A Hallern Mauern tucatnyi csúcsa közül még csak egyet látogattunk meg (Admonter Warte). Úgy döntünk, hogy kedden, augusztus 16.-án, próbálkozunk még néhány továbbival is. Kulcsfontosságú az időjárás, mely az előzőnapihoz hasonló labilis légköri viszonyokról és gyorsan felfejlődő zivatartornyokról szól. Mindezek tükrében a Hexenturmot megcélozni ugyancsak nagyvonalú elképzelés.
 |
 |
|
A táv (Buchauer Sattel, Grabneralm, Admonterhaus, Mittagskogel, Natterriegel, Admonterhaus, Jungfernsteig, Grabnerstein, Grabneralm, Buchauer Sattel) cirka 19 km, 1400 m szintemelkedés bruttó 8:30 óra alatt. |
|
A 2172 méteres Hexenturmra egy B/C-C Klettersteig, a Hexensteig vezet. A beszálló a 2065 méteres Natterriegelen van. A gond csupán csak abban rejlik, hogy a Hexenturm egy totális zsákutca. Onnan nincs tovább. A visszaút a Rosskaron át vezet, ahová 1- szinten kell lemászni. Oda-vissza legalább 2 óra az időigény. Visszük tehát a szükséges felszerelést, próbáljuk meg.
Reggel 7:00-kor rajtolunk ismét csak a Buchauer Sattelból. Minden csöpög-csurog az előző napi és az éjszakai zivataroktól. A köd is makacsul elkísér egészen a Grabneralmig (már ismerjük a járást). Ott a köd ugyan már kezd oszladozni, de ami elénk tárul sem nyugtatja meg túlságosan a kedélyeimet. Egyátalán! A hegyek csúcsai körös-körben felhőkben.
Jobbra fenn a boszorkánytorony (Hexenturm), csúcsa nem látszik a felhőktől
8:30-ra érkezünk a Grabneralmra majd nyugodt tempóban 9:20-ra az Admonterhaushoz. Már látszik a szürke égboltozatba ágyazott Mittagskogel keresztje, majd feltűnik a Natterriegel is. A Mittagskogelre vezető turistaút egy részen drótkötéllel biztosított, de máshol is akad dolga a kéznek. 10:10-kor a csúcson állunk. Hideg szél vacogtat. A nap szürke hasú fellegek mögött. Jobban esne valami kék ég és napsütés.
Alig tízpercnyi járás a Natterriegel. Ami ott elénk tárulkozik, attól mindjárt görcsbe rándul a gyomrom tájéka. Felhők és párafoltok amerre szem ellát. A Hexenturm mint egy valódi boszorkánytorony, fellegek árnyékában trónol és visszataszító. Aki hébe-hóba benéz ide hozzám, tudja, hogy nem rettenek meg a nehéz ferratákól. De ettől most elmegy a kedvem, különösen, ha arra gondolok, hogy mi van akkor, ha a kétórás kerülő során ránk találna szakadni az ég. Visszavonulót fújok. Majd egyszer, máskor, ha a stabil túraidő biztosított. Nem éri meg a rizikót. Cirmi ettől rettenetesen elszomorodik, fel sem vidul egész álló nap.
A Jungfernsteigen
Alászállunk tehát és az Admonterhausnál rátérünk a Jungfernsteigre (A-B) hogy imígyen jussunk el aznapi harmadik csúcsunkra a Grabnersteinre. A beülőt-kantárt nem vesszük fel, bár nem hiba, ha valaki teljes ferrata vértezetben teljesíti a távot. Sőt! Jómagam még annyira indiszponált vagyok a Hexenturm miatt, hogy a sisakról megfeledkezem, ami hiba. Csak amikor az utolsó felszökésnél egy öklömnyi szikladarab marad a kezemben, tudatosul bennem a vétségem. A sziklát szépen elhelyezem úgy, hogy egykönnyen ne essen le, ám ha valaki fejére pottyan, az sisak nélkül garantáltan nem éli túl.
12:11-kor érjük el a Grabnersteint, azaz az Admonterhaustól számítva egy teljes óra. Itt egy kis időre kisüt a nap is, majd ismét gyorsan mozgó párafelhők kísértenek. De már nyugodt vagyok, mert ha ki is törne valami nemulass, a Grabneralm alig egy órányi járásra van, tegyem hozzá, teljesen szelíd turistaúton.
13:15-re érkezünk a Grabneralmra, ahol megejtjük déli pihenőnket. Közben az ég és a környező csúcsok kezdenek kitisztulni. A párfelhők felszívódnak, zivatarnak nyoma sincs. Amikor elindulunk a völgybe, kifejezetten kellemes, békés langymeleg az idő. Ez bosszant, meg egyben örülünk is neki. Bosszant, hogy a Hexentrum mégiscsak kivitelezhető lett volna. Öröm, hogy nem kell rohanni az elemek elől.
Sztefano-Space 