Megjegyzés Anno 2017: Vigyázat, az itt ismertetett jó öreg Irg Klettersteig már nem létezik, leépítették, helyette elkészült az új Irg II. A történet erről itt olvasható.

Miután mind technikailag, mind pedig kondi tekintetében hétfőn és kedden sikerült jól felkészülnünk, szerdára bevállaltuk az áhítottan várt Irg Klettersteiget. Képzeletemben, az évek során, mindenféle színben és árnyalatban megálmodtam már ezt a minden tekintetben csodálatos túrát, de a valóság még így is lekörözte legvérmesebb elképzeléseimet.

A táv (Hunerkogel, Schladminger gleccser, Rosmarie-Stollen, Edelgriße gleccser, Irg Klettersteig, Großer Koppenkarstein, Westgrat Klettersteig, Hunerkogel) 5.3 km, 580m szintemelkedés, bruttó 6:00 óra

Óvatosan tervezni

Első tanulság, hogy a bergsteigen.com néha téved. Mindenképpen ajánlatos a feltüntetetteket más forrással is összevetni. Konkrétan a Hunerkogel hegyi állomástól 50 percben megadott út a beszállóig, sehogy sem stimmel. Mi fokozott tempót diktálva is 1:50 alatt érjük el. A csúcsról 1:25 órában megszabott visszatérés is inkább szűkösen kimért, nekünk több mint két egész óránkba telik. Csak a mászásra szánt 2:00 órát nem merítjük ki és már 1:45 alatt elérjük a Großer Koppenkarsteint. A hivatalosan megadott 4:15 össz-időszükséglet tehát irreális. Mivel eleve 2:30 óra rezervával tervezem a völgybe való visszatérést, nem késsük le a gondolánkat.

Kalandos út a beszállóhoz

Pontosan 8:45-kor indul a kabinunk a Hunerkogelra. Mindössze alig 10 perc alatt röpít fel 2700 méterre. A hegyi állomás teraszáról jól lehet látni, hogy preparált út vezet a Schladminger gleccseren a Rosmarie-Stollen felé. Ez utóbbi egy sziklába vájt alagút, melyen át lehet jutni a Koppenkarstein déli oldalára.

A gleccsert prózai állapotban találjuk. Olvadt hólében, helyenként bokáig érő vízben tocsogunk, majd a Koppenkarstein árnyékában, igazi hó-jég alapon menetelhetünk felfelé az alagúthoz vezető függőleges létrarendszerhez. Itt mindjárt lehet akasztani a karabinereket. Nem tesz rosszul az, aki már a hegyi állomáson beöltözik és felveszi a ferratás kellékeket. Mi is így tettünk.

A beszállóhoz vezető út nemcsak hosszú, hanem kész vadregény. Illik rá az ilyet még nem pipáltam szólás-mondás. Az alagútból  kiérünk a hegy napsütötte oldalára. Először egy drótkötéllel biztosított ártalmatlan vízszintes szakaszon gyalogolunk, majd következik a bekeményítés. A drótkötelek egy A/B ferrata- szerű ereszkedésre invitálnak az erősen nyúzott állapotban lévő Edelgrieß gleccser felé, avagy ami még maradt belőle. És maradt!

Legnagyobb meglepetésemre később eltűnnek a drótkötelek és csak szabad mászás, akarom mondani ereszkedés következik 1-/1 szinten. Helyenként valamely jólélek hegymászó kötelekkel biztosította a hajmeresztő árkok és bevágások kusza rendszerét. A kihelyezett segédeszközök nélkül bizony akár még egy fél órával is tovább tarthatott volna a beszállóhoz vezető út, ha egyáltalán elérkezünk odáig.

Az ereszkedés világos célja az Edelgrieß gleccser. Elképzelhető, hogy más időjárási viszonyok esetén, avagy koranyáron, tavasszal a gleccser felsö része akár két-három méterrel is feljebb van és jobban kitölti a katlant.

Hókásában araszolgatunk lefelé. Egy más helyen előtűnik a gleccser szíve, a több éves, esetleg évtizedes jég. Az olvadás miatt a jégbe fogott, kitüremkedő szikladarabok érdes szőnyege jó járást biztosít a gleccser felületén. Máshol időszakos erek hálózatát keresztezzük. Még máshol csak csúszva jutunk előbbre. Ha az éjszaka fagyos lenne, gondolom, hágóvas nélkül nem jutnánk messzire.

Végre átevickélünk a gleccseren és holdbéli, erősen tagolt, árkokkal, sziktömbökkel szétszabdalt tájra érünk. Az út kaptatósra vált. Közben hol a hőség gyötör, hol meg vacogunk a hegy jéghideg leheletétől. Végre elérjük a kijelölt rendes turistautat. Az Irg felé vezető irány is jelezve. Ez megnyugtat, mert eddig sehol sem találkoztunk ilyen jellegű információval. Még jó negyedórányi menetelés a beszálló.

Az Irg

Vadregényes utunk végén, hullára izgulva és bizony jól kifáradva érjük el az Irg beszállóját. Titokban meglibbent a visszafordulás gondolata is, csak egyikünk sem mondja ki (mint utóbb elmondásból megtudjuk). Ezt ellensúlyozza a rémes elképzelés, hogy az imént magunk mögött hagyott terepen másszunk vissza. Akkor már inkább jöjjön a betervezett Klettersteig.

A szituációt Cirmi csiából, rizstejből és más csodaszerekből készült varázsitala menti meg. Kemény túrára mindig viszünk ilyet. Egy fél litert lassan kortyolgatva érzem, mint tér vissza az élet a testembe. Mire kiürül a flaskóm, már újra kitűnően érzem magam. Minden porcikámban vágyom az Irggel való ismerkedésre.

Az Irg egy szemtelenül kemény D műfaj, de kifejezetten élvezetes. Még soha ilyen környezetben nem másztunk. Kitéve, fenn valahol 2700-2800 méteres szinten. A mászás nehézségeit csillapítja, hogy egy-egy keményebb szakasz után, mindig jönnek kisebb-nagyobb platformok, ahol állva kifújhatjuk magunkat. Közben rá lehet csodálkozni a körülöttünk kitárulkozó világra. Keressük és meg is találjuk az Eselsteint. Most úgy tekintünk a 2556 méteres csúcsra innen fentről, mint tegnap az Eselsteinen az alacsonyabb Sinabellre. Lenyűgöző!

Szerencsénket szolgálja, hogy a napot hosszabb időre felhők fátyolozzák le. Ez megóv a hőgutától, bár a hideg, hűsítő légáramlatok mindvégig elkísérnek, és a nap erejét is elveszik, amikor éppen kidugja a fejét.

A mászás egy nagyon hosszú A/B gerincvándorlással ér véget. A Großer Koppenkarstein sajnos egy katonailag hasznosított terep, radarállomás (akár a Klosterwappen), úgy is néz ki. Elcsúfítva, mindenféle szerkentyűvel. Valamely berendezés még a GPS készülékemet is kilövi, amit csak később veszek észre.

Visszafelé

Nincs is nagy kedvünk sokáig elidőzni a csúcson, elindulunk hát a Westgrat Klettersteigen vissza és lefelé. Mindvégig a hegy élén haladva, B-B/C formátumú akadályokon le és felküzdve magunkat érjük el a 2736 m magas Kleiner Koppenkarsteint. De még itt nincs vége az útnak. További lefelé majd felfelé tartó meredek szakaszok tarkítják utunkat. Egy szembejövő háromtagú társaságot kell bevárnunk, hogy elférjenek mellettünk. Ez jelentős időveszteséget okoz.

A Westgrat függőhídjánál egy katonai helikopter lep meg minket. Anyagot szállít egy építkezéshez. Lejjebb hegymászók dolgoznak, fúrnak a sziklába – Klettersteig épül? Boldogok vagyunk, amikor 2 órás ereszkedés után végre ismét elérkezünk a Schladminger gleccser szintjére. Még cirka 10 percnyi séta az osztályrészünk. Nem is olyan könnyű az olvadt hókásában kaptatni. 15:30-kor indul a járatunk lefelé. 14:45-re, tehát háromnegyed órával az indulás előtt érkezünk vissza Hunerkogel hegyi állomásra.

		Irg 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL