A „királyi körút” néven ismert túra a közismert Silberkarklammon át visz fel a Dachstein cirka 1900 m szinten elérhető platójára, majd további 300 m szintemelkedés árán juttat el a Feisterscharteba. Az Eselstein és a Sinabell közti nyereg csak egy-két méterrel marad el a 2200 m tengerszint feletti magasságtól, és egyben a körút legmagasabb pontját jelenti. Innen egy helyenként drótkötelekkel is biztosított árokba kell leszállni, mielőtt még fel és megérkeznénk a Gutenberghausba.
Az időjárás mára sem ígér makulátlan légköri viszonyokat, ezért már elég korán, 7:00 óra előtt megkezdem aznapi körutam. Annyiban vétek a hivatalos verzió ellen, hogy nem a standard fapallós úton érkezem fel el a Silberkarhüttehez, hanem a számomra még részben ismeretlen Wurzelsteigen (fenti képek), ami egy úgynevezett „Höhenweg”. Egy magasban vezető, traverzáló turistaút. Csak részben ismeretlen, mert a Rosina ferrata odalentről ebbe az útba torkollik, és annak idején, 2015-ben Cirmivel ezen bandukoltunk vissza a vendégházhoz.
A még árnyékban trónoló Silberkarhütte a kép közepén
Most tehát végig megyek ezen a gyökerek tarkította, helyenként kitett, hegyi patakok mosta árkokat keresztező úton. Másfél óra alatt 8:30 körül érem el a Silberkarhüttet (fenti képek). Itt iszom egy előre elkészített adag elektrolitbombát, amire nagy szükségem lesz. Utam innentől kezdve a déli nap hevének van teljességgel kitéve. Hamarosan már csak törpefenyőke szegélyezik az utam (lenti képek).
Utolsó visszapillantás a Silberkarba
A képbe beúszik a Wasenspitze 2257 m
Nem árt tudni, hogy cirka 1800 m szinten található a Stangalm, amit elvétek (9:50 – fenti képek), mert a turistaút mellette vezet, és tudniillik a törpefenyők takarásában marad. Csak amikor visszapillantok, veszem észre a kunyhót és egy mögöttem érkező párost, akik betérnek. Feltételezem tehát, hogy van ott egy gazda is, aki itallal szolgálhat, de biztosra nem tudom. Padokat, asztalokat viszont látok.
A hegyek csúcsai balról jobbra: Wasenspitze, Sinabell (kis takarásban), Eselstein, Landfriedstein
A Stangalmtól már csak egy nagyobb lépés a kibukkanás a platón, ami 1923 méteren történik meg (10:07), a Grubach nyeregben (fenti képek). Itt vigyázat, mert elágazik az út fonala. Egyenesen tovább a Silberkarsee tengerszem felé visz lefelé egy ösvény. Jobbra lejt a Türlwand/Rotewand felé, míg balra felfelé van az én mai utam helyes folytatása, a Feisterscharte felé.
A kép közepén a zöld domb egy sziklaszirt, ahonnan valamelyest belátható a Silberkarsee tó. A tóhoz vezetö út szalagja jobbra lennn a képen.
Tagolt terepen, árkokon, dombokon, keskeny szorosokon át visz felfelé a pirossal jól jelzett út. A jelzések nélkül, bizony, gond lenne meglelni a helyes folytatást, hisz nem egyszer alternatív ösvények is csalogatnak. 10:28-kor elérek egy sziklaszirtet, ahonnan látni lehet a mélyben megbúvó Silberkarseet. Az északi partja teljesen járhatatlannak néz ki. Olyan, akár egy hatalmas bedugult tölcsér alján fennakadt víz (fenti kép). Ha még egyszer érkeznék ide, akkor utam oda lennre, a tó déli partjára vezetne.
Visszapillantás a szirtere, ahonnan látszik a tó
Még messze vagyok a célnak számító Feisterscharte/Gutenberghaus együttestől, miközben lassan-lassan, de biztosan, komor szürkehasú felhők kezdenek gyülekezni az égen. Kilépek tehát. Utolérek egy párost, akiket egy ideig tisztes távolból követek, majd leelőzőm őket (fenti képek).
11:10-kor, azaz indulástól számítva cirka 4:20 óra elteltével bukkanok ki a Feisterscharteban és tekintettel az égiek boszorkánykonyhájára, megkönnyebbülve pillantom meg az esetleges menekülést jelentő Gutenberghaust, amit csak jó 20 perces ereszkedés után érek el (11:30). Pásztázom is rendesen az eget, hogy most vajon mitevő legyek? Ejtsem-e meg az esedékes elektrolit bevitelem, avagy kapjam magam és szálljak-e alá, mielőtt még rám szakad valamiféle vihar? Érdekes, hogy a képeimen mindebből szinte semmi sem látszik (a szürke merénylet az Eselstein felől érkezett).
Visszapillantásban a Feisterscharte
A dolog lokális optikája olyan cudar, hogy rövid tétovázás után, inkább a menekülést választom. Eközben a völgyben verőfény (lenti kép). Tudom, lejjebb van a Lärchenbodenalm, esetleg oda még majd betérhetek. Ereszkedés közben aztán nagyszemű cseppekben, de egyelőre csak gyéren, esni kezd. Nem vagyok cukorból, de a tartalék száraz gönceim, na meg a fényképezőm maradhatnának szárazon. Elcsomagolom tehát a gépemet, és esőköpenyt terítek a hátizsákomra. Szerencsére, csöpörgésen kívül, nincs több ereje a mumusnak.
Mire a Lärchenbodenalmig érek, a nap is kisüt újfent, és tehát nyugodtan betérek (12:45 – lenti képek). A múltban már jó párszor elszáguldottunk az alm mellett, anélkül, hogy tiszteletünket tettük volna odabenn. Na, most pótlom a mulasztást, amit nem bánok meg. Hangulatos, gondos kezek formálta kis csodavilágot találok. Van természetesen elektrolit is, pirított szalonnás tojásrántotta, almásrétes és kávé. Nagyszerű! Majd Angikával is feljövünk még ide.
A Lärchenbodenalm felett kissé jobbra az Eselstein és a Sinabell között a Gutenberghaus.
Nos, a királyi körút valóban királyi, de csak akkor, ha az időjárás is támogatja. Szívesen elidőztem volna még odafenn, ha nem riogattak volna a fellegek. Nem tudom, mit hoz a sors, de remélem nem utoljára jöttem errefelé, főleg ami a variálási lehetőségeket illeti. Például fel lehettet volna még menni a Sinabellre (2349m), amit már egyszer, 2014-ben a ferratán elértem. Ezen kívül, ott van az említett alternatívút, ami a Silberkarsee tengerszemet érinti. A standardváltozatnál, felteszem úgy egy – másfél órával lehet hosszabb. Harmadjára pedig a Silberkarklammban a Siega Kletterstieget is be lehetne kombinálni a pakliba