Franzi, a hab a tortán


Augusztus 14. péntek, dachsteini szabadságunk utolsó napján, záróakkordként a tavaly átadott vadonatúj, C/D-re értékelt Franzi Klettersteiggel kívánunk megismerkedni. A Franzi az első és egyben egyetlen Klettersteig a Dachsteinnel átellenben elhelyezkedő Tauern hegység területén.

 Franzi_2D  Franzi_3D

 FranziProfile

A táv (Reiteralm, Franzi Klettersteig, Rippetegg, Gasselhöhe, Reiteralm) 6 km, 476 m szintemelkedés, bruttó 3:30 óra

Mivel aznapra az előző napokon tapasztaltaknál is nagyobb hőséggel riogat a meteorológia, úgy döntünk, kényelmesen, a kabinos Preunegg Jettel vitetjük fel magunkat a Reiteralmra. A Jet hegyi állomásától mindössze 20-25 percnyi járásra van egy új pihenőpaddal is megáldott beszálló.

A nap rendületlen ereje miatt valóban katlanszerű hőség fenyeget, de úgy gondoljuk, hogy azt az egyetlen órát, folyadékot bőven kortyolgatva, majd csak sikerül valahogy elviselni. Megjegyzem egy a délelőtti napnak kitetett keleti falról van szó. Az első méterek valóban tikkasztóak, de legnagyobb megelégedésünkre, ahogy egyre feljebb érkezünk, a hűvös légáramlás is fokozódik.

9:15-kor szállunk be. Az első szakasz könnyű B-vel, aztán vaslétrával indít. B/C szinten közelítünk az első függőleges falszakaszhoz, amelyen C- C/D szinten mászunk. Később ismét szelídül a terep és újra B/C módozatban közelítjük meg a második és egyben utolsó függőleges falszakaszt. Itt gyakorlatilag konstans C/D mászás következik a kiszállóig, mely egy szelíd A/B-vel ér fel a füves, csúcskereszt nélküli platóra. A panoráma szinte már-már giccsesen szép. Egyfelől a Dachstein monumentális hegyvonulata, másfelől a Schober és a Ripptegg csúcsai látszanak, lenn pedig a gleccsertavak látványa varázsol el.

Nagyon laza módozatban 50-52 perc alatt végzünk. Levetjük ferrata felszerelésünket és kaméleon módjára átvedlünk tömegtúrázóvá, hogy feltűnés nélkül elvegyüljünk a közeli Rippetegget (más változat szerint Rippeteck) ostromlók hadába. 10:15-kor elindulunk mi is 2126 méteres csúcs felé, amit 10:50-re érünk el. A csúcson elidőzünk egy keveset majd a Gasselhöhen át jutunk vissza a hegyi állomásra 12:10-re.

 Untersee_2D  Untersee_3D

 UnterseeProfile

A táv (Reiteralm, Untersee, Reiteralm) 4 km, 170 m szintemelkedés, bruttó 1:30 óra

Ebéd után még sétálunk egy kicsit. Leereszkedünk ahhoz a gleccsertóhoz (Untersee), ami a Franzin szinte mindvégig látható volt. Egy meredek ösvényen érjük el a tó szintjét, majd letelepszünk a vízparton. Néhány perces pihenő után, még két más tó partján elhaladva érünk vissza a Hegyi állomáshoz. A délutáni kerülő teljes időtartama (pihizés nélkül) cirka egy óra.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s