Végre újra itthoni terep. Mindjárt feltűnik, az a friss, ropogós de mégis gyengéd zöld, ami most, az esőzések után hatalmas erővel fakad mindenhonnan. Egy édeskés, de jól ismert aroma üti meg az orrom. Először nem tudom, hogy vajon honnan, miből származik, fáról, bokorról vagy a fűből?

Később kiderül, a mező tavaszi illata. És lám, sikerül beazonosítanom a forrását is, a kutyatejet (Euphorbia cyparissias, Wolfsmilch), fenti képen. Kisebb nagyobb csoportokban borítja a zöldellő domboldalakat. És ha letépem, valóban egy ragacsos tejszerű folyadék buggyad elő a szárából. Helyenként olyan sok a virág, főleg gyermekláncfű sárgállik, hogy óvatosan keresem a lépést, ne gyúrjak le egyet sem. Ma a kunyhó nincs nyitva, így nem is csoda, hogy senkivel sincs szerencsém összefutni. De ez jót tesz. Zavartalanul elmélázni a felhők formáin, a madarak dalán, a virágok formáin, a növényzet illatán.