Különféle okokból kifolyólag csak egy relaxációs túrát tervezünk, ami aztán mégis kicsit túlcsordul, mert elvétjük az utat. Egyébként száraz idő, de odafenn erős szél van előre jelezve, egy szurdoktúra tehát elvileg éppen alkalmas alternatíva.
 |
 |
|
|
Megjegyzés: esőről pedig nem szólott az egy nappal korábbi fáma, úgyhogy maradok a korábbi tapasztalataim szerinti álláspontomnál, miszerint a meteorológia a gyengébb humán-tudományok szintjén vegetálgat magának, és még arra sem képes, hogy 12 órás távlatban megbízható előrejelzéssel szolgáljon (legalábbis a bergfex.com nem képes erre).
9:15-kor van a rajt Rohrbach im Grabenben, ami azért jó, mert előre örülhetünk a visszatéréskor esedékes alpesi lazapecsenyének a Mária Országa (Marias Land) elnevezésű helyi vendéglátóban.
Délkeleti irányban lépegetünk kissé álmosan az aszfaltúton felfelé, miközben az egyre csak komorodó eget fürkésszük. Később mezők mezsgyéjén (fenti kép), majd erdőben ereszkedünk a Gadenweither-Klamm (szurdok) szintjére.
9:55-kor fordulunk le a széles útról jobbra be a szurdokba. Egy hivatalosan jelölt ösvényről lenne szó (bergfex.at-szerint), de erre utaló jelek alig-alig vannak. Egy évtizedek óta fatörzsön rozsdásodó plakett mellet elhaladva vékony csíkba vesző csapáson kaptatunk enyhén felfelé. A nyomokból ítélve nem egy felkapott turistaút.
Az ösvény két helyen tör át magasba szökő függőleges sziklafalakon (lenti képek). A második egyben egy több ágban csordogáló csermely medre is, és tehát külön odafigyelés szükséges a lehetőségekhez mérten viszonylag száraz átkelésekhez.
Alig hagyjuk magunk mögött a vad sziklavilágot és elered az eső. Alkalmazkodunk a körülményekhez, de figyelmünk lankad, minek következtében elvétjük a rendes utat. Ami tulajdonképpen nincs is, mert jelek nem igazítanak útba. Ahol egy széles, egyenesen tovább vezető erdészeti út balra fel elágazik, nos ott követjük el a hibát. Mi egyszerűen haladunk tovább az árok mélyén.
Először eltűnik az út, majd az ezt követő még jól látható csapás és hirtelen ott vagyunk a nagy semmiben (lenti kép). Pillantás a GPS-re elárulja, hogy az út, amin lennünk kellene valahol balra fent a fejünk felett halad. Nosza, mit tegyünk? Visszafordulunk, vagy követjük az árok alját, ami a térkép szerint előbb-utóbb eléri és keresztezi a jelölt utat.
Maraduk inkább az “árkon-bokrokon át” variáns mellett. Térdig érő csalánoson át, nagyra nőtt páfrányokat és egyéb zöldellő aljnövényzetet kerülgetve, meredeken felfelé, majd egy fakerítésen átmászva (vajon mit keres itt egy völgyzáró?). Végre kiérünk az áhított erdészeti útra.
Közben eláll az eső. Kaptatunk a forgalmasabb napokat is látott, valószínűleg valamikor régebben, fakitermelés céljából a hegyoldalba vágott, most zöld növényzettel benőtt erdészeti úton. Aztán megpillantunk egy fakó piros jelet is, amiből kiderül, hogy jó helyen járunk (lenti kép: még esőköpennyel a zsákomon). Vannak jelöletlen vadászösvények, amiken könnyebb a tájékozódás, mint ezen az elvileg hivatalosan is kijelölten.
A későbbiekben aztán sűrűsödnek a fákra pingált jelek, majd gond nélkül elérjük a Gahns platóját, ahol legnagyobb örömünkre végre napsütés fogad. A Große Waldwiesen még szép panorámát is kapunk ajándékba (lenti kép), pedig már lemondtunk róla, hogy erdőn kívül más kilátásban is részünk lesz.
Egy névtelen, de jelentős kereszteződésben (12:45 – fenti képen a tábladzsungel), a kékkel jelzett úton elindulunk vissza a völgybe. A turistaút számtalan helyen rövidíti meredek áthidalásokkal a körülötte kanyargó erdészeti utat. Helyenként annyira benőtt, hogy csak jó odafigyelés árán lehet meglelni. Na, erre sem járnak tömegek, annyi biztos.
13:40-kor érkezünk Gahnsbauer szintjére majd 14:10-kor lehuppanhatunk Máriánal az aznapi lazacpecsenyénkre. A körút ártalmatlannak tűnik, de be kell kalkulálni, hogy jobbára gyéren látogatott, sőt helyenként kifejezetten elhagyatott szakaszok is vannak a pakliban (fenti kép), és tehát résen kell lenni.
Kilátás a Hoher Hengstre, balra a háttérben a Schneeberg
Jöhet a lazac 
Sztefano-Space 