A Wildfährte is azon útvonalak egyike, amit még csak egyszer abszolváltam. Annak idején, 2015-ben is úgy említem, minthogy „Megszökni a hőség elől”, és ez most is bingó! Sikerül tehát a felfelé vezető út túlnyomó részén árnyékban maradni, ami persze nem véd mega loncsra izzadástól, de nyilván kellemesebb mint valami déli oldalon pörkölődni.

A táv (Hinternaßwald, Reisstalerweg, WIldfährte, Grasbodenalm, Habsburghaus, Kaisersteig, Reisstalerweg, Hinternaßwald) cirka 16 km, 1200 m szintemelkedéssel bruttó 7:20 óra alatt (nettó 5:10 óra)

A Wildfährte szigorúan véve egy „B” szintű Klettersteig pontszerű B/C szakaszokkal (a végében). Nagy profik (akik úgy gondolják magukat) szerintem kantár nélkül is megejthetik, de sisak természetesen elmaradhatatlan tartozék. Jómagam teljes felszerelésben vágok neki és néhány helyen, ahol a psziché megköveteli (van ilyen), be is akasztom magam.

Hinternaßwaldból indulva (8:00) cirka másfél óra alatt lehet elérni a beszálló, sorban, első rámpáját. Megemlítésre érdemes, hogy drótköteles szakasz a ferrata kezdetén a Bärenloch elágazásáig, majd pedig az útvonal legvégében közvetlenül a kiszállás előtti részen van. A kettő között rámpák láncolatán át vezet az út úgy, hogy közben alkalom nyílik mászni is, kellemes egyes szinten. A ferrata bruttó egy és egynegyed óra alatt teljesíthető. 10:45 óra van, amikor kilépek a Rax fennsíkján.

Némi tízórai után folytatom utam az immár tehénkékkel és bikaborjakkal benépesített Grasbodenalmon át a Habsburgház felé. Bódító, tömény virágillatot iszom. A táj, a virágos mező, a buja természet harsány zöld színe, beleágyazva egy vad sziklavilágba, Isten jóságos akaratát hirdetik. Itt van nekünk ez a gyönyörű paradicsom, amit nekünk szánt, és mi (ők) nagy igyekezettel változtatjuk pokollá, mert a teremtő iránti hála helyett a sátánnak hódolunk..(?). Miféle balga, megtévedt lélek az, aki e csoda láttán még kétkedni talál!

12:10 lehet, amikor komótos tempót követve érkezem a dombon épült Habsburgház tövébe. Nos eme dombon, a vendégház alatt, színpompás mezőben le is heveredek egy cseppet. Csak amikor megdördül az ég, szedelődzködök fel, bár sietségre semmi okom. Kicsit ijesztgetnek az elemek. Szürkül és mogorvul az egyébként bárányfelhőket terelgető-legeltető ég egy darabkája, ami egy jó óra elteltével a semmibe foszlik.

Megcsodálok egy ritkaságszámba menő enciánmezőt, majd a Kaisersteigen ballagok lefelé. Az ösvény még most is a két évvel ezelőtti iszonyú vihar okozta sebeit viseli. 14:20 van, amikor kiérek a széles Reisstaler-Wegnek titulált erdészeti útra (semmi köze a Reisstalerstighez), amin jó egy órás séta visz vissza a kiindulópontomba. Remek és változatos túra, melyet mintha kifejezetten kánikulai útvonalnak találtak volna ki. Na persze csak akkor, ha reggel indul valaki és nem délben, mint ama velem szembejövő fickó meséli nekem, akivel a Habsburgház teherliftje völgyi állomásánál elegyedek szóba.