Túlcsordulás


Mióta átadták a Schneeberg alatt a losenheimi monti-parkot, azóta hétvégén, jó időben korán kell érkeznie annak, aki még itt, az egyébként tágas parkolóban szeretne egy szeletnyi helyet megkaparintani magának. Mert tudniillik, ha 10:00 óra után van szerencséd  ideérkezni, akkor kár is ide felhajtani és valami áthidaló megoldáson kell törnöd a fejed. Ez mondjuk nem is csoda, hisz Losenheim, már korábban is, nyári napokon, szünidőben, rendkívül jól látogatott volt, ám egy-egy maradék résnyi hely azért még a későn jövőknek is akadt. Nem úgy, mint most.

DSCF2150
A kép közepén a parkoló, lásd lenti képen kiemelve

LosenheimParking

Mi, szombaton, előre számítva a tumultusra, a Sebastianhütte (más néven Wasserfallhütte) alatti kisebb parkolót célozzuk meg, és csodák-csodájára, ott még bőven találtatik hely. A korábban ismertetett és kedvenc túránk közé sorolt körutat választjuk, ami a Sebastian vízesés és a Dürre-Leitenen át érkezik fel a Fadensattelba. A szárazság ellenére a vízesés kürtőjében vígan zubog alá a Sebastianbach. A Dürre-Leitenen felfelé kaptatva sokan jönnek szembe, ami arra utalhat, hogy többségében az ülőkés lifttel érkezhettek fel a Fadensattelba és onnan csordogálnak alá a Dürre-Leitenen.

DSCF2093

DSCF2099

DSCF2105

DSCF2114

DSCF2118

Az Almreserlhausban, ahol ilyenkor általában megejtjük a délebédet, az említett tömegeket látva és érzékelve, arra számítunk, hogy bizonyára nehéz lesz szabad helyet találni. Tévedés. Szerencsére. Alig hiszem, el, hogy a szép kilátást biztosító napsütötte terasz csak gyéren látogatott. A kunyhó kosztja mind kínálatban mind minőségében remek, panaszunk nem lehet.

DSCF2124

DSCF2134

DSCF2137

DSCF2154

Mindazonáltal érvényes előző posztom meglátása, miszerint ki kell tennie magáért annak a kunyhónak, amelyik talpon szeretne maradni. Akár egy ilyen napon is, amikor a parkolókban tűt leejteni nem lehetne, a vendégház, úgymond, mégsem omlik össze a látogatók hadától. Igaz, ott van nem messze az Edelweißhütte, ám múltkori ottlétünk idején sem észleltünk ostromállapotokat. Feltételezem, hogy kettejük közül, előbb vagy utóbb, az egyik majd bedobja a törülközőt. Remélem azonban, hogy ez nem következik be. A versengésben, helyzeti előnyt elvileg az Edelweißhütte élvez, hisz közvetlenül a lift hegyi állomása felett helyezkedik el, ergó, több látogatónak esik útba jövet-menet.

DSCF2159

Kategória: Food and drink, Hiking-Climbing, Nature, Flowers | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás