Egész télen kerülgettük a Stuhleck síterepet, mint ama mondásos macska a forró kását. Hótalpaztuk balról, kampalpeztük szemközt, mígnem mégiscsak odapottyantunk a közepébe. Az elmúlt szerdán és csütörtökön több hó hullott a pályákra, mint az egész téli szezonban összesen. Az időjósoknak igazuk lett. Még a völgyben is nettó 40 centivel, a hegyen pedig 70 centivel gyarapodott a friss hótakaró vastagsága. Így aztán kénytelen voltam az álomba szenderített sífelszerelésemet felrázni tavaszi szunnyadozásából, amit, cseppet sem bántam meg.

Szemközt a Rax, elötte a Kampalpe (nemrég voltunk ott fenn)

Persze a szélviharral tövestül érkezett áldás még a síterep fenntartóit is meglepte. Így történhetett, hogy nagypénteken (SK ünnepnap), amikor is egész Pozsony és környéke megrohanta a Stuhleckot, csak egyetlen felvonó, a Promibahn üzemelt. A négyüléses Stuhleckbahnra éjjel a vihar rádöntött egy fenyőt és eltartott délutánig, mire sikerült újra indítani. Közben a még mindig viharos szél miatt a Weißenelfbahn és a Steinbachalm le voltak zárva. Érdekes módon a völgyben a hegyen csapongó szélből gyakorlatilag vajmi keveset lehetett csak érzékelni.

Kampalpe közelítve (jobbról a legmagasabb csúcs, a háttérben a behavazott Rax)

Mivel a szlovákokon kívül, a körülöttem forgolódók beszédéből ítélve úgy tűnt, Ausztriát kizárólag Sztefanó képviseli, az Promibahn előtti tömeg aránylag elviselhető volt. A csúcsforgalom egyébként is mindössze egyetlen órára (11:00 és 12:00 között) koncentrálódott. Délutánra meg, kifejezett üres-pangás állt be, gyakorlatilag várakozás nélkül lehetett felvonóra szállni.

Szombatra a vihar is elcsitult, így Cirmivel bátorkodtam ismét megjelenni a színen és ez a nap egy tökéletes telitalálat lett. Emberemlékezet óta nem síeltem a Stuhleckon ilyen remekül preparált pályákon. Egy álom! A szlovákok valószínűleg elterjeszthették otthon, hogy pénteken milyen cudar szerencsével jártak, így aztán nem is jöttek. Én legalábbis aznap szlovák szót nem hallottam, csak hébe-hóba némi magyart.

Mivel minden lift és pálya üzemelt, a gyéren érkezett látogatók úgy eloszlottak, hogy időnként teljesen egyedül roboghattunk a lesiklókon. A tömegroham kimaradása miatt még késődélutánra sem buckásodtak el a pályák, ami ritkán tapasztalt fenomén. Délelőtt még a napocska is ki-kikandikált, délutánra meg nekiállt rendesen havazni. Ebben van némi vadromantika! Tudniillik, csendes hóesésben élvezetesen siklani. Nos, ha ez volt a tél búcsúztatás, akkor tökéletesre sikeredett, bár bevallom nem biztos, hogy nem jön még folytatás.

Idilli viszonyok a pályákon, semmi tömeg, csak csendes tél (Steinbachalm)