A Großer Sonnleitstein úgy viszonyul a Schneealpehoz, mint a Krumbachstein a Schneeberghez. Ebből máris ki lehet következtetni, hogy itt is egy darabontról van szó, mely a nagy hegység-testvér árnyékában kényszerül szerénykedni. Pedig ohó, a kaptató mely tetejére vezet lélegzetelállítóóó!
 |
 |
|
A táv (Hinternaßwald, Franz-Jonas Steig, Großer Sonnleitstein, Amai-Wieß Hütte, Hinternaßwald) 10.4 km, 920 m szintemelkedés és bruttó cirka 4:20 óra |
|
Nos, mit lehet tenni egy olyan vasárnapon, mely bár felhőtlen kék éggel indít, de délre-délutánra narancs viharjelzés van érvényben? Mindenekelőtt elég korán kell kelni ahhoz, hogy mire majd kitör az égi haddelhadd, biztosan vissza lehessen érni a völgybe. Továbbá megteszi egy viszonylag rövidebb túra is. Mondjuk a Großer Sonnleitstein, melyet még nem ismerek. Így begyűjthetek egy új skalpot is a csúcsaim közé.
A túra Hinternaßwaldból indul, a természet eme hegyek közé dugott paradicsomából. A zárt völgykatlanba (Rohrbach im Grabenhez hasonlóan), egyetlen, autónyi szélességű, sziklába vájt út vezet. Ahol a Naßbach patak áttöri a sziklákat, ott szélesítették ki a szűk szorost, hogy be lehessen jutni a lassan kiszélesedő völgybe. A felkapott turistaközpontokkal ellentétben (pl. Kaiserbrunn) itt idilli a csend. A patak csobogása nyugalmat áraszt és teljes tüdővel mellre szívni való a friss, illatos levegő (nincs forgalom). A több mint négy órásra sikeredett kerülőm során mindössze egyetlen magányos vándor keresztezi az utamat.
Még nincs hét óra, amikor nekilendülök. Az ugyancsak meredek Franz-Jonas Steigen kaptatok a csúcs felé. Egy a völgyben elhelyezett tábla 3 és 1/4 órányi úttal riogat. Miután van már némi tapasztalatom a hinternaßwaldi útjelzőkkel, ezt nem veszem túl komolyan. Ennyi idő alatt oda-vissza teszem meg a távot (gondolom). A becslésem nem is olyan rossz, mert 1:55 alatt érek fel a kicsiny fakereszttel ellátott csúcsra. Igaz nem kímélem magam, bár egyórányi járás után beiktatok egy hosszabbacska pihenőt. Kicsavarom a verejtékkel megtelt homlokpántomat, beveszem az ilyenkor szükséges só tablettámat és iszom, bőven.
Meglep a Sonnleitstein sziklás, kifejezetten alpesi felépítménye. Tudniillik majdnem végig fenyőerdőben haladok, csak az utolsó 10 percnyi járás visz a csúcs közeli vad sziklakulisszák közé. A tetőn elidőzöm egy kicsit és vizsgálgatom egy estleges, innen fentről jól belátható túravariáns útvonalát, mely egy hegygerinc-láncolaton át egyenesen a szemközti 1828 méter magas Amaißbichlre vezet (más forrás szerint Ameisbühel == Hangyadomb, tényleg van ilyen hasonlóság). Ez egy nem hivatalosan kijelölt turistaút, de a kitaposott ösvény szalagját innen is jól lehet látni.
A visszafelé vezető úton relaxálok és csak lassan komótosan bandukolok. Közben mérlegelem a helyzetet, hogy vajon sikerült volna-e még beiktatni a mai délelőttbe az említett Hangydombot is? Eleinte úgy tűnik, hogy igen, de mire visszacammogok a kiindulási pontomba, látom, mint szökellnek magasba a vihart hozó felhőtornyok. Az a kerülő még legalább plusz 2 de inkább 3 órát igényel. Az egyik időjárás portál szerint az első villámok ma, ott, 13:30/14:00 körül csaptak be. Elvileg tehát, és némi stressz árán kivitelezhető lehetett volna, de majd legközelebb.
Sztefano-Space 