Eretnek gondolatok (1, Gaia lángokban)


Kanadában, a természeti szépségeiről híres Albertában, Fort McMurray környékén soha nem látott erdőtüzek pusztítanak. Aki nem tudná, a régió az olajhomok kitermelés központja. A mostani tűzkár pedig szinte eltörpül a kíméletlen olajkitermelés okozta sebek braende_kanada_árnyékában. Ha a Földre, mint élő bolygóra tekintünk, valahogy úgy, ahogy azt már Wilhelm Reich vagy James Lovelock megfogalmazták, akkor az áldatlan erdőtűz feltételezhető okára is választ lehet keresni és találni. Lovelock többször is figyelmeztetett, hogy Gaia az őt ért pusztítás ellen lázzal védekezik, mint általában is az élő szervezetek. Ha az olajbárók több száz négyzetkilométeren kíméletlenül pusztítják a tajgát és húsába vágó sebeket okoznak, akkor a tűz csak egy válaszreakció, védekezés, egy kétségbeesett kísérlet, kiegyenlíteni, enyhíteni a kárt, a fájdalmat.

De akár tovább is léphetünk a megnevezett összefüggések tartományában. Ha elfogadjuk, hogy a kék bolygó, Gaia él, és mint az megállapított, önregulációs képességekkel rendelkezik (Daisyworld), akkor azt sem lehet kizárni, hogy egyéb befolyással is bírhat a bioszférára. Például a tudatunkra. Mindannyiunk tudatára. Megfigyelhető, hogy az emberi társadalmak szociális és kulturális rendeződései, a történelem folyamán, olykor megmagyarázhatatlan paradigma-váltáson esnek át. Miként alakult ki – példának okáért- a reneszánsz gondolkodás? Biztosat elmondani a változásról alig lehet, csupán csak tényeket megállapítani, felsorolni.

Mi van akkor, ha a nyugati típusú, fogyasztói társadalmakban megfigyelhető gyermektelenség hátterében egy ehhez fogható paradigmaváltás áll? Elképzelhető, hogy Gaia felismerte a tényállást, miszerint ez a kultúra minden egyes rezzenésével pusztítja, mérgezi, irtja az életet, miközben tömegében szaporodik, és egyre nagyobb nyomást gyakorol a bolygó egészséges ökológiájára? Innen csak egy lépés (bár nem kicsiny) feltételezni, hogy a gyermektelenség fejbe ültetett gondolata Gaia védekező mechanizmusának a része. A kultúra meggyengítésével, létszámának apadásával enyhülést érhet el, csökkenhet az a bizonyos ökológiai lábnyom.

És mi van akkor, ha ez a folyamat nem elég gyors, és Gaia állapota további intézkedéseket is megkíván. Például megtörténhet, hogy egy inváziót, egy új kurgáni hullámot küld ránk, és hozzá tapsoló, transzparenseken a migránsokat éltető és üdvözlő, tudathasadásos tömegeket, akik éltetik kultúrájuk sírásóit. Mert az is lehet, hogy ez csak része Gaia önvédelmi stratégiájának. Csak egy eretnek gondolat …

image

Kategória: Egypercesek, News and politics, The Problem of Civilization | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s