Sztefano-Space

Öt hete történt a hegyi-biciklis balesetem. Akkor, nem vettem komolyan az egészet és B. Attilával folytattuk a trailt a megtervezett végéig. Csak a harmadik napon, kedden, kezdett lassan-lassan derengeni, hogy itt akár bordatörés is fennállhat, amit az ortopédorvos megerősített. Szóval elég lassú a felépülés folyamata, de bizakodó vagyok. Nem tett jót, hogy a második hét után próbálkoztam a megszokott fekvőtámaszaim gyengédebb változatával. Gyorsan fel is hagytam a dologgal. Hogy ne essek ki teljesen a formámból, Angikával járunk könnyebb túrákra a közeli dombvidékre, Parapluie-hegy, Anninger, stb. Az utóbbi héten, miután megbizonyosodtam róla, hogy az egyenes testtartás és a menetelés nem káros, egyedül is nekilendültem a Hoher Lindkogelnek meg az Unterbergnek. Jól esett a némileg fokozott tempó. Remélem a hatodik héten túl teljesen fit leszek, bár némileg rémiszt B. Attila intelme, hogy 8-9 hétig is elhúzódhat. Uff!

… illetve „please hold the line”… a soron következő szabad vonal az öné lesz. Hah! Hálásan köszönöm! A legutóbb beszerzett horzsolások és zúzódások javarésze már begyógyult, kivéve a bordákat ért ütést. Mire kilábalok a gödörből, addigra már tán vége is lesz a nyárnak, de a hosszantartó jó-idő sorozatnak minden bizonnyal. Tanulságnak mindenképpen jó lesz. Single-Trailra vagy csak a terephez illő védelemmel felvértezve, vagy sehogy… !

… szóval, nem így! Egyébként ez a terep valamelyest hasonlít ahhoz, ahol buktam.

Csak most, néhány nap elteltével, miután „kivirultam”, látható és tapasztalható, hogy milyen frappáns ütéseket kaptam a legutóbbi monti-túránk során. Tudniillik eleinte, az első órákban, csak valami kellemetlen érzés, némi fájdalom övezi a sérülések és az ütések helyeit, melyek később, estére, felduzzadnak. Úgy két nap elteltével aztán színt váltanak, leginkább a kék, a zöld és a sárga árnyalataiban tündökölve.

Megjegyzendő, tanulságként, hogy ha a bajt nem is lehetett volna teljesen kivédeni, de legalább enyhíteni, igen, mindenképpen. Tudniillik még tavaly beszereztem némi bringás-protektort, olyasmit mint a könyök és térdvédők, párnázott csípő védő és válltöméses trikó. Érdekes viszont megfigyelni, hogy ha valamennyi rajtam is lett volna, akkor is legfeljebb csak az ütések, sérülések durván felét sikerült volna velük kompenzálni. Ez kérdéseket vet fel és fokozott óvatosságra int. Kánikulában pedig, nem igazán, vagy csak nehezen praktizálható egy úgymond teljes testi páncélzat bevetése.

Az úgynevezett „Rundum Schutz”-hoz (teljes védelemhez) még egy borda védő mellény, comb- és sípcsont védők is elkelnének. De egy S2-es ösvényen mégiscsak nevetséges efféle teljes mundérban megjelenni. Hasonlóan ahhoz, mint mondjuk egy A/B ferratán komplett felszerelésben (beülő, kantár, stb.) díszelegni (kivéve ugye a gyerekeket és totál kezdőket). Itt is, meg ott is érvényes, tudniillik, az íratlan szabály, hogy aki csak így mer, így képes nekiindulni, az tán jobb, ha felhagy a műfajjal.

Szóval amit mondani akarok, hogy még lábadozom. Tegnap ugyan tettünk Angikával egy sétát a Schneebergen, de nekem, nem tett jót. Úgy tűnik, hogy a bordáim is alaposan megkapák a magukét, mert a túra után, megint nem tudtam a fájós felemen aludni, ráfeküdni. Lehangoló, hogy egy olyan pályán ért a baleset, amit jól ismerek, és már többször is gond nélkül abszolváltam.

Frissítés (2024.07.15): Sajnos a sérüléseim gyógyulása tovább tart a feltételezettnél (igen van bordatörés is). Ez valaemlyest meglep, hisz közvetlenül a balesetem után nem utalt semmi ilyen elhúzódó lábadozásra. Érdekes tapasztalat, hogy a fájdalmak csak 2-3 nap elteltével tetőztek.