldalon a Brandschneide. A Naturfreunde–Knofelebenház megfelelője az Ottóház, és Krummbachstein mint csúcsélmény párja a Jakobskogel. Mindazonáltal megjegyzendő, hogy a Rax oldalán futó turistaút valamelyest mégiscsak háklisabb (szinte végig T3), nagyobb óvatosságra int (a Miesleitensteig egy rövid szakasz kivételével T2).

Nos, mindeme előzmények ismertetésével máris elmondtam a lényeget. Főleg pedig azt nem árt tudni, hogy a Brandschneide teketória nélkül kunkorodik alapos határozottsággal felfelé. Az ösvény helyenként kitett, mély szakadékok szélén vezet, tehát akinek görcsbe rándul a gyomra a több száz méteres mélység láttán, tán jobb ha meggondolja. Az út javarészt apróbb-nagyobb sziklatörmelékkel felszórt, ami különösen lefelé menetben tud igazán kellemetlen lenni.

Pillantások a túloldalra. A kép előterében a kitett turistaösvény csíkja.

… és pillantások a Höllentalba

Csodálatos panoráma köszönt végig

A túra kulcspontját egy terebélyes sziklakatlan, a Brandschneidenloch áthágása jelenti (lenti képek). Az út először a fal északi oldalához simul, majd jobbra fel egy drótköteles szakasz után vaslétra zárja le az akkordot. A furfangos részeknek még ezzel távolról sincs végük. Egy másik vaslétra-páros inkább hátráltat, mintsem hasznos lenne. Jobbnak látom a fokai közt a talajon lépegetni.

A Brandschneidenloch katlanjában

Odalenn Kaiserbrunn látszik

Helyenként villában ágazik el az ösvény. Gyakorlatilag mindegy, mely ágát választjuk, ugyanoda érkeznek, csak éppen más-más stílusban. Két helyen van ilyesmi választás. A jobb oldali ágak minden esetben kissé vadabbak. Az egyik kivisz egy kitett szirtre, hogy utána éles balkanyarral visszapenderüljön rendes mivoltába. Lefelé menetre megjegyzem magamnak az „ártalmatlanabb” letérő ágakat.

Úgy tűnik, 2017-es előszöri itt jártam óta, kondíció szempontjából még nem sokat veszthettem, mert gyakorlatilag ugyanannyi idő alatt érem el a Rax kabinos felvonó hegyi állomását, mint annak idején (2:15 óra). Most annyit változtatok a mókán, hogy a jól kitaposott széles út helyett a ritkábban bejárt sípálya vonalát választom, hogy elérjem az Ottoházat. Jó alternatíva, sokkal érdemesebb. Indulástól számítva 2:45 óra alatt érkezem a vendégházhoz.

Nini, hirtelen bukkan elő a hegyi állomás (kissé balra fent a képen). Még vagy 100 méter szint odáig

Virágba borult már az őszi kikerics

Az úgynevezett Ebenwaldon át, ami a sípálya vonala lehet

A vendégház, bevallom csalogató. Ugyancsak erősen latolgatom, másszak-e még fel tovább a Jakobskogelra. Bevallom, a hatalmas keresztjével már úgymond a könyökömön jön ki. Most tehát inkább kihagynám, és engedek a kulináris örömök azonnali hívásának. Azt a plusz 90 méter szintemelkedést meg leírom magamnak. Megjegyzendő, hogy az Ottóház kínálata meglepően gazdag, mindenki megtalálhatja azt, ami leginkább megérinti. Az önkiszolgáló módozat is elég jól beütemezett. Az említett Rax-Krummbachstein versengésben viszont mégiscsak a Knofeleben-ház a nyertes.

Az út felett a Waxriegel és jobbra a Krummbachstein (lejjebb közeleítésben)

Az út itt kettéválik. Jobbra a Gsolhirnsteig, balra pedig a Brandschneide fut lefelé

A hegyi-mentők extra figyelmeztetetik a gyanútlanokat, hogy sziklás terep jön, csak tapasztaltaknak ajánlott út. Szerintem én bevállalhatom, hihi….

Ama, szerintem kissé felesleges, mert túl lapos, vaslétra-páros jön

Újra óvatosan a katlanon át (szemben a Krummbachstein)

Délidei pihenőm után tehát jöhet az alászállás, amitől jobban tartok, mint a felfelé menettől. Meg is roppan újfent a bal térdem, de szerencsére rendre tudom folytatni az ereszkedést. Meg-megállok pihengetni és fotózni, mert annyira elbűvöl a panoráma. A Brandschneide tömény adagolásban szolgál mindazzal, amit a Rax szívet-lelket emelő kulisszái egy túrázónak nyújtani tudnak. De csak óvatosan és meggondoltan érdemes csemegézni.