Gerhard Wisnewski, a Titatnic-katasztrófa 100. évfordulójára írt oknyomozó könyvének tíz évvel későbbi újrakiadásáról van szó. Megrendítő olvasmány! Bevallom becsülettel, jómagam is csak nemrég figyeltem fel rá és egész eddigi életemben azon balgák közé tartoztam, akik teljes mellszélességgel, gyanútlanul, mind mai napig, elhiszik és csodálják James Cameron hollywoodi meséjét. Amiről pedig kiderül, hogy nem több, hamis, csúsztatásokkal teli, érzelmekre építő, kifényezett hazugságnál. De mivel én nem vagyok a szavak nagymestere, további, suta méltatás helyett, inkább közlöm Wisnewski zárszavát (saját fordítás németből). A Ballard-képeskönyv a roncsról (lenti képen), maradéktalanul támasztja alá Wisnewski meglátásait és állításait.
 |
 |
Nos, remélem, az olvasókhoz intézett bevezetőmben, nem ígértem túl sokat: „Miközben az utasokat biztonságba ringatják, a kapitány a hajót egy katasztrófa kellős közepébe irányítja. Kevésbé ismert tény, hogy ezt ő, előre megfontolt szándékkal teszi.”. Ez minden bizonnyal egy erős, előrebocsátás volt, de úgy gondolom sikerült a bizonyítékokat hitelesen felsorakoztatnom. Az egész történet újból csak azt szemlélteti, hogy hivatalos elbeszéléseknek aligha hihetünk, mindegy mennyire általánosan elismertek legyenek is azok. Kihasználják gyengéinket, emberi együttérzéseinket, hogy „romantikus hazugságokat” terjeszthessenek, ahogy ezt George Bernard Show már megfogalmazta. Ez a könyv arra bátorít, és arra hívja fel figyelmünket, hogy minden gyanún felüli elbeszélést, egészséges szkepticizmussal fogadjunk és hogy ne sajnáljuk ezeket még akkor sem megkérdőjelezni, ha már szinte kőbe vésett tényként vannak elkönyvelve. Számomra ez a mű bátorító mintapéldánya volt annak az elvnek, hogy még a leglehengerlőbb narratívák kereteit is eredményesen lehet feszegetni és azokat újragondolni. Minél általánosabban elfogadott egy-egy elbeszélés, annál korhadtabb lehet a valóságban. A Titanic-katasztrófa klasszikus mintapéldánya azon csalárd eljárásnak, melynek során országok kormányai, polgáraikat annak érdekében tévesztik meg, hogy pusztulásra ítélt rendszerek bedőlését, előre be nem látható, véletlen balesetekre kenjék. A „kis” Titatnic, ilyen értelemben, jól modellezi modern világunkat, ahol hasonlóan elvetemült alakok állnak a parancsnoki hídon, hogy felsőbb utasításra feláldozzák mind a hajót mind pedig utasait. A mondás szerint, amikor történik valami, mindig van egy úgynevezett JÓ ok és egy IGAZ ok. Ebben a konkrét esetben a JÓ ok a jéghegy volt, az IGAZ ok pedig a Nagy Britannia és az USA közt dúló hajózási háborúban, a White Star Line csődjében és az akkori leggazdagabb tőkés, amerikai elit előre kitervelt likvidálásában keresendő.
Sztefano-Space 