Bezárt vendégházak sora, szűkülő kínálat, romló minőség. Immár majdnem két évtized tapasztalatával a hátam mögött, szólni kívánnék egy áldatlan trendről, ami a Bécsi-Alpok és a Bécsi-Erdő területén található vendéglátóipari egységeket, az ügynevezett Hütteket, vagy más néven kunyhókat érinti. Mindazonáltal a jelenség általános és az Alpok egészére kiterjedt már. Tudniillik egy kínálatában és minőségében folyamatosan degradálódó tendenciát volt szerencsém megfigyelni, amit még tovább súlyosbít azon tény is, hogy még a nyitva tartó házak száma is csökkenőben van.

Nem csak arról van szó, hogy bizonyos idő után, természetszerűleg, a kunyhókat üzemeltető haszonbérlők nyugdíjba vonulnak, mások, fiatalok veszik át az üzletet, ha egyáltalán, hanem arról, hogy a jelenség hátterében mesterségesen előidézést okok húzódnak meg. Talán sokakat már meg sem lep, hogy itt is, mint oly sok manapság tapasztalható negatív trend mögött az EU bürokráciát lehet felismerni, mint azt, az egyebeként nagy EU barát osztrák derstandrd.at is megjegyzi (lenti képen).

Ha újoncok mégis elvállalják és belevágnak, majdnem minden egyes esetben minőségi romlás tapasztalható. Nyilván ugyanezen okok miatt. Megpróbálják az EU által felrótt extra terheket minden lehetséges módon, kompenzálni, akár a minőség romlása árán is. Aki néha-néha olvasgat, tudja, konkrétan is mely házakról, kunyhókról szólok.

A legújabb áldozat, a több mint tíz év után remek konyhával büszkélkedő Speckbacherhütte. Az idén új haszonbérlő vette át. Mi a szösz? Gyors pillantás a honlapjukon közzétett étlapra, máris elárulja, hogy ez már bizony eléggé eltávolodott a megszokottól. Sajnálatos fejlemény, mert ez lett volna a célunk, de a tények súlyától terhelve, inkább máshová megyünk.

Szerintem, az efféle alpesi-hegyi kunyhóknak három kategóriája van. A legjobbak azok, ahová leginkább azért indulsz túrázni, mert olyan jó a konyhája. Mert egyszerűen tudni lehet előre, hogy megéri. A másik kategória, az olyan, hogy ha már arra túrázol, oda sodort a sors, akkor betérsz. A harmadik kategória pedig, hogy ha véletlenül mégis arra vinne az utad, már be sem térsz be, mert felesleges, nem érdemes, kár.

Nos, példának jó okáért a Knofeleben vendégház a Krummbachstein alatt egy első kategóriás Hütte. De az imént említett Speckbacherhütte is ilyen volt, egy jó évtizeden át. Vállaltuk az esetlegesen hosszabb autóutat a kiindulópontba és magát a túrát, mert a végén, kivétel nélkül a legjobb koszt fogadott. Ám szó ne érje a második kategóriába sorolt házakat sem. Vannak kiemelkedő képviselői, mint például a sokak által jól ismert Fischerhütte a Schneebergen. Tudniillik oda senki nem azért megy, hogy asztalhoz üljön, hanem mivel oda találtatott kirándulni, és már éppen ott van, akkor betér. A Fischerhüttere még akkor is példásan állja a sarat, ha támadnak a tömegek, mégpedig úgy, hogy az ami a tálra kerül, kifejezetten jó.

Sajnos, mint említettem, egyre több az a bizonyos harmadik kategóriás ház. Kirívó példája a Muckenkogel, ahol bár elvileg három Hütte is lenne (Traisner Hinteral, Lilienfelderhütte, Klosteralm), de mostanság, negatív tapasztalatoktól vezérelve, tízórait, elmajszolni valót, inkább otthonról viszek magammal, ha mégis arra tévedek. Nem szeretném senki emberfia üzletét rontani most itt efféle eszmefuttatásokkal, de sajnos a minta feltűnik.

Tisztelet a kivételnek, mert van ilyen is. Például a néhány éve új gazdát cserélt Enzianhütte (Kieneck) némi kezdeti döcögés után érdemessé vált egy-egy betérőre és immár egy első kategóriás vendégház lett belőle. Sajnos a negatív fejlemények bajnoka a Hohe Wand, ahol a 10 évvel ezelőtti vendéglátóipari egységeknek több mint a fele már feladta, bezárt. Olyanok is, amelyek pedig kifejezetten idilli helyen, vendégcsalogató remek panorámával megáldott környezetben folytathatnák tevékenységüket. Gondolok itt például a szerencsétlen sorsú Plackles vendégházra, vagy a számomra mindig csodálkozást kiváltó Kleine Kanzel vendégházra, ahol a csodás kilátás miatt még úgy is tolong a nép, hogy jelenleg csak egy ital-automata van felállítva.

Sok esetben olyan házak is érintve vannak, amiket pedig több családi generáció vitt, akár egy évszázadon át. Például a Berggasthof Mamauwiese a Schneeberg tövében. Régen öröm volt oda betérni, mert szintén egy kifejezetten első kategóriás kunyhó volt, az utóbbi években meg egy inkább bizarr, kiszámíthatatlan formáció, nem tudni, akar-e még élni és a túrázókat szolgálni, avagy köszöntettel tartozva az EU-nak, már beletörődőt az elmúlásába.

Ritkán jön valami jobb, ha egyáltalán. Nem kell sokat találgatni, hogy felismerjük, mik állhatnak eme változások hátterében. A bürokratikus akadályok miatt a befektetett munka jutalma egyre csak zsugorodik. A drágulás, az infláció miatt a vendégek is el-elmaradoznak, bár annyi bizonyos, hogy az első kategóriába tartozó vendégházak fogják legtovább állni a sarat. Mert egyszerűen érdemes odáig felmenni. Ez csak egy apró mozaikszem, mely pontosan beleillik Európa és az úgynevezett fejlett nyugat jól megfigyelhető, folyamatos hanyatlásába.