A Titanic-merénylet

Gerhard Wisnewski, a Titatnic-katasztrófa 100. évfordulójára írt oknyomozó könyvének tíz évvel későbbi újrakiadásáról van szó. Megrendítő olvasmány! Bevallom becsülettel, jómagam is csak nemrég figyeltem fel rá és egész eddigi életemben azon balgák közé tartoztam, akik teljes mellszélességgel, gyanútlanul, mind mai napig, elhiszik és csodálják James Cameron hollywoodi meséjét. Amiről pedig kiderül, hogy nem több, hamis, csúsztatásokkal teli, érzelmekre építő, kifényezett hazugságnál. De mivel én nem vagyok a szavak nagymestere, további, suta méltatás helyett, inkább közlöm Wisnewski zárszavát (saját fordítás németből). A Ballard-képeskönyv a roncsról (lenti képen), maradéktalanul támasztja alá Wisnewski meglátásait és állításait.

image image

Nos, remélem, az olvasókhoz intézett bevezetőmben, nem ígértem túl sokat: „Miközben az utasokat biztonságba ringatják, a kapitány a hajót egy katasztrófa kellős közepébe irányítja. Kevésbé ismert tény, hogy ezt ő, előre megfontolt szándékkal teszi.”. Ez minden bizonnyal egy erős, előrebocsátás volt, de úgy gondolom sikerült a bizonyítékokat hitelesen felsorakoztatnom. Az egész történet újból csak azt szemlélteti, hogy hivatalos elbeszéléseknek aligha hihetünk, mindegy mennyire általánosan elismertek legyenek is azok. Kihasználják gyengéinket, emberi együttérzéseinket, hogy „romantikus hazugságokat” terjeszthessenek, ahogy ezt George Bernard Show már megfogalmazta. Ez a könyv arra bátorít, és arra hívja fel figyelmünket, hogy minden gyanún felüli elbeszélést, egészséges szkepticizmussal fogadjunk és hogy ne sajnáljuk ezeket még akkor sem megkérdőjelezni, ha már szinte kőbe vésett tényként vannak elkönyvelve. Számomra ez a mű bátorító mintapéldánya volt annak az elvnek, hogy még a leglehengerlőbb narratívák kereteit is eredményesen lehet feszegetni és azokat újragondolni. Minél általánosabban elfogadott egy-egy elbeszélés, annál korhadtabb lehet a valóságban. A Titanic-katasztrófa klasszikus mintapéldánya azon csalárd eljárásnak, melynek során országok kormányai, polgáraikat annak érdekében tévesztik meg, hogy pusztulásra ítélt rendszerek bedőlését, előre be nem látható, véletlen balesetekre kenjék. A „kis” Titatnic, ilyen értelemben, jól modellezi modern világunkat, ahol hasonlóan elvetemült alakok állnak a parancsnoki hídon, hogy felsőbb utasításra feláldozzák mind a hajót mind pedig utasait. A mondás szerint, amikor történik valami, mindig van egy úgynevezett JÓ ok és egy IGAZ ok. Ebben a konkrét esetben a JÓ ok a jéghegy volt, az IGAZ ok pedig a Nagy Britannia és az USA közt dúló hajózási háborúban, a White Star Line csődjében és az akkori leggazdagabb tőkés, amerikai elit előre kitervelt likvidálásában keresendő.

Books, Humanity, soul, mind Kategória | Hozzászólás

Változások

image

Havazott a Dachsteinen. A gleccser évszázados, megsemmisülés fenyegette, acélkék jege, most kapott egy vékony védőréteget a nap tüze ellen. Tán ideig-óráig, egy hétre elég lesz. De már ez is rendhagyó és nagy változásokra utaló jel, mivelhogy ilyesmi már régen nem fordult elő. Hogy tudniillik 2700 méter tengerszinten, augusztusban, napokra fagypont alá süllyedjen a hőmérséklet és havazzon.

Még nem lehet biztosra tudni, hogy ez most csak a kicsapongó kedvű időjárás egyik rendhagyó sziporkája, avagy egy trend, egy irányváltás jele. Kutatói körökben (asztrofizikai vonatkozásban) vannak konkrét megfigyelések és utalások arra vonatkozólag, hogy az elkövetkezendő évtizedekben a napunk, már nem lesz olyan bőkezű velünk, mint ezt idáig tette. És ez is a változásról szól (klímahisztériában szenvedők tán lecsillapodhatnak valamelyest).

Mert amit gyakran megpróbálnak elvitatni, tény marad, hogy tudniillik nem egy sztatikus univerzum részei vagyunk. Minden változik. Erre már a Hérakleitosznak tulajdonított kijelentés, miszerint „nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” is pontot tett. A változások, és a mögöttük megbúvó természeti erők hatalmassága pedig olyan dimenziókig ér, mellyel az emberi tevékenység dinamikája köszönő viszonyban sincs. Erre a legjobb példa, amit jómagam is sokáig hittem (mert Al Gore szájából jól hangzott), hogy a széndioxidnak tulajdonított üvegházhatás visz minket a pusztulásba.

Jobb odafigyelés árán azonban kiderül, hogy amennyiben bolygónk összes üvegházhatású gázait összevetvjük, a széndioxid részaránya ugyancsak csekély (ábra). Az emberi tevékenységből száramzó pedig, ennek a 3.6%-nak is egy töredéke. A főkolompos, minden szempontból a vízgőz, mely 95% határozza meg a bolygónk klímáját. Hát nem meglepő? A Föld egy víz-bolygó (Wasserplanet). Ki hitte volna…! Lásd még erről a Nobeldíjas fizikus John Clauser véleményét is.

clip_image002

Utóirat: elvileg már nem hiszek vakon senkinek és semminek. Túlságosan hangosan dohog a propaganda és számos helyen kilóg a lóláb. Ez különösen igaz a jövőt illetően.

The Problem of Civilization, Weather Kategória | Hozzászólás

e-MTB: a rizikófaktor

Minden olyan mechanikus, vagy/és elektromágneses kütyü, gépezet, ami nem egyszerű kenyérgázra működik, ha elromolhat, előbb, vagy utóbb el is fog. Például a villanybiciklim is. Pedig egy korábbi posztomban pont azt méltattam, hogy egy-egy hosszabb és megőröltetőbb túrát villanymotoros támogatással lazábban kezdhetek és bonyolíthatok le, hiszen úgy állítom be magamnak a rásegítést, ahogy azt a mindenkori körülmények megkívánják. Ha nagyon elfáradnék, maximális pulzus helyett, fokozhatom a támogatás mértékét, és a gond meg van oldva. Anélkül tehát, hogy az igyekezettől „elégnék”, mint az már korábban, néhányszor, megesett velem.

maxresdefault

Na, de mi van akkor, ha ez az egész plusz súlyfelesleg sztrájkba lép? Mint tette azt a hétvégi, eléggé kimerítő, és nagy odafigyelést igénylő, Hoher Lindkogel körúton. Szerencsére az incidens már jócskán a vége felé történt, amikoris egy soron következő emelkedőn, a villanymotor, hirtelen leblokkolt. Mintha valaki meghúzta volna a vészféket. Szerencsére, kikapcsolt állapotban, lábizommal, hajtható maradt. Így cirka egy negyedóra elteltével visszaértem a kiindulópontba.

image

Vihetem tehát garanciális javításba. Az eddigi élettartama, kb. 9 hónap, alig 1000 kilométer és durván számolva 6-7 ezer méter szintemelkedés. Ennyit bírt ki egy villanymotor (már amennyiben a motor adta ki a lelkét, amit még biztosan nem lehet tudni). Ez sajnos az eddigi tapasztalatok alapján is szegényes. Legalább 10-20 ezer km-t avagy 5-7 zavartalan évet, illett volna teljesítenie. Ha meg is reparálják, ezután már aligha bízhatok majd meg benne. Kiábrándító! Mi van akkor, ha pont egy nagyobb út közepén roggyan le? Lehet, hogy érdemes lenne megszabadulnom tőle, és visszatérni a kiszámíthatóbb kenyérgázra, annak minden más hátrányával egyetemben?

Update: A guglin keresgélve “e-bike motor blockiert”, nem is egy találat üti fel a fejét. Általában új villanybicókról van szó. Hirtelen blokkolnak. Tehát a fenomén nem teljesen ismeretlen. Úgy tűnik a technológia még nem egészen kiforrott, és az ágazatnak még van mit tennie a megbízhatóság növelése terén. Vajon mit szólnának az autósok, ha egy relatíve új járgány motorja hirtelen csak úgy leblokkolna…

Update 2023. aug. 14: A bike-magazin.de néhány éve felmérte a hegyi biciklisek, villanybringákkal kapcsolatos tapasztalatait. Mennyire megbízhatóak? Mi a helyzet a motorok esetleges meghibásodásával? A visszajelzések elég lehangolóak voltak. A sportot aktívan űző felhasználók mindössze 43%-nak nem volt még gondja vagy problémája a motorral illetve a meghajtással. Eszerint, statisztikailag minden második vásárlóra, előbb vagy utóbb, rájár majd a rúd. Eközben a pórul jártaknak csak a fele állította, hogy a garanciális javítás zökkenőmentes volt, bár nyilvánvaló, hogy nem minden esetben a gyártó, vagy az alkatrész a ludas. Sok gond abból fakad, hogy a sportolók nincsenek tisztában vele, hogy milyen terepre alkalmatlan egy e-MTB. Mivelhogy a vizet, nedvességet egyáltalán nem szereti, különösen nem a merülést, az iszapcsatát. Bár a gyártók megpróbálják leszigetelni az elektronikát, de ez nem minden esetben vezet elfogadható eredményhez.

Biking, Hobbies Kategória | 2 hozzászólás

Göller via Schindleralm

Ideje volt, hogy végre a Göller nyári arcával is találkozzunk, mivelhogy jobbára csak télen, főleg pedig a hagyományos évzárók miatt szoktunk arra tévedni. A tervezgetés során eszembe jut, hogy Robert Rosenkranznál láttam egy felettébb érdekes variánst, mely részben jelöletlen úton a Schindleralmon és a Gsengeren át visz ki a Göller jól ismert gerincére. És ha Robert Rosenkranz egy-egy túrát többször is bevállal (ha jól számolom már háromszor), akkor bizonyosra vehető, hogy felettébb érdemes vállalkozás. olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , , , Címkézve | Hozzászólás

Tourenfex

image

Ezúton is köszönetemet szeretném kinyilvánítani a lienzi Dietmar Ortnernek, aki a Tourenfex portálon közölt precíz beszámolóival, nagyban hozzásegített az osttiroli üdülésünk túráinak a megtervezéséhez és megszervezéséhez. A Tourenfex, a maga nemében, a legjobb, legáttekinthetőbb és a legszebb is az közül, amiket eddig megtapasztaltam.

Hiermit möchte ich mich bei Dietmar Ortner (der Tourenfex) herzlichst für seine tolle Tourenberichte bedanken, die uns sehr geholfen haben unsere Ausflüge im Gebiet der Lienzer Dolomiten zu planen und durchzuführen. Das von ihm betreute Portal und seine Berichte sind qualitativ konkurrenzlos, präzise, schön, übersichtlich, liebenswert und informativ. Herzlichen Dank!

image

Hiking-Climbing Kategória | Hozzászólás

Kerschbaumer Alm

A Kerschbaumer Alm a Kerschbaumertal végében, a Weittalspitze (2539) alatt található, hasonlóan idilli környezetben mint a Karlsbaderhütte. Elhelyezkedésük is hasonló, tudniillik párhuzamos, és egymással szomszédos völgyekről beszélhetünk. Az átjárás e völgyek között kizárólag a Kerschbaumertörl (2285) hágón át lehetséges. Az Almra való feljutás is valamelyest kihívóbb mint a normálút a Karlsbaderhüttehez. olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , Címkézve | Hozzászólás

Loneskopf (2316) via Ederplan

Eredetileg ennek a beszámolónak a Ziehtenkopf via Ederplan címet szerettem volna adni, de a 2483 méteres Ziehtenkopf sajnos kimarad a pakliból. Történt ugyanis, hogy e harmadik hegycsúcs, viszonylagos távolsága miatt, időben csak szűkösen, ha egyáltalán kijött volna. Egyfelől legalább egy órával korábban kellett volna elindulnunk, másfelől pedig a gugli-navigációnak (GPS) is jobban kellett volna teljesítenie, harmadsorban pedig a teheneknek sem lett volna szabad gáncsoskodniuk. Nahát ilyet! olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , , Címkézve | Hozzászólás

Séta a Tristacherseehez

Mintegy kétszáz méterrel a Lienzzel szomszédos Tristach község felett, található az idilli Tristachersee (tó). Igen, a tó jóval feljebb van, valahol a Lienz házihegyének számító, az 1910 méteres Rauchkofel tövében (lásd lenti képen középen). Egy szép, erdei sétával könnyen elérhető. Az időjárás ma valamelyest labilis, de a tó elérésére azért még alkalmasnak látszik.

DSCF2365-Verbessert-RR olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Östlicher Sattelkopf 2651 m

A Sattelköpferől többes számban kell beszélni, mivelhogy ezekből az úgynevezett „Köpfekből” (fejek) van több is, mégpedig a Neualpsee tengerszemeket északnyugatról határoló hegygerincen. Nyugatról a Schleinitz (2904m) feszíti a vonulatot, keleten pedig az említett, csodaszép kereszttel megáldott Keleti (Östlicher) Sattelkopf, ami a mi mai célunk. olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , , Címkézve | Hozzászólás

Laserzwand (2614) via Rudl Eller-Weg

Tavaly, Angikával becserkésztük a Lienzi Dolomitok szívének számító, Karlsbaderhütte környezetét, és mint akkor írtam, kinéztem magamnak a 2614 méteres Laserzwandot, mely gyakorlatilag a vendégházat és a tavat körülvevő csúcsok közül a legkönnyebben elérhetőnek számít. Nos idén, sor kerülhetett a tervezet megvalósítására, mégpedig legnagyobb örömömre nem szálegyedül, hanem Attilával egyetemben. olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , , , Címkézve | Hozzászólás

Dürre Leiten, ismétlés

A Fadensattelban a Schneeberg alatt két kunyhó is verseng egymással a vendégek kegyeiért. Az egyik az Edelweißhütte, a másik az Almreserlhaus. Volt, meg van is itt egy harmadik, a Sparbacherhütte, mely azonban önként dobta be a törülközőt, minekutána rászállt az enyészet. olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , , Címkézve | 2 hozzászólás

Klosterwappen déli gerinc “diretissima”

Nem akarom túlstrapálni a sziklamászó körökben használt „diretissima” elnevezést, de tény, hogy ez a túra gyakorlatilag egyenes úton, úgymond direkt, a déli gerincen tör Alsó-Ausztia legmagasabb kidudorodására. Eközben, mint azt már korábbi alkalmakon is megemlítettem, begyűjti egy „diretissimával” elérhető, lehető legnagyobb szintemelkedést (1500 m). Attilával indulunk erre az éppenséggel semmiképpen sem elhanyagolható kihívásra, hogy megtudjuk, képesek vagyunk-e még rá (főleg pedig én, mert Attilában nem kételkedtem). olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , , Címkézve | Hozzászólás