Deutsche Fassung (Német verzió)

Az idén nyáron a Gölleren (1776m) jártamkor a völgybe visszafelé vezető úton szinte állandóan a képbe tolult a Göller testvére, az ugyan alacsonyabb (1670m), de taréjos, ridegebb és zordabb Gippel (lásd a képet). Nos, ha egyenes kínáltatja magát, szinte természetes elhatározás, hogy alkalomadtán meg kell látogatnom. Ez az alkalom éppen a mostani hétvégén, szombaton jött el.

A Göllerről lejövet a távolban mindíg szem előtt a Gippel

Számomra az időjárás mindig is első számú, kötelező figyelmet igénylő tényező. A legújabb nyugati front átvonulását a szombati nap második felére ígérte a meteorológia. Alsó Ausztriát a késődélutáni órákban éri majd el. Végül is, a délelőtti órákra előre jelzett többórás maradék napsütésből sajnos nem sok maradt.

Nyomvonalam letölthető

… és plasztikusan déli irányból

Az ég már akkor is komorodik mikor kicsivel nyolc óra után útra kelek a Zögernitz nevet viselő alpesi tanyáról. A turistaút északról csavarodik a hegygerincre, ami árnyékot vet az erdei kaptatóra, így a fényviszonyok nem okvetlenül lelket melengetőek. A csúcsra vezető piros jelzésű közönséges turistaút (Triebsteig) helyett a Schwarzauer Gippelen illetve a Gippel taréján át vezető, kékkel jelzett, igényesebb és hosszabb variánst választom.

Úgy tűnik, a nagy csendben, erre még a madár sem jár. Tehát ismét csak szálegyedül masírozom felfelé. A Gippelt megcélzó túra rengeteg hasonlóságot mutat az Érdes Taréj (Ötscher) jellegével. Először is mindkét esetben egy északi kaptatón kell feljutni az alapállást megtestesítő hegygerincre (Preinecksattel). A verejtéket fakasztó bemelegítő után következik a túra fénypontja, a kelet-nyugati irányba történő kapaszkodás a taréjon. A Gippel esetében ez a Schwarzauer Gippelre vezető jócskán meredekre sikeredett ösvényt jelenti, mely egészében mégsem éri el az Ötscher taréja nehézségi szintjét.

A Schwarzauer Gippel (1605m) egy csúcskereszt nélküli, törpefenyőkkel benőtt jellegtelen hegyorom. Az út további része a Gippel hegyvonulat gerincén, akarom mondani taréján vezet, melyet jobbról néhányszáz méteres szakadék, balról pedig a mindenütt jelenlévő törpefenyők tarkította, kifejezetten meredek hegyoldal szegélyez. A látvány felemelő! Mindenképpen megéri a kimerítő kapaszkodás fáradalmait. A távolban ott trónolnak egymás mellett, balról jobbra, közvetlen célom a Gippel, mellette a Göller majd kissé távolabb az Ötscher. Jól kivehető az Érdes Taréj sziluettje, a két héttel ezelőtti túrámra emlékeztet.

A távolban az Ötscher, az előtérben a szivárvánnyal

Némi bonyodalom, amikor a Schwarzauer Gippel csúcsa alatt elkezd csöpörögni az eső. Úgy érzem elárultak a meteorológusok, és a front néhány órával korábban érkezik az előre jelzettnél. Már-már nyúlnék a hátizsákomban mindig ott szunnyadó esőkabátér, amikor hirtelen alábbhagy a csöpörgés és egy gyönyörű szivárvánnyal engesztelnek ki a hegy szellemei (lásd a jól sikeredett képet).

A cirka egyórás taréjvándorlás egy kurta nyeregben (Gippeltörl) ér véget, pontosan ott, ahol a standard turistaút (Treibsteig) kiér a Gippel gerincére. Az ide érkező újoncok minduntalan elcsodálkoznak a magányos fa törzsére erősített sárga postaláda meghökkentő látványán. A Treibsteig a nyeregbe ékelt hegyi legelőn felállított kunyhóhoz vezet (Gippelalm), mely a legeltető szezonban fogad vendégeket. Most, már csupán csak a tehéntányérok maradványai emlékeztetnek a nyári kolompcsengésre. A teheneket az említett Treibsteigen hajtják évente le és fel.

A postaládás nyeregből még jó félórás kaptatató a Gippel csúcsa. Az ég egyre zordabb arculatát mutatja. A déli szél is élénkül és a nap korábban még rövid időre előbukkanó arcát szinte áthághatatlan mélyszürke fellegek blokkolják. Kissé elbizonytalanodom, hogy a kilátásokat figyelembe véve, még vállaljam-e a csúcs végső ostromát, vagy inkább bandukoljak lefelé az arra kínálkozó Treibsteigen. Végül is ösztönszerűen elindulok felfelé, számolva azzal, hogy minden pillanatban a nyakamba kapom az ég nedves áldását. Mégsem hátrálhatok meg ilyen közel a célhoz!

A körülményektől ösztönözve friss lendülettel veszem a Gippelre vezető utolsó métereket. A csúcson már-már viharos erővel söpör a déli szél, ezért ott, az erre szántnál rövidebben időzöm. Mission (nearly) completed! Ellazulok, és már ereszkedem is komótosan visszafelé a pirossal jelzett úton.

A postaládánál tartok egy elemózsiaszünetet, számolva azzal, hogy bármely pillanatban teljes erejével rám tör a front. Szinte már-már csalódom, hogy a vártnál enyhébben lejtő, kellemes vonalvezetésű Treibstegen lefelé araszolva visszamosolyogja magát a nap az égre. Hirtelen, szinte a lukas semmiből, kellemes későnyári napsütésben bandukolok, tudatosan lassítva és teli tüdővel élvezve a jutalom időt.

Alig érek vissza Zögernitzbe, alig indulok el hazafelé, amikor tényleg eléri a megjósolt front a vidéket. Mire hazaérek, már sűrűn esik. Mázlim van az idővel.

Gippel VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Auf dem Gippelkamm

Zurück zur ungarischen Fassung

Im heurigen Juni war ich das erste Mal auf dem Göller. Talwärts ist mir dann ständig der ziemlich grau-raue Mauerband des niedrigeren Göller-Geschwisters Gippel ins Gesichtsfeld geraten (siehe Bild oben). Der unausweichliche Blickkontakt hat mich schon damals zur Entscheidung animiert, bei nächster Gelegenheit diesen Berg in Ansturm nehmen zu wollen. Nun, der Tag der Wahrheit ist auf den letzten Samstag gefallen.

Ich wollte das angesagte sonnige Vormittag vorm Wetterumbruch zum Gipfelsturm nutzen und dabei noch einige kostbaren herbstlichen Sonnenstunden tanken. Dieser Plan ist leider nur teilweise aufgegangen. Der Berg konnte ich zwar bezwingen, aber das Wetter wollte sich ganz und gar nicht an die Vorhersagen halten.

Bereits bei Zögernitz, wo ich meine Tour starte, sammeln sich dichte graue Wolken am Himmel. Keine Spur von Sonnenschein. Im Gegenteil, es schaut so aus, als ob der Kaltfront in den nächsten Minuten auf die Gegend herabbrechen möchte. Ich vertraue aber dem dem populären ORF Wettermann, der mir noch Gestern mindestens 6 bis 7 Stunden sonnigen Vorsprung versprochen hat.

Zum Aufstieg wähle ich den längeren, blau markierten Weg über den Schwarzauer Gippel und die Gippelmauer. Sichtlich bin ich selenalleine. Der steile, schattenseitige Wald-Pfad gebettet in eine graue Wetterumgebung drückt deutlich meine gestrige enthusiastische Stimmung. Ich hoffe, dass bis zum angekündigte Regen wenigstens das Gippeltörl erreichen kann. Im schweißtreibenden Aufstieg zum ersten Checkpoint, dem Preinecksattel vergesse ich komplett auf das Wetter und erst vom Schatten des Kammes herausschlüpfend mit dem lebhaften Südwind konfrontierend schaue ich wieder empor zum unverändert dunklen Himmel.

Eine kurze flache Strecke am Grat der Gebirgskette gibt mir einige wenige Minuten Schnaufpause bevor es noch härter wird. Der Aufstieg zum Schwarzaue Gippel gestaltet sich unerwartet steil und anstrengend. Somit gesehen hat diese meine Tour gewisse verblüffende Ähnlichkeiten mit dem vor zwei Wochen durchgeführten Tour über den Rauhen Kamm (Ötscher). Beide Abenteuer starten mit einem steilen nördlichen Aufstieg im Tannenwald zum Grat wonach der eigentliche Kernaufschwung am Kamm in Ost-Westliche Richtung erfolgt. Diesmal ist es aber keine wirkliche Kletterei dabei, sondern eher nur am Rande einer Kletterei liegender Steilaufstieg.

Unglücklicherweise erwischt mich ein leichter Regen direkt vorm Ausstieg am Schwarzauer Gippel. Der ungewollte Segen dauert aber nur wenige Minuten. Mit einem echt schönen Regenbogen aufgezogen direkt vor der Kulisse des entfernten Ötschers zeigen mir die Geister des Berges ihre ultimative Gutmütigkeit (siehe Bild oben). Es kommt dann noch besser, weil auch die Sonne für eine kurze Stunde durch die Wolkendecke kriecht und dadurch ich auf einmal gut gelaunt, erleichtert und voller Elan über den Kamm marschiere. Ich wage sogar die tiefen Blicke in das weit gelegene Tal länger zu genießen. Ich glaube sogar Zögernitz und den dorthin führenden Abstieg geortet zu haben

Das Gippeltörl erreichend verschlechtert sich das Wetter rapide und ich denke sogar an einen Abbruch und leibäugle mit dem sofortigen Abstieg über den Triebsteig. Hier verblüfft mich kurz das auf einem Baumstamm montierter gelber Postkasten, von dem ich schon mal gehört habe. Interessanterweise, während meine Gedanken mit der unliebsame Folgen eines dichten Regens spielen, meine Beine tragen mich unbeirrt weiter über den rot markierten Weg zum Gippelgipfel. Es ist wie ein Transzustand. Mit zügigen Schritten, beinahe im Eiltempo erreiche ich in einer knappen halben Stunde den stürmischen Gippel mit dem Gipfelkreuz. Mein Plan war ja hier meine Jause mit Panoramakulisse zu genießen, jedoch von dieser Vorstellung nehme ich schnell Abschied, da der Wind unangenehm reißend ist.

Somit, nach einigen Fotos und genussvollen Blicken steige ich ab zum Postkasten am Gippeltörl, wo ich die verlegte kurze Jause einnehme. Es ist zwar auch hier windig, jedoch kein Vergleich zum stürmischen Gippelgipfel.

Der Abstieg über den unschwierigen Treibsteig gestaltet sich äußerst angenehm und freundlich. Entgegen Erwartungen bricht (noch) keine Kaltfront ein. Im Gegenteil. Für eine weitere Stunde kommt sogar die Sonne heraus und ich verlangsame meine Schritte um das prächtige Herbstwetter voll zu genießen. Ein gut gelungener Abschluss.

Unterwegs nach Zögernitz ärgere ich mich noch über die breiten, autobahnartig gestalteten Forstwege, die in das lebendige Gewebe des bewaldeten Berges brutal hereingeschnitten worden sind. Es schmerzt mich die Vorstellung solcher zerstörerischen Kraft, insbesondere weil sicherlich auch hier um das Erwirtschaften von Profit geht, und weniger um das Wohl des Waldes und der Menschen. Das würde nämlich merkbar anders ausschauen.

Auf dem Heimweg erwischt mich dann mit dichtem Regen die angesagte Kaltfront. Habe ein echtes Glück gehabt.