Az idén már jártam egyszer a Hans Haidsteigen és terveimben nem szerepelt ismételt megmászása. Közben Cirmi kibökte, hogy a hétvégén lenne ideje kimozdulni és most szeretne egy picivel fűszeresebb kalandba bocsátkozni. Úgy gondoltam tehát, hogy eddigi kletterező karrierjét figyelembe véve a soron következő logikus választás a Hans Haidsteig.
 |
 |
|
A táv (Griesleiten, Bachinger Bründl, Hans Haidsteig, Seehütte, Griesleitengraben) cirka 11 km, 950m szintemelkedés, bruttó 6:00 óra |
|
A hétvége pompás időt ígért és nem is állt volna semmi terveink megvalósítása útjában, ha történetesen az elmúlt vasárnap nem nyilallt volna bele a nyavalya a derekamba (az okok fürkészése folyamatban…). Következésképpen az egész héten azon drukkoltam, hogy valamelyest enyhüljenek a tünetek és szombatra képes legyek lehajolni. Az első gyógyulásra utaló jelek csak csütörtökön jelentkeztek, majd péntek délutánra már a cipőmet is le tudtam vetni megerőltetés nélkül. Úgy döntöttem tehát, hogy indulhatunk. Csodálatos dolog, hogy míg kora reggel még némi tompa deréksajgások közepette szálltam ki az autóból, de mire a kaptatókon beindult a testkazán és az első verejtékcseppek legördültek a tarkómon, híre hamva sem maradt a tüneteknek.
Közben Cirmi minden vonatkozásban túltett elvárasaimon. Olyan tempót diktált hegynek felfelé a beszállóhoz vezető turistaúton, hogy alig bírtam nyomában maradni. A falba az alpesi tanok szerint úgy kell beszállni, hogy a tapasztaltabb mászó haladjon elöl. Az esetleges nehézségekre így tudja idejében figyelmeztetni az utána érkező társát. Mi is eszerint tettünk. Mindjárt feltűnt, hogy lassítanom nem is nagyon kell, mert Cirmi fáradhatatlan tempóval követ. Itt-ott, csúszós nedves szakaszokon, valóban jól jött a figyelmeztetés, a nagy katlan kürtőjében némi javaslat a legmegfelelőbb technika alkalmazására, de Cirmi, alapjában véve megilletődés nélkül jött, mintha mindig is ezt csinálta volna.
A Fekete Madonnánál egy hosszabb pihenőt terveztem, de mire beteltünk a Rax szakadékainak és magaslatainak a napsütötte látványával, máris indultunk, mert pihizésre szükségünk nem nagyon volt. Jó tempóban érkeztünk fel a platóra, majd a csúcskereszthez, minekutána természetes folyatatásként a közeli Seehütte kunyhóban pótoltuk elhasznált energiatartalékainkat
Sztefano-Space 