Bár a Schüttersteig szépségében és vadságában semmiben sem marad el a Rax többi, népszerű turistaösvényétől, mégsem tolonganak rajta tömegek. Sőt, minden időben, egyenesen elhagyatott. Alig, ha egyáltalán köszönthetsz ott, arra, valakit. Az útvonal csak vékonyka, bár határozott és jól követhető csíkban kanyarog felfelé. Egyszóval ez nem a hadak útja. Egy helyen hátborzongató mélységű pillantás nyílik a hagyomány szerint rossz lelkeknek otthont adó Übeltalba. Hát ahogy elnézem, tényleg nem szeretnék oda leereszkedni.

A táv (Hinternaßwald, Schüttersteig, Kesselgraben, Gloggnitzerhütte, Bieskogel, Habsburghaus, Schüttersteig, Hinternaßwald) majdnem 19 km, 1400 m szintemlkedés bruttó 7:50 óra alatt (nettó 6:20 óra)

Semmi gond, jobbról a sorompó mellett át lehet férni a hídra

A Schüttersteigen ki fogsz melegdeni, ez biztos

Pillantás ama Übeltalba

Kilátás a Großer Sonnleitsteinre

Bő egy óra alatt érem el a napsütötte platót. Széles erdészeti úton haladhatok tovább, egészen a Großer Kesselgrabenig, ahol ismét kaptatósba vált a terep. Úgy 1550 méter szinten a Gloggnitzerhütte tövében lyukad ki az erdőből. Látom a gazdasszonyok vendégváró sürgölődésben vannak a kunyhó körül. Én úgysem vehetném igénybe szolgálataikat, így hát előveszem Chia-csodaitalomat, kortyolgatok belőle nagyokat, és menten tovább is állok. A terep az erdőhatár fölé visz.

Az út hátramaradó része bár csendesen, de határozottan emelkedik, különöseb nyaktörők nélkül, egészen a Rax legtetejéig. A fenyegető kinézetű, de egyébként ártalmatlan felhők hosszú percekre lefedik a napot, így hőségre panaszra okom nem lehet. Ideális! Egy újabb még számomra ismeretlen csúccsal, az 1924 méter magas Bieskogellal koronázom aznapi kirándulásomat. Igaz, az útról nézve, inkább csak egy füvel benőtt dombnak néz ki, amit a turistaút szalagja elkerül. Odafenn leülök a puha, füvekből és mohából font szőnyegre, és élvezettel elköltöm aznapi enni-innivalómat. Szép kilátásom nyílik következő célomra, a Habsburgházra, amit majd csak érintek.

A távolban a Schneealpe, elötte a kiemelkedésen a Habsburgház

Rax plató a háttérben a Schneeberggel

Elöttem a Heukuppe szelíd dombja

Felszedelődzködőm és alig fél óra alatt elérem a menedékházat. Valahányszor erre járok, kicsit elidőzők a kereszt előtt, mely a Habsburgház 1919-ben, hóviharban megfagyott haszonbérlőjére emlékeztet. Pedig milyen közel járt már! Soha nem érte el a menedéket a szerencsétlen. A Habsburgház tövében még elmajszolom a sütim is, amit hoztam magammal, aztán megkezdem az alászállást.

Hát bizony egy idő után keservessé válik az egyhangú menetelés a Schüttersteig platón vezető, unalmas, kilátástól fosztott részén. Igaz, valamelyest javul a terep állaga, amikor az út vonala elhagyja a széles, sziklamorzsalékkal szórt utat, és erdőben, sűrű aljnövényzeten át bukdácsol a fennsík széle felé.

A lábam is húzom már egy cseppet, mire a sárga táblához érkezem, mely a Schüttersteig fentről alábukó részét hirdeti. Közben gyenge zápor érkezik, de úgy, hogy az ég másik felén meg még süt a nap. Már valóban nem bánom, amikor végre végcélomhoz közel, az ösvény kibukkan az utolsó szakasznak otthont adó erdészeti útra. Elfáradtam, de nagyon. Érzem, minden porcikám sajog. Legközelebb valami rövidebb variánst kell válasszak. Summa-summarum, a túra nagyon jó, szép, de a vége már nagyon nyúlós, mint Mári-nénje rétese.