Legalább háromszor próbálom társaimat visszafordulásra bírni, mert a hó, amiben kaptatunk elnyel, gátat emel, visszahúz. Philipp helyenként derékig is beszakad, de ennek ellenére sem mutat hajlandóságot, javaslatom elfogadására. Lassan, nagyon lassan haladunk. Minden egyes lépés egy-egy küzdelem. A nedves hó, állaga tán nem is lehetne kellemetlenebb. Mindezeknek köszönhetően majdnem háromórás késést halmozunk fel.

A táv (Rettenegg, Planetenweg, Grazer Stuhleck, Geiereck, Pretul, Roseggerhaus, Rodelweg, Hansl-Maut, Feldbauer, Rettenegg) 17.7 km, 920 m szintemelkedés bruttó 8:20 óra alatt (nettó 6:00 óra)

Rettenegg község egy álmos kis település a Fischbacher -Alpen, akarom mondani a Stuhleck túlsó oldalán. Cirmivel, Philippel és Attilával, egyetemben, négyesben indulunk innen az idei, 2023-as évzáró túránkra. Elvileg a Göller lett volna képben, de a Pretul és a Planetenweg mind Attilának, mind pedig Philippnek újdonságok.

Hasonló körülményekkel számolok, mint a 10 nappal ezelőtti Muckenkogel túrán, ami egy ordas tévedés. Az utat elvileg ismerem, hisz 2013-ban majd 2017-ben is megtettem, mindkét esetben decemberben. Egyáltalán nem számítok tehát különös meglepetésekkel. Bár tudhattam volna, hogy az elmúlt napok hóviharjai, lassan gyógyuló, mély sebeket hagytak maguk után a vidéken. A Spitalból Retteneggbe vezető közút a Pfaffensattelon át, is kidőlt fák miatt (Wind- und Schneebruch) napok óta lezárva. A Gloggnitz-Feistritzsattel-Trattenbach vonalon kényszerülünk a Retteneggbe jutni.

A dolgok pikantériája, hogy Cirmi és Philipp a hótalpaikat az autóban hagyják. Mert ők, ugye, szuperatléták, nekik ilyen „cepres” dologra nincs is szükségük. Egy hiba! Még a tény, hogy már odalenn Retteneggben is összefüggő a hótakaró, sem tudja eltántorítani őket szándékuktól. Rosszat sejtek! Mi Attilával azért óvatosabbak vagyunk és visszük rendjére a hótalpainkat, amit nem bánunk meg és mint kiderül, véleményem szerint, megmenti a túrát.

Eleinte aszfalton haladunk, majd egy-két kilométer után beérünk a süppedős hóval fedett erdőbe. A Planeteneweg a naprendszer bolygóiról szól, állítólag egy az egymilliárdhoz léptékben. A Jupiter az aszfaltút mentén található (a naprendszer belső bolygói meg valahol odabenn Retteneggben).

A Szaturnusznál (fenti képek) még vidámak vagyunk, de az Uránusznál nyilvánvalóvá válik, hogy hótalpak nélkül nehézségekbe ütközünk. Philipp (korábban profi bringás volt) eme segédeszköz nélkül is úgy túrja a havat, mint egy bulldózer, nyomában Cirmivel. Mi Attilával, hótalpakon is alig érünk a nyomukba. Az egyébként széles erdészeti úton, kellemetlen ráadásként, garmadával hevernek a vihar döntötte fenyők (lenti képek).

Később, ott, ahol az útvonal egy sziklafalat tör át, és a legmeredekebb, holtpontra jutunk, mert úgy látom, mintha Philipp kedve is csökkenőben lenne. Többször is javaslom a visszafordulást, mert a továbbhaladásnak nem látom reális esélyét. A gerincig vezető út hátramaradó, utolsó egynegyedét takarja a legvastagabb hóréteg.

Átkelés egy olvadás táplálta patakon

A sziklafalat áttörő elkeskenyedő ösvény után ismét széles útra lyukadunk, amin mintha egy cseppecskét enyhülnének a nehézségek és könnyebb lenne a taposás. Ez Philippnek erőt ad, újra előre törni. Néhányszáz méter után azonban megint romlik a helyzet. Ezután mi Attilával állunk az élre és próbáljuk tömöríteni a havat az utánunk baktatóknak, több-kevesebb sikerrel. Ezen a ponton azt is belátom, hogy visszafordulásnak már alig van értelme. Elvárásaim szerint, a gerinc akár hómentes is lehet, problémamentes haladást ígér.

A ködös idő ellenére végre megpillantjuk a gerinc alatti behavazott mezőket (fenti képek). Nem is tudom, honnan veszem az erőt, az élen haladni és daccal vegyült fatális elszántsággal taposni az utat (aminek a későbbiekben, várhatóan, kétoldali, fájdalmas combgörcs az ára).

Végre felérünk a Fischbachi-Alpok lapos tetejére, és valóban, a járás könnyebb az ott felgyülemlett tömör havon. Később, a szélturbinák alatt, a Grazer Stuhleck, a Geiereck illetve a Pretul magaslatok meg szinte teljesen hómentesek. Az északnyugatról érkező hóvihar pont ott rakta le az itt hiányzó havat, ahonnan jöttünk.

A Pretulon levő Peter-Berger-Warte után (lenti képek) már türelmetlenül keresgéljük a Roseggerhaust, melynek, a mai szerdán, nyitva kéne lennie. Rosszat sejtet, hogy a kémény nem füstöl, az ablakok pedig sötéten ásítanak bele a világba. A kunyhóhoz közelebb érkezve viszont ételszagra leszünk figyelmes, amitől egy nagy kő, szinte hallhatóan zuhan le a szívemről. Odabenn kellemes meleg fogad. A Hütte csak gyéren látogatott, hely van bőven. Mint kiderül, azért nem láttunk füstöt, mert gázzal fűtenek. Na, tessék, a legkörnyezetkímélőbb tüzelőanyag!

Cirka háromnegyed órát töltünk az ebédszünetünkkel. Fél négy van, amikor távozunk, és tehát bizonyossá válik, hogy ránk fog sötétedni. Szerencsére fel vagyunk készülve ilyen eshetőségre, van fejlámpánk. A kérdés csak, hogy találunk-e kitaposott nyomot lefelé? Sajnos csalódnunk kell, mert az előre betervezett turistaút teljes vonala érintetlen. Ráakadunk viszont egy sítúrázók húzta, improvizált, keményebb felülettel bíró nyomra, melyek a kelleténél nyugatabbra húznak. Muszáj döntenünk, hogy vajon küzdünk az előre kijelölt, de szűzi hóval borított úton, vagy követjük a sítalpak nyomait. A térképre vetett pillantásokból kiderül, bár kerülőről van szó, de az ígérete visszautasíthatatlan.

Hanyatlóban a nap, egy óra elteltével sötét lesz

Hansl-Mautig tart a havas út, majd aszfalton ereszkedünk tovább. Itt utolér a sötétség, a fejlámpák jól jönnek. Elmúlik már hat óra, mire visszaérkezünk a parkolóba. Nos, meg kell állapítani, hogy felejthetetlenül keményre sikeredett az idei évzárónk, de így utólag megítélve, annál kalandosabb, érdekesebb és változatosabb lett. Köszönöm társaimnak, hogy elkísértek és nem vették zokon visszafordulást sürgető javaslataimat. A dolgok rendjéhez tartozik azonban a tanulságok számbavétele.

Még egy újabb átkelés egy kis patakon

A bruttó, cirka három órás késésünk tekintetében, legalább egy órával hamarabb kellett volna indulnunk. A hótalpak mellőzése további fél, de akár háromnegyed órás plusz késés forrása volt. Nem vettük figyelembe az intő jelet, hogy a Planetenwegen nincsenek nyomok, és tehát a helybéli túrázók, akik pedig tisztában vannak a viszonyokkal, nem használták. Ez utóbbi tekintetébem persze nehéz lett volna egy „B” alternatívával akkor délelőtt előállni. Kifejezett szerencse, hogy sítúrázók húzta nyomokon tudtunk ereszkedni. Elgondolni is rossz, mekkora küzdelem árán kellett volna sötétben megtalálnunk az utat lefelé.