Howard Zinn – Az Egyesült Államok népeinek története


Civilizációs betegségünk a hauzdozás, az elferdítés, a rágalmazás,  a dolgok szebb színben történő feltüntetése és a féligazságok kultúrális örökségünk lényeivé váltak. A hazugságok esetenként a nézőpont külömbségeiből adódnak, mely a piramisformába szerveződött civilizációnk alapvető strúktúráit tükrözi. A baj legtöbbször ott van, hogy a piramis csúcsán elhelyezkedő hatalmasok saját szemszögük meglátásait próbálják általános és megcáfolhatalan igazságként elhitetni a széles bázissal. A propaganda ma már tudományos pszichológiaia ismeretekre támaszkodva céltudataosan adagolja az ilyenkeletű keserű cseppeket. Ismerős? Ezért aztán úgy látszik, mintha a történelem is a győztes hatalmasokat igazolná amin nem is lehet csodálkozni hiszen végsősoron ők döntik el mi kerül majd a sajtóba meg a történelemkönyvekbe. Szerencsére itt-ott akadnak még olyanok is, akik a dolgokat a piramis bázisából szemlélve, az elesettek a vesztesek és a kisebbségek szemszögéből próbálják megvilágítani. Megdöbbentőek az így feltárt külömbségek. Itt van példának okaéért Howard Zinn amerikai történész akinek „A people’s history of the united states”  (Az Egyesült Államok népeinek története) című precíz tényfeltáró munkája sorba dönti az egyetemes történelmírás hivatalos változatát mely mint kiderül, nagyrészt meghamisított patriotista legendák gyűjteményeiből áll.

Beszéljünk például az elterjedt hiedelemről, miszerint az indián kultúra és az őslakosok – ugyan May Károly és J. F. Cooper nyomán sok szimpatizánsnak örvend – a történelmi fejlődés kényszerű és elkerülhetetlen áldozatai voltak (megj. ma ezt úgy mondják népirtás), mely nélkül ma nem lehetne holdrakétánk meg mobiltelefonunk és igen, internet sem lenne, illetve úgyis csak valami egészen vad, barbár alsóbbrendű, visszamaradott kultúráról volt szó melynek törvényszerűen el kellet tűnnie, hogy helyet adhasson a sokkal fejlettebb, magasabbrendű civilizációnak…

Megróbálok Howard Zinn könyvéből néhány érdekes és sokatmondó részletet kiragadni mely az ilyen és az ehhez hasonló „költeményeket” cáfolja. Ki is itt az alsóbbrendű kultúra képvislője?

Columbus, the indians, and human progress [21. oldal]

Kolumbusz és utódai nem lakatlan vadonba érkeztek, hanem egy olyan világba mely helyenként ugyanolyan sűrün lakott volt mint Európa, ahol sokrétű kultúra létezett, ahol az emberi kapcsolatokban egyenlőségre való törekvés jobban dominált mint Európában és ahol a férfiak, nők, gyerekek és a természet kapcsolata sokkal harmonikusabb volt mint bárhol a világban.   

Ők (az indiánok) ugyan nem ismerték az írást, ám voltak saját törvényeik, költészetük, és  emlékezeten alapuló történelmük is ami mind az európai nyelvekét felülmúló összettségű szókincsen alapuló szájhagyomány útján terjedt és melyekhez dalok, táncok és szertartásos drámák is társultak. Nagy figyelmet fordítottak a személyiség, az akaraterő, az önállóság és az alkalmazkodókészség fejlesztésére, a szenvedély és düh kordában tartására és a tekintélyt eredményező magatartás kifejlesztésére mind az egymással való kapcsolataikban mind pedig a természethez fűződő viszonyukban.

John Collier aki 1920 és 1930 között az indiánok között élt ezt mondja az indián szellemi felfogásról: Ha magunkévá tudnánk tenni, akkor a miénk lehetne a kiapadhatatlan tartalékokkal rendelkező föld és az örök boldogság.  

Persons of mean and vile condition  [53. oldal]

Itt van egy zavarbaejtő tény: ha az idián törzsekhez menekült fehéreknek vagy csatában rabul ejtett fehér foglyoknak, lehetőségük adódott a menekülésre vagy egyszerűen a régi környezetükbe való szabad visszatérésre, inkább a maradást választották. Indiánok hasonló helyzetben sohasem maradtak önkéntesen a fehérek között.

A francia Hector St. Jean Crevecoeur, aki 20 évig élt az indiánokkal a „Letters from an Amreican Farmer” című munkájában beszámol róla, hogy azok a gyerekek, akiket a Hétéves háborúban az indiánok elhurcoltak és akiket később szüleik megtaláltak, többé már nem kívántak visszatérni és inkább új indián családjaikat részesítették előnyben. „Kell valaminek lennie a szociális kötelékeikben”, mondta Crevecoeur „valami végtelenül megragadónak és fölényesen magasabbrendűnek kell léteznie mindazokkal szemben amikkel mi kérkedünk; ezrével váltak európaiak indiánokká de egyetlen egy amerikai őslakos sem lett szabad elhatározásából európai.”

Kategória: Books | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Howard Zinn – Az Egyesült Államok népeinek története bejegyzéshez

  1. igazvagynem szerint:

    ” Beszéljünk például az elterjedt hiedelemről, miszerint az indián kultúra és az őslakosok …a történelmi fejlődés kényszerű és elkerülhetetlen áldozatai voltak (megj. ma ezt úgy mondják népirtás), mely nélkül ma nem lehetne holdrakétánk meg mobiltelefonunk és igen, internet sem lenne,”
    A kütyük előtt is volt élet, sőt boldog emberek. A technikai fejlettséggel egyáltalán nem egyenesen arányos a boldog, nyugodt élet. Sőt. És az sem valószínű, hogy az amerikai “civilizáció” nélkül ne lett volna tudományos fejlődés. Ami viszont biztos, hogy az emberi gyarlóságnak, az emberi brutalitásnak hatalmas teret adott. Mégsem attól zeng a világ, hogy indiánok meg négerek sorsa, hogy naponta megemlékezések, jóvátételek, az elkövetők utódainak örök pirongatása, nem. Ma generációk sora éli le egyetlen életét úgy, hogy bár észre sem veszi, de testileg, lelkileg megnyomorítják. Lassan az élet értelme olyannyira degradálódik, hogy a mérgekkel telített élelmiszerektől, betegségektől, fenyegetettségtől átitatott mindennapok elől való egyetlen menekülés a zombivá válás. Kütyük, szex, drog, celebizáció. Milyen szép is lesz, ha minden végtagunkra jut egy okosmasina, lehetőleg nano méretben, ha gondolatainkat már nem csak mi ismerjük, ha a csúcsgyógyítás mellett milliók, sőt akár milliárdok maradnak magukra az egyre rejtélyesebb vírusokkal, ha kiégett tiniknek nyitnak elfekvőt, mert mi mást is kaphatnának az élettől…!

    • Sztefanó szerint:

      Ezt a jogos szomorúságot és megbotránkozást Popper Péter egyik örökzöldje (kedvenc idézeteim egyike) így fejezi ki “Jung szerint a világ elég rohadt, mocskos és kegyetlen ahhoz, hogy a benne élő ember jogosan legyen rosszkedvű, sőt depressziós. S ebben az esetben depressziósnak lenni szinte erkölcsi kötelesség – teszem hozzá én [mondja Popper]. Talán azt kellene gyógyítani, aki vidáman lubickol ebben a mocsárban.” … és valóban, néha magam is úgy érzem kibírhatatlan ez a sok beteg szabadon rohangáló “tökjani” (szintén egy popperi jelzö).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s