Három nap pörgés után úgy döntünk, hogy a fáradalmakat valamilyen alkalmas formában ki kellene pihenni, ezért augusztus 13. csütörtököt kinevezzük relaxációs napnak. Délelőtt ZipLine lesiklás a Stoderzinkenről, délután Mountain Go-Kartozás a Hichwurzenról.

Regisztráció

Online rezerválunk két helyet 11:00-ra. 10:15-kor érkezünk a Gröbming melletti kalandparkba. Szerencsénk van, mert még találunk szabad parkolót. Az utánunk érkezők már csak zavartan kódorognak és az éppen indulókra vadásznak, hogy lecsaphassanak szabadon maradt helyükre.

A regisztráció sajnos gyengén megszervezett. Többedmagunkkal mi is gyanútlanul beállnánk a várakozók sorába, ha egy jó lélek meg nem szánna egy fontos részlettel. Csak akkor érdemes beállni, ha már megtörtént az előzetes számítógépes adatfelvétel. Erre egy külön konténerben, ha jól emlékszem négy terminál áll rendelkezésre. Meg kell adni a neveket, lakcímet, telefonszámot, születési adatokat. Mi a szösz? Ez mind, vajon mire kellhet a tulajoknak? 

Miután az érintő képernyős terminálon bepötyögtetjük adatainkat (minden személyre külön-külön), kapunk egy kinyomtatott nyugtát, amivel aztán tényleg besorakozhatunk a bejelentkezésre várakozókhoz. Cirka 5-10 perc várakozás után kerülünk sorra. Itt meg lehet mutatni az online regisztráció bizonylatát, de elvileg elég csak a név, mert a hölgynek van egy listája az adott órára foglalt helyekről.

A pultnál mérlegre állítanak. Súlyunk alapján kapunk egy ránk szabott hátizsákot, melyről később kiderül, hogy egy összehajtogatott beülőt tartalmaz. Kezünkbe nyomnak még egy nehéz alumíniumöntetet is, melybe két kerék van befoglalva, és amelyről úgy gondoljuk, hogy a drótkötélen való kocsikázás tulajdonképpeni szerkentyűje. Személyes cuccainkat legfeljebb csak a zsebeinkbe tömködhetjük, mert az átvett felszerelésen kívül semmi más nem engedélyezett.

Imígyen felszerelkezve megvárjuk az autóbuszt, mely kb. félóránként érkezik. A busz cirka 15 perc alatt ér fel a hegyi állomás szintjére. Egy szerpentin kanyarjában kiszállít a sofőr és egy széles erdészeti úton, mintegy háromperces gyaloglás után elérjük a tulajdonképpeni rajt-állomást. Itt egy vaslétrán felkapaszkodunk egy vasplatformra, ahol mindenki elkezdi kibontogatni a hátizsákot. Előkerülnek az egész testre szabott spéci beülök, amit ki-ki megpróbál felölteni, a regisztrációnál a kezünkbe nyomott használati utasítás alapján. Aki sikerrel jár, az még összekapcsolhatja magát az alumíniumöntettel is, így teljes a stafírung.

Négyesével, invitálnak aztán befelé, egy titokzatos ajtó mögül a rajthoz. A többiek addig várakoznak a tikkasztó hőségben a platformon és figyelhetik, hogyan indulnak a már sorra került szerencsésebbek. Szerintem ez minden direkt úgy van kitalálva, hogy fokozódjon a feszültséget.

Repülés

Mielőtt elindítanak, egy fickó alaposan leellenőrzi, miként csatoltuk be magunkat és helyesbít, ha szükséges. Ezután beakasztja az alumíniumöntetet a kerekekkel a drótkötélbe és mi lengő pozíciót veszünk fel a platform szélén.

Az indulás hirtelen, de nem szabadesés szerű, ami sajnos elveszi az attrakció élét. Nincs az a bizonyos adrenalint kiváltó, gyomrot megemelő érzés, amit elvártam volna, hanem csak folyamatos, szinte már unalmasan szerény gyorsulás. A végsebesség tőlem elérheti akár a 100 km/h feletti értéket is, ami rendben is lenne, de így, ilyen lagymatag gyorsulással egyáltalán nem tud meghatni. Csak a szél süvöltése utal a sebességre, a testem érzékei nem közvetítenek szinkronban semmi különöset. Ám meglehet, a mászások miatt már megfásultam, a mélységek látványa, a kitettség megszokottá vált.

A hegyi állomásról szépen lelassulva érkezünk a köztesállomásra. Finoman lefékez a szerkentyű, tehát még ezt az élét is elveszik a dolognak. A szolgálatot ellátó fickó leveszi a kerekes alumíniumönteteinket az érkező drótkötélről és átteszi az induló oldalra. Az akció tehát még egyszer megismétlődik. A gyorsulás most is csak mérsékelt, de mintha a végsebesség valamelyest nagyobb lenne az előzőnél.

A maximális utazósebesség rövid ideig tart. A lassulás folyamatos, a völgyi állomásra történő megérkezés ismét zökkenő és adrenalin-mentes, nem vált ki különleges érzéseket.

Summa summarum, többet vártam. 5-6 perces gyalogos ereszkedés zárja a kalandot. A regisztrációs irodánál visszaszolgáltatjuk a felszerelést. Cirka bruttó 2:30 órát lehet számolni az akcióra.

Hegyi Go-kart

Délután a Hochwurzenra autózunk és felvitetjük magunkat a kabinos kötélpályával a csúcsra. Itt fenn szépen nyugodtan megebédelünk és veszünk két jegyet a Mountain Go-Kart elnevezésű háromkerekes járműre, melyet egyedül csak a Föld gravitációs ereje hajt. Így nincs is szüksége  féken kívül semmi másra. Cirka 10-15 perces vágtával (aszerint, ki milyen gyorsan mer) lehet fentről leereszkedni a Hochwurzen völgyi állomásáig. Cirminek annyira megtetszik a dolog, hogy duplázunk.