Kontrollvesztés, avagy a nyugati világ kollektív öngyilkossága


Amivel nem tudok azonosulni, azt nem támogathatom. George Carlin, a 2008-ban elhunyt nagy amerikai humorista, nevettető ezt úgy fogalmazta meg, hogy „bizonyos elvek szerint élek” – mondta – „az első, hogy nem hiszek el semmit abból, amit a kormány mond”. Ez különösen igaz és időszerű a mostani helyzetben. Örvendetes, hogy azért még akadnak a világban olyanok, akik nem görcsölnek be ha farkast kiált valaki. Egyre több orvos és elismert szakember figyelmeztet, hogy nagyon nagy valószínűséggel rossz irányba haladnak a dolgok.

Az első  kételyeim akkor fogalmazódtak meg, amikor az igazság elszórt magvai keresgélésekor kínai kutatók tudományos publikációjára bukkantam, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelenleg használt Covid19 tesztek (nucleic acid test) pozitív eredményei legalább 47%-ban hamisak lehetnek (de akár több is). Az írás itt található: Potential False-Positive Rate Among the ‘Asymptomatic Infected Individuals’ in Close Contacts of COVID-19 Patients. A cikk eredetije kínai nyelven itt található: http://html.rhhz.net/zhlxbx/017.htm . Google fordító alapján beazonosítható, hogy a “Real-time fluorescence RT-PCR” tesztektől van szó. A redditend található diskurzus a cikkröl itt.

Készítettem a cikkről screenshotot (alább). Számomra a cikk alapján annyi nyilvánvaló, hogy minél többet tesztelnek, annál több pozitív esetet fognak találni, pusztán azért, mert a tesztek nem elég megbízhatóak. Te telepítenél magadnál egy olyan vírus ölő programot, mely találatainak a fele hamis?

clip_image002

A következő szkeptikus egy német tüdő szakorvos, Dr. Wolfgang Wodard, aki rengeteg információval szolgál honlapján. Precíz és aprólékos feltáró munkája alapján mindenki eldöntheti, hogy helyes volt-e a világnak bedőlenie.

A harmadik egy nemzetközileg is elismert szaktekintély Dr. Sucharit Bhakdi, professzor, mikrobiológus aki drámai hangú felhívást intézett a világ közvéleménye felé, melyben rámutat a jelen krízist okozó metodikai hibákra. Szó szerint egy társadalom kollektív öngyilkosságáról beszél. Nincs gyilkos vírus, a helyzet rosszul lett felmérve és értelmezve. A félelem, a nem megalapozott tilalmak és megszorítások okozzák a nagyobb gondot. A videó: https://youtu.be/JBB9bA-gXL4

Az olaszországi elhalálozásokat elemző írás mely a Die Weltre hivatkozik is rámutat, hogy az elhunytak átlagéletkora 80 év. Valamennyi áldozat legalább egy, de inkább két vagy három alapmegbetegedésben szenvedett, ezek közül gyakori a cukorbetegség, a veseelégtelenség, a keringési zavarok és szívelégtelenség illetve a magas vérnyomás. Sucharit Bhakdi professzor szerint ilyen alapállásból kiindulva nem lehet a halálozásokért kizárólag a vírust okolni. Nincs mitől félnie sem öregnek sem fiatalnak, ha átlagosan jó egészségnek örvend és immunrendszere nem károsított.

Ha mindez még nem lenne elégséges egy európai, Mark Rutte, holland miniszterelnök mert elő állni egy eltérő stratégiával (meg is kapta érte a magáét). Szerinte a széles néptömegek immunizálása hatásosabb védelmet nyújt az öregeknek is, mint a jelenleg alkalmazott drasztikus és kétségbeesett intézkedések.

Unsere Experten sagen, dass wir bis zum Erhalt eines Impfstoffs oder eines Medikaments die Ausbreitung des Virus verlangsamen und gleichzeitig auf kontrollierte Weise eine Gruppenimmunität aufbauen können… Je grösser die Gruppe ist, die immun ist, desto geringer ist die Chance, dass das Virus auf anfällige ältere Menschen und Menschen mit schlechtem Gesundheitszustand überspringt. Mit der Herdenimmunität baut man sozusagen einen Schutzwall um sie herum auf”.

Kategória: Health and wellness, News and politics | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s