Változékony, bizonytalan időjárás esetére, tartogattam ezt a túrát, mely az Anninger magaslat erdővel sűrűn benőtt hátán visz kilátótól-kilátóig, változatossá téve a nem egészen rövid, cirka 23 kilométerre szabott utat. Bár az út legmagasabb pontja alig-alig ér 650m fölé, mégis majdnem pontosan 1000m szintemelkedést lehet összeszedni. A kiruccanás bruttó 8-9 órájába viszont belefér bőven egy-másfél óra pihizés is.
 |
|
|
|
|
A nap még óvatosan mosolyog, amikor beszállok a Mödlinger Klettersteigbe (B/C), hogy imígyen jussak fel első célpontom, a mödlingi várrom magasságába. Aki történetesen nem kívánja ilyen megerőltető taktikával kezdeni, kétféle alternatívája van. Vagy a Klettersteig beszállójától jobbra felfelé induló kaptatós árkot választja (a kletterezök itt ereszkednek le dolguk végeztével), vagy pedig nagy ívben balról, biztonságos lépcsökön át kerüli ki Mödling szikláit.
Már javában borong az ég, mire a várromhoz érek és végigjárom a régmúltat idéző falakat, majd a völgykatlanba szorult Förenhofon át közelítem meg második célpontomat, a 19. században klasszicista stílusban épült, napóleoni időket idéző huszárok templomát (Husarentempel). Az emlékmű az Anninger legészakiabb csúcsán helyezkedik el és természetszerűleg némi szuszogásos verejtékezés a feljutás ára. Innen harmadik célpontom, a Jubileumswarte és az Anningerhaus felé veszem az irányt.
Közben az időjárás beváltja fenyegetéseit és megnyitja csatornáit, minek következtében egy terebélyesebb fa alatt a hátizsákból sorra kerülnek elő az ilyen esetre tartalékolt kellékek, az esőkabát, az esőnadrág és még a hátizsák is kap egy esőponyvát. Miután így felfegyverkezve a kiadós zápor már nem foghat rajtam, megingathatatlanul bandukolok tovább. Elég korán, 11 óra után érem el az Anninger menedékházat és mivel továbbra is esik, úgy döntök, hogy előbbre hozom az ebédidőt. Mint kiderül, ez nagyon jó elhatározás, mert mire végzek, az égi áldás első felvonása is befejeződik. Kényelmesen elbandukolok tehát a Jubileumswarte elnevezésű kilátóhoz, mely éppen a fák koronája fölé nyúlik ki, és remek panorámával jutalmazza a látogatókat. Sikerül megfigyelnem, ahogy a Hohe Wand távolról is jól felismerhető jellegzetes sziklafalát szürke fellegek kiadós záporesővel öblögetik. A kissé távolabbi Schneeberg is efféle sorsban osztozik.
Ezután részleges napsütésben negyedik célom a Wilhelmswarte felé veszem utamat. Némi szerény emelkedők leküzdése után a kilátóból hasonló panoráma tárulkozik elém. Ötödik célom a szintén kilátóval rendelkező Otto Proksch menedékház felé poroszkálva ismét nyakamba szakad az ég és gyorsan újra esőkabátot kell magamra kapnom. A menedékházhoz érve sajnálkozom egy kicsit, hogy az intenzív eső miatt nem készíthetek felvételeket. A fényképezőgépem, tudomásom szerint nem vízhatlan. Kompromisszumos megoldásként úgy döntök, betérek egy kávéra, hátha közben ismét szerencsém lesz, és eláll az eső. Mázlim van aznap. Amint fizetek és kilépek az ajtó elé, már csak gyéren csöpörög. Felmászok tehát itt is a kilátóra és mire leérek, teljesen eláll az eső.
Az Otto Proksch menedékház egyben túrám legdélebbi pontja is, ahol egy nagyobbacska kanyar után ráfordulok az északkeleti irányba mutató Beethoven turistaútra és megkezdem a visszafelé vezető sétát. Az idő egyre javul, majd mire Gumpoldskirchen fölé érek, tejesen eltűnnek a felhők és az ég legcsodálatosabb kékjébe, jómagam meg rövid ujjúba öltözöm.
A további gyaloglás eseménytelenül telik el. Elérem a Mödlingi Klettersteig kiszállóját, ahol reggel megkezdtem a túrát, majd a turistaúton északkelet felé továbbhaladva nagy ívben a völgybe szállok. Nem tagadom, a több mint 8 órás menetelés után örömmel és gyorsan válok meg bakancsomtól. Közben reménykedem, hogy az időjárás jóvoltából nem kell további alternatívtúrák után kutatnom, és a tarsolyomban nyugvó komolyabb vállalkozások valamelyikével folytathatom az idényt (bár ahogy az elörejelzést nézem, inkább csak óhaj marad).
Sztefano-Space 