Jó lenne egy hűvös hely, ahol kellemesen el lehet tölteni a forró napot. Mert szombaton kulminál a hőség. Menjünk tehát a felsőbb régiókba! 2000m tengerszint feletti magasságban legfeljebb 20-22 C fokra melegszik csak a levegő. Ha a feljutáshoz még egy hűvös, északi fekvésű ösvényt is találnék, ahol a nap inkább csak árnyék formájában van jelen, akkor az, pontosan beleillene az elképzeléseimbe.

A táv (Hinternaßwald, Wildfährte, Heukuppe, Karl Ludvig-Haus, Predigstuhl, Habsburghaus, Peter Jokel-Steig, Hinternaßwald) cirka 20 km, 1500 m szintemelkedés és bruttó 8:10 óra.

A Großes Höllentalhoz hasonlóan, a Reißtaler Klamm, egy szinte majdnem pontosan észak-déli irányban elnyújtott völgykatlan, mely mintha konok elhatározással egyenesen a Rax északnyugati falának, a Kahlmäuernek akarna nekiszaladni. A függőleges sziklafal tetején pedig ott trónol az 1857 m magas Gamßeck, ahová három út is vezet. A Zahmes Gamsecksteiggel tavaly ismerekedtem meg, a Wildes Gamseck (UIAA szerinte II) még várat magára. Szombaton a harmadik variáns, a Wildfährte került sorra.

Reggel

Korareggeli utam a Höllentalon át vezet Hinternaßwaldba. Figyelem, mint csökken a kinti hőmérséklet. Payerbachban még 20 C fok, majd Kaiserbrunnál 17, míg Hinternaßwaldban már csak kellemesen dideregtető 15 fok van. Ehhez komor felhők és szitáló eső is párosul. A hajnali hírekben elhangzott friss időjárás jelentés úgy tudja, az esőfelhők a reggeli órákban feloszlanak, és később verőfényre lehet számítani, majd pedig a délutáni órákban zivatarokra.

Pontosan 7:00-kor vágok neki soros kalandomnak. Az eső miatt meg-megtorpanok, mérlegelem a helyzetet, miközben a hátizsákomra esőkabátot húzok. Van benne tartalék száraz gúnya. Jómagam inkább ázok, mert a felfelé kaptatás rendes tajtékozással társul, és egy levegőt elzáró ruhadarabot sehogy sem bírnék elviselni.

Ha nagyon megerednének az ég csatornái, akkor nem vállalom a B-nek minősített, mászással is tarkított Wildfährte Klettersteiget. A tervalternatívám (épp akkor ötlöm ki, ahogy ott kaptatok a szemerkélő esőben és előtűnik a Kahlmäuer vad sziklafala), hogy a Kaisersteigen felmászok a Habsburghausig és ott majd meglátom, mihez lehet kezdeni.

Wildfährte

Elérkezem a Wildfährte felé jobbra elágazó úthoz. Döntenem kell! Az eső, mintha egy kicsit alábbhagyott volna (képzelődés?). Hátam mögött, északon, már az ég királykékje is látszik, de előttem a Rax felett még sűrű, szürke fellegek trónolnak. Itt-ott viszont, mintha ez a záróréteg vékonyodna. Már láttam ilyet. A nap, felhőkön eredményesen áttüremkedő sugarai különös sárgás árnyalatot adnak a sötét felhők hasának. Indulok hát jó reménységgel a Wildfährte irányába.

A tavalyi özönvíz szerű esőzésekre emlékeztet a mélyen kimosott árok, melyet az akkori, nagy erejű, időszakos patak vájt itt ki. A sziklamorzsalékos hordalékot a Kaisersteigre szállította. A frissen kitaposott ösvény új útját keresgélve tétován cikázik ide-oda az árok két oldala között. Közben eláll az eső is. Juhé! A távolban két előttem haladó hegymászót fedezek fel, ők sem hátráltak meg tehát, ez felderít.

Később egy sziklagörgetegen kaptatok felfelé, majd az utamat álló sziklafal tövébe érve egy jól jelzett rámpa visz meredeken tovább a beszállóhoz. A drótkötél biztosítás előtt kicsiny kitett platform. Az előttem felérkező két fiatal már készülődik. Én is beöltözöm, sisak, kantár, beülő, kesztyű.

Az útvonal sehol sem nehezebb a hivatalos B besorolásnál, de helyenként kitett, ami miatt jól jön az önbiztosítás adta lehetőség (szimpla pszichikai trükk). Tapasztalt kletterezők és profik a kantár használatáról is lemondanak, mint azt a szélvészként közlekedő hölgy is teszi, aki a semmiből bukkan elő mögöttünk és tempósan le is előzi háromfős csapatunkat. Pedig mi sem szöszmötölünk, hanem haladunk rendesen. Még megjegyzem, hogy akármilyen menő is valaki, felettébb hanyag magatartás, ha még sisakot sem visel. Egy igazi profi ilyen hibát sohasem követne el.

Valahol úgy a Wildfährte közepén balra leágazik a Bärenlochsteig (szintén B ferrata), melyet szükség esetén (zivatar) akár menekülőútnak is lehet használni a Habsburghaushoz. A Widfährte kulcs-szakasza viszont még csak ezután jön. Egy rövid, de élvezetes felszökés, mely, ha kicsivel hosszabb lenne, akár B/C-nek is elmenne.

A drótkötél biztosítás végig makulátlan, hisz a Steiget tavaly szanálták, mégpedig pont az időtájt, amikor a vízözön elmosta a régi turistautat. Mindazonáltal a drótkötelek aránya tán még az 50%-ot sem éri el. A maradék rész felett kb. fele-fele arányban osztozik a közönséges kaptató és az egyes szintű sziklamászás.

Heukuppe és plató

Csapzottan érünk ki 9:25-kor a Rax platójára, ahol elbúcsúzom fiatal társaimtól. Nekik még kell egyet szusszanniuk. Én viszont amint levetkőzöm, máris továbbállok a Heukuppe felé.

A platón még csak imitt-amott süt a nap, libabőrösre borzoló szellő hűsít, ami erőteljes tempóra sarkall. Hja, hol van itt a kánikula? Cirka további egy óra alatt érem el a 2007 méteres csúcsot, majd egynegyed óra elteltével lehuppanhatok a Karl Kudvig-Haus teraszán.

Ebédidő ugyan csak 11:00-tól van, de a kedves kiszolgálólány eltekint a formaságoktól és 11-kor már egy tál meleg étel gőzölög elöttem, amit egy korsó sörrel locsolok. Imígyen feltöltődve 11:20-kor folytatom utamat a Predigstuhl irányába. Közben mintha leradírozták volna a felhőket az égről. A nap akadálytalanul mosolyogja be a vidéket. Ennek megfelelően megszűnik a szellők okozta kéjes borzongásom is, ám 1900-2000m szintjén haladva, a hőség sehol sem bántó, inkább kellemes útitársam.

A Rax platóját keresztező turistaút tán a legmagányosabbak közé tartozik. Sehol egy lélek, csak alpesi vadvirágok, sziklák és a pazar magashegyi panoráma. 12:30-ra érkezem a Habsburghaushoz, ahol még engedélyezek magamnak egy rövid pihenőt és egy hideg italt. Egynegyed óra elteltével, azaz 12:45-kor ismét útra kelek, ezúttal a Peter Jokel-Steig felé. Az alternatív ereszkedés a Kaisersteig lenne, de azt már ismerem.

Peter Jokel Steig

A Kaisersteig egy kereszteződésben balra tart, míg én egyenesen folytatom a menetelést. Egy jó darabig fennsíkon, széles erdészeti úton majd erdőben haladok. 13:45-kor érem el a Peter Jokel-Steig kezdetét. Hirtelen és meredeken torkollik a mélybe. Úgy hat rám mint egy kijózanító atyai pofon. Egy tábla gondosan figyelmeztet is a várható nehézségekre. Alpesi tapasztalatok itt elengedhetetlenek, mondja. Mi a szösz? Gyorsan meg is tudom miért.

Az ösvény kitettsége bő egy órán át köti le minden idegszálamat. Drótkötéllel biztosított szakaszok is jönnek, melyek sajnos nincsenek olyan jó állapotban, mint a Wildfährten. Egymás után három-négy helyen is kiszakadt a nitt a sziklából. A meredekség érzését fokozza a morzsalékos ösvény.

Ez volt az első és egyben az utolsó alkalom, hogy lefelé a Peter Jokel-Steiget választottam, esküdözöm magamban. Bár a Kaisersteig sem egy leányálom, de mindenképpen jobb alternatíva. Örülök is, amikor végre elérem az erdőt és csillapodik az ösvény meredeksége. Szinte felüdülés kilépni a széles és lapos Reißtalklammba.

		Wildfährte 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL