Egy félhomályos, vadregényes árokban, hangosan csörgedező patak mentén kaptatunk fel a Grünburgerhütte szintjére, majd még ráadásnak felmászunk a kunyhó melletti, erdővel benőtt hegycsúcsra, a Hochbuchbergre is.
 |
 |
|
|
|
Ezúttal a Steyr folyócska völgyéből indulunk fel a Dornbachgrabenon át. Kicsit izgulunk, hogy vajon milyen terep fogad. Hasonlóan sikamlós lesz, mint a tegnapelőtti Schoberstein túrán? A dolog élét mindenképpen elvenné, hogy itt majd nem kell lefelé araszolgatnunk. Legnagyobb meglepetésünkre aztán, az ösvény viszonyaira panaszunk nem lehet, mert bár a kaptatók hevesek, többnyire mégis száraz, és jól járható.
Egy jelzett helyen elhagyjuk az árkot és némi megerőltető menet után kiérünk a napsütötte hegyhátra, ami a szolgáltatásokat nem nyújtó Brettmaisalmra visz (fenti kép). Innen már csak egy ugrás a Grünburgerhütte. Ott némi mérlegelés és rábeszélés hatására Angika is bevállalja a csúcsostromot, amit aztán nem bán meg.
A Hochbuchberg, valóban erdővel borított (fenti és lenti képen)
A csúcsról ugyan nem tárulkozik ki a világ, mert erdős, de jó érzés a kacifántos szerpentinek és kaptatók sorozata után cirka 40 perc alatt felérkezni a kereszthez. Lefelé szerencsére (mert tudtam előre) a Hochbuchberg keleti gerincén, egy szelíd erdei ösvényen ereszkedhetünk vissza a hegy lábához.
Mindezek után jöhet a most különösen megszolgált ebéd, ami remekel. A Grünburgerhütte ezen teljesítményével egy kifejezetten első kategóriás vendéglátó, azaz a vendégsereg nem azért tér be, mert éppenséggel erre túráztak, hanem azért túráznak itt, mert jó a koszt. Ez az én privát definícióm, ami rendhagyó, hisz a Hüttet két éve átvevő bajor házaspár úgy tűnik, máris kisebbfajta csodát művelt.
A mező tele van őszi kikericcsel
Direkt sem sietünk, és jól elnyújtjuk a minden tekintetben kellemesen eltöltött délidőt. Na, de egyszer csak-csak muszáj leereszkedni. Egy és háromnegyed órás bandukolás után érkezünk vissza a Dorngraben parkolójába.
