Valahogy nem vagyok jó formában, hiányzik a vidám motiváció. Megviselnek a jelen áldatlan dolgai. Lassan-lassan elmegy a kedvem a túráktól is. Pedig kiváló, stabil, napos idő csalogat. Szerettem volna a Haidsteiggel megmérkőzni, de nem érzek hozzá kellő indíttatást. Egy kevésbé megerőltető útvonalat keresek és választok magamnak. Már jó régen voltam a Reisstalersteigen, legutóbb tán 7 éve, ha jól emlékszem. Ismétlés a tudás anyja. Legyen hát!

A megtett táv (Preiner Gscheid, Reisstalersteig, Heukuppe, Kar Ludwig-Haus, Predigstuhl, Waxriegelsteig, Preiner Gscheid) 10 km, 1050 m szintemlekdés bruttó 5:20 óra alatt (nettó 4:00 óra)

Hétköznap lévén, reggel 9 órakor, Preiner Gscheid hágón a parkolóban nincsenek sokan. Néhány személyautót és egy indulásra kész párost látok csupán. Az idő kifejezetten kellemes, érződik még a nyári reggelek hűvöse. Az erdőben, haladtomban, még meg is didergek egy cseppet, de tudom, hogy délutánra már aszfaltolvasztó hőség várható. Jólesik kilépni tehát. Mindez az erdő-határig tart. A törpefenyős magashegyi részeket elérve aztán már akadálytalanul pirít a nap. Kóbor bárányfelhők alig képesek rövid pillanatokra jobb belátásra bírni.

A sárgával jelzett Reisstalerstig beszállóját elérve (fenti kép) már tajtékzom rendesen és éppen azon gondolkodom, hogy tán mégis nekilendülhettem volna a Haidnak. Na, de ezen már most változtatni nem lehet. Maga a Reistalersteig egy kurtafarkú, legfeljebb A/B szintű kis ferrata, nyers és rideg sziklarengetegbe beágyazva. Tapasztalt rókáknak minden extra felszerekés nélkül (kantár, beülő) bevállalható, de sisak mindenképpen ajánlatos lenne. Már annak, aki nem restelli felvenni. A ferrata legnehezebb része maga a meredek beszálló, utána már végig semmiség. Egy hosszú létrával fejeződnek be alig 5-6 perc után a kihívások, és gyaloglás következik jól követhető úton fel a csúcsig.

Ma a csúcson sem találok egyetlen fiatal páron kívül senkit, bárt amikor már lefelé bandukolok, érkeznek turisták. Következő állomásom a Karl Ludwig-Haus lenne, de egészséges embereket nem fogad, csak az olyanokat, akik hivatalos irománnyal igazolják, hogy behódoltak a rezsimnek és egyetértenek az apartheiddel. Vonulok tehát tovább a Predigstuhl tetejére, ahol aztán letelepszem a fűbe és a legnagyobb gyönyörűséggel elmajszolom a magammal hozottokat.

Kellemes kis pihenőm után aztán már csak lefelé visz az ösvény. Legelőször is meg kell találnom a Waxriegelsteig bekezdését. Ezzel mindig egy kicsit gondban vagyok, télen meg különösen. Jelenleg, jelentem, elterelték és újra fogalmazták az út fonalát, mert a régi úton egy helyen megcsúszott a hegyoldal (Hangrutsch). Na bumm, semmi gond, táblák vezetnek.

Lefelé aztán már semmi különös nem történik, azaz csupán csak annyi, hogy bejön ama aszfaltolvasztó hőség. Különösen a törpefenyő utcácskákban szorul meg a forróság. Inni és inni, ami segít. A Waxriegelhaust is kénytelen vagyok elkerülni, bár normál körülmények között, egy kávéra, almáspitére minden bizonnyal betértem volna. Sajnálatos. Ezzel most már számolni kell, ha útra kelek. Többé nem hagyatkozhatom az általam kedvelt Hütték, vendégházak szolgáltatásaira. Soha nem hittem volna, hogy idáig jutunk. Különös tekintettel arra, hogy mint ebből a blogból is tudjátok, több mint egy évtizede testi-lelki egészségben, jó formában tartom magam, nem okozok költségeket az egészségügyi biztosítónak, mégis ki vagyok zárva a normális életből. Azért már most a gyengébbeknek is derengeni kéne, hogy itt valami ordas aljasság van folyamatban.