A Lilelienfeld feletti Hinteralmot immár jó ismerősként köszönthetem. Ez egy minden szempontból hálásnak nevezhető túravidék, több okból is. Ha szép és kedvező az idő, akkor a vidék már-már giccsesnek tűnő idill benyomását kelti, amit egyik hótalpas túrám alkalmával már meg is jegyeztem (Mesebeli Hinteralm). Ha meg az egek zordabb kedélyben vannak, akkor a szelíd lejtőkön haragjuk is jobban csillapodik. Ezen felül még utó- és előszezonban is legalább két menedékház vár meleg étellel, a főszezonban meg három is (Lilienfelder-Hütte, Klosteralm és a Traisner-Hütte).
 |
 |
|
A táv (Lilienfeld-Liftstraße, Mitterriegelsteig, Kolm, Lilienfelderhütte, Klosteralm, Traisner-Hinteralm, Muckenkogel, Lilienfeldehütte, Oberer-Jägersteig, Spitzbrandkogel, Lilienfeld-Liftsraße) cirka 15.4 km, 1150m szintemelkedés, bruttó 6:30 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető. |
|
Új útvonalak után kutatok, amikor elhatározom, hogy a kedvezőnek ígérkező szombaton ismét elnézünk ide. A Mitterriegelsteig, mely a pusztulóban lévő Kolm tanya érintésével visz fel a szomorkás állapotban lévő lilienfeldi síterepre, egy ilyen alternatíva. Ennek megfelelően erős kaptatóval indítunk, amit Cirmivel cseppet sem bánunk, mert legalább alaposan bemelegszünk a didergető reggelben.
Kolm után lassan változik a táj. Az elmúlt napok elég kiadós havazásából visszamaradott hómezők olvadozó maradványaira lelünk. Számtalan apróbb ér és patakocska áztatja a télen vidámabb és zimankósabb napokat is látott, síterepnek szánt legelőt. Mocsárrá dagadt, cuppogós lejtőkön, helyenként bokáig érő sárban küzdjük magunkat egyre feljebb. Bevallom, ilyen cudar terepben még részem nem volt. Szerencsére később egyre fagyosabbra vált az ösvény, ami ugyan megóv a sártól, de egy estleges kicsúszást megelőzendő erősebben kell markolni a túrabotokat. A Lilienfelder-Hütte tövében aztán mintegy varázsütésre belépünk a még valós tél birodalmába. A hó itt vastagon tölti ki az árkot, és feljebb is majdnem egyenletesen beborít mindent. Közben, a hóban taposva a bakancsainkra ragadt sártól is sikerül megtisztulunk.
A Klosteralmon át vezető kerülőt még nem ismerem, tehát erre vesszük utunkat. Itt a tél könnyen elhiteti velünk, hogy erre még ő az úr, a háznál. Hol fagyos, kérges jégen haladunk, hol meg süppedős, nedves hóban. Hosszabb lankás terep után egy balra elágazó végső meredek kaptatón jutunk fel a Hinteralm tetején trónoló idilli menedékházba.
Benn kellemes meleg fogad, a kályhában lobog a tűz. Ki is használom a lehetőséget és megválok átfagyott bakancsomtól, amit melegedni a tűzhely közelébe állítok. Jómagam egy rakás papucsból választok magamnak egy párat. Tudniillik alulbecsülve a télies viszonyokat, reggel a könnyebb túracipőre esett a választásom, ami így utólag nem tűnik a legszerencsésebbnek.
Lefelé a Hinteralm gerincén jövünk, majd még felmászunk a Muckenkogelra, a radarállomás tövébe, ahonnan egy remek kilátó nyílik Lilienfeldre. Innen egy helyenként még fagyos, alapos odafigyelést megkövetelő szűk lejtőn ereszkedünk le a lankás síterepre, majd a Lilinfelder-Hütte érintésével a Felső – Vadászösvényen (Oberer-Jägersteig) folytatjuk utunkat. Ez utóbbi jó választás, mert megvált a másik út sártengerétől.
A Glatzwiesensatelban némi tanakodás után úgy döntünk, hogy háztűznézőt tartunk még a szemközti Spitzbrandkogelon, ami még vagy 150-180 méter plusz szintemelkedéssel kecsegtet. Jó tempóban gyorsan fel is érünk a hatalmas csúcskereszthez. Csak álmélkodunk, hogy egy ilyen jelentéktelen magaslaton mi okból emeltek ekkorát. Lefelé kacskaringós, kusza, labirintusszerű úthálózat vezet. Jól oda kell figyelni, hogy merre vegyük az irányt. 6:30 óra elteltével jólesően elfáradva érünk vissza az lilienfeldi egyszemélyes felvonó völgyi állomása előtti parkolóba.
Sztefano-Space 