A Schieferstein egy éles taréj, melynek egyik jellegzetes mellékága a Steinerner Jäger (Megkövült Vadász) egy szép kereszttel, ami lentről is jól látható. Ma egyedül veszem kezelésbe, miután melegen ajánlották nekem. Tetszeni fog! Nos, miután már visszaérkeztem, tetszett is.

Amikor nem a táv hossza sem a megtett szintemelkedés méterekben kimutatott nagysága  a döntő. A nyomvonal szerint megtett táv (Miesrigl parkolóból indulva [GPS: 47.920532, 14.469017] a Schiefersteinre) mindössze 7 km, 630 m szintemelkedés bruttó 3:40 óra alatt (nettó 2:50 óra)

Itt  kiérek az egyelőre szelídnek tűnő gerincre

Szállásunkról, Miesriegl gazdasági udvarról (Kräuterhof/Bauernhof) indulok a hegy erdős, árnyékos északi oldalán, hogy kiérjek a gerincre, amit cirka egy órás kaptatás után érek el. Végre napsütés, és kellemesen lebbenő légáramlatok simogatnak. Szó mi szó, eléggé fel vagyok zaklatva. Az, amit tudok és amit már lentről láttam a Vadászról, nem megnyugtató. Egy párját ritkító gyönyörű, szinte elérhetetlennek tűnő sziklaszirt, tetején a szép csúcskereszttel.

Hirtelen előbukkan a Vadász, hajaj, keménynek látszik

A gerincen vezető ösvény eleinte semmi gondot nem okoz, de egyre tovább haladva, észrevehetően kezd vadulni és elkeskenyedni. A szirt közelébe érve aztán jönnek a szebbnél szebb meglepetések. Először is 1-es szinten mászok fel egy bevágásba (lenti képek), ahonnan aztán leválik a Vadász felé vezető, drótkötéllel biztosított útszakasz. Ez megnyugtató, van tehát mibe kapaszkodni.

Itt az éles bevágásban 1-es szinten mászni

Nem nézek a szakadékba, csak az ösvényre összpontosítok. Odafenn aztán megnyugodva pillantok körül a világba. Egy fiatal hölgy van a keresztnél, felkínálja, hogy készít rólam fotót, amit köszönettel el is fogadok. Bár bevallom, a szívem ijedtemben majd kiugrik, amikor látom, miként szökell gazellaként, hogy a felvételhez jó pozíciót találjon. Aztán el is illan gyorsan, tovább a másik csúcskereszt, a Schieferstein felé.

Előttem ez a sima sziklalemez amin feltornászom magam

Valaki van már idefenn

Nos, jómagam is folytatom a kalandom. A fele, gondolom, már meglenne, a többi minden bizonnyal már úgy megy majd mint a karikacsapás. Tévedés! A Schieferstein gerince tudniillik a Vadász után egészen elkeskenyedik. Helyenként olyan, mintha egy kés élén kellene balanszírozni, miközben jobbról is meg balról is szakadék. Na, ez nem valami biztató! Bevállalom az elkerülhetetlent. Összpontosítok és indulok felegyenesedve. Huh!

Itt tessék szépen a sziklák élén táncolni

Vannak aztán helyek, ahol a gerinc egyik-másik felén vékony kis párkány könnyíti meg a fogódzkodást lehetővé tevő előrehaladást. Felindultságomban nem is tudom, mikor érem el a csúcsot, ahol egy helybéli idősebb hegymászó elmélkedik. Mint mondja, gyakran jön fel ide, mert olyan gyönyörű a kilátás. Valóban az. Mindjárt meséli, gyakoriak itt a balesetek. Legutóbb egy hetvenéves vesztette el az egyensúlyát és lezuhant, de úgy tudni túlélte. Nos, pont ilyesféle sztorikra vágytam, úgymond. Nem is maradok tovább, nehogy még más balesetekről is meséljen, és menekülök is vissza. Olyannyira, hogy még arról is megfeledkezem, hogy megkérjem, készítene rólam egy keresztfotót.

Alig egy méter magas kis csúcskereszt a Schiefersteinen

Kilátás az Enns völgyére

Visszafelé már tudom, mi vár rám, és ez nagyban segít. Már-már szinte gyakorlott mozdulatokkal érek a Vadászig, majd lemászom a szélesebb gerincre, ahol végre nyugodtan kifújhatom magam. Na, ez valóban szép volt. A további alászállás már nem jár semmi gonddal, csak a jó érzés hevíti a lelkem, hogy megcsináltam.

Indulás vissza

Ismét a Vadász tövében a kilátással

Érdemes tán megemlíteni, hogy a túrakalauz fekete színnel jelöli a Schiefersteint, de odalenn két tábla, két különböző színnel is ellátja ugyanazt. A piros kategórián még csak-csak lehetne diszkutálni, de hogy egy más tábla kékkel tünteti fel (lenti kép), az egy balesetveszélyes, kifejezett átverés.