Karácsonyi üdvözletem


Kedves barátaim, karácsony ünnepe alkalmából azt kívánom nektek és mindannyinknak, hogy a szokványos boldogságkívánáson és boldogságváráson túl, képesek legyünk a minket gúzsba kötő szellemi béklyókat levetni. Azt kívánom, hogy megnyíljunk az élő természet igazságai előtt és legalább lélekben magunk mögött hagyjuk a virtualitások, piramisjátékok logikájára épített sátáni világát.

Ezen a rögös úton engedjétek meg nekem, hogy emlékeztessem mindazokat, akik képesek a tabuk függönye mögé pillantani, hogy a december 25.-vel fémjelzett ünnep igaz eredete a téli napforduló, azaz a Nap újjászületése. Senkit ne tévesszen meg, hogy ez csillagászati szigorral véve, korábban, azaz már december 21.-én bekövetkezik. Az emberiség korai történelmében ez a dátum mindig is egy rendkívül fontos mérföldkő volt, hiszen eleink közvetlenül is függtek a természet ritmusától. Ennek jobb megértéséhez elengedhetetlen egy pillanatra elképzelni egy olyan világot, melyben nem létező faktor az éjt nappallá tévő és a téli hideget kizáró olcsó (és véges) energia. Ama repülőtereken rekedt tízezrek viszont bizonyára belátják, hogy ez, az évszakok ritmusára fittyet hányó kultúránkban, a majdnem korlátlanul rendelkezésünkre álló energiák esetében sem működik mindig zökkenőmentesen. Elképzelhetjük tehát, milyen óriási és közvetlen lehetett eleink függősége.

További tény, hogy i.e. 46-ban Julius Caesar a róla elnevezett, korábbi empirikus naptár megreformálója, december 25.-ben állapította meg a téli napforduló dátumát. A kalendárium pontatlansága miatt 1582-ben már december 12.-re esett a téli napforduló, ami újabb reformot igényelt. A Gergely-naptár sem teljesen pontos, így lehetséges az, hogy 1900-ban december 23.-án és 2100-ban már december 20.-án lesz a téli napforduló dátuma (lásd az ábrát).

Ne feledjük tehát, hogy az elektromosság általánossá válása előtti korokban, az emberek sokkal jobban ismerték a csillagos égboltot és tájékozódni is kiválóan tudtak az egyes csillagképek szerint, úgy térben, mint időben. A mi (nem csak) fénnyel szennyezett világunkban sokan közülünk (a túlnyomó többség) teljes analfabéták a természet ilyen eredetű jelei értelmezésében. Ezért aztán nem is nehéz minket különféle jól hangzó legendákkal lóvá tenni, melyek szigorúbb vizsgálata könnyen kiderítheti, hogy egyiptomi, mezopotámiai és római elemek emberi fantázia szülte ötvözetéről van szó. Akik úgy vélik a „lóvá tevés” már sokkal korábban elkezdődött, igazuk van, de az inkább nem az emberek szabad akaratából és elvi beletörődéséből eredt, hanem sokkal inkább a nyers erőszak, a félelem, a rettegés gazdag repertoárjai bevetésével.

Hát ebben az értelemben kívánok kedves mindnyájatoknak jó erőt, jó egészséget és józan eszetek kritikus gondolkodóképességének gyakori használatát. Tán egyszer még jól megsegíthet minket (remélem nem hangzik undorítóan nagyképűen).

Sztefanó

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Karácsonyi üdvözletem bejegyzéshez

  1. Ria szerint:

    Békés Ünnepeket!
    Szia: Ria

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s