Sztefano-Space

Tudatában vagyok annak, hogy ezen a portálon a nehéz fajsúlyú elmélkedések nem igazán vonzzák a nagyközönséget, hisz túlnyomórészt inkább túrák iránt érdeklődök bukkannak itt fel. Mindazonáltal nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sokak fejében megfordulhatott már a kérdés és a gondolat, hogy tulajdonképpen, miféle világban van szerencsénk fogyasztanunk kenyerünk javát? Hol van itt az igazság, a méltányos, boldog élethez való jog? Miért dúlhatnak maguk kedvére a rontók és a gonoszok? Miért maradozik el a legtöbb esetben az isteni felelősségre vonás, a bűnhődés? Különösen pedig amennyiben a szentírást vesszük alapul. Miután efféle írásaim sok energiát emésztenek fel, az információ gyűjtés, az analízis, napokat, sőt néha heteket is igénybe vesz, kérem a méltányos hozzáállást. Ezúttal is extra köszönet a német publicistának, elemzőnek, Frank Köstlernek az erre vonatkozó négyrészes videó-sorozatával (SSS-#33-1,2,3,4), amivel tulajdonképpen a témára irányította a figyelmem.

Hogy s mint is van ez a kérdés a hívők szemszögéből? Valóban meghallgattatnak az imáik? Avagy nem gyújtotta-e tömegével fáklyára a keresztényeket Néró? Beavatkozik-e a jóságos Isten evilági dolgainkba? Legalább, hogy megmentsen néhány ilyen máglyahalálra ítéltet? Na, de megállj! Mi a helyzet magával Krisztusurunkkal? Lehet rettenetes nagy eretnekség amit mondok, de nekem sokkal jobban tetszett volna egy olyan történet, egy olyan evangélium, melyben Jézus megmenekül és élete természetes alkonyáig tovább tanít és magyaráz, nekünk, az utókornak is. Mondjuk hasonlatos mindez Petőfi iránti sajnálatunkhoz és fájdalmunkhoz, hogy oly fiatalan veszett oda. Mennyi remekművet alkothatott volna még pedig, ha csak egy évtizeddel is tovább élhetett volna ezen a földön. De mind Petőfi, mind pedig Krisztus túl hamar hagytak itt minket (bár vannak híresztelések Jézus állítólagos sírjáról valahol Indiában). És akkor még nem beszéltem ama még nagyobb eretnekségről, ami pedig szinte mindenkinek legalább egyszer felvetődik az elméjében, hogy tudniillik, ha Isten mindenható, akkor miért nem mentette meg egyetlen fiát?

Mert elvileg megtehette volna. Elég lett volna egy villámcsapás a frissen felállított keresztbe, hogy ott szakadjon szét szikralángokat szórva az összegyűltek szemeláttára. De a Megváltó védelmére, megmentésére rendelkezésre álló eszközök tárháza szinte kimeríthetetlen. Na, igen, tudjuk, hogy végülis megtörtént a feltámadás, de az már nem ugyanaz, mint annak előtte. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Krisztus lelke támadt fel, és hogy felvehesse a kapcsolatot a fizikai világban maradókkal, valamiféle kikölcsönzött (virtuális?) testbe költözött, ideiglenesen. Állítólag. Merthogy feltámadása utáni tettei ugyancsak rövidre sikeredtek.

Bárhogyan is olvassuk és értelmezzük a bibliai tanokat, nehéz belátni, azt is, hogy miként követhetnek el legelvetemültebb gaztevők Krisztus nevében rémtetteket. Elég csak a konkvisztádorokra gondolni, akik magasba emelt kereszttel gyilkoltak és irtották Amerika őslakósait. Mondjuk, ha én egy végtelen nagy hatalommal megáldott lény lennék, és az én nevemben vétkeznének egyesek, hát bizony jól odasuhintanék. De itt, ilyen értelemben, soha nem történik semmi ilyesmi. Mintha kaptunk volna egy csodaszép világot, amiből Isten valamiként visszahúzódott, de legalábbis kissé közömbös, különös tekintettel a soha meg nem szűnő evilági szenvedésekre és kínokra. Tehát akkor hogy is van mindez? Milyen világot teremtett nekünk az Úr, aki korábban még csak-csak gondoskodott prófétákról is, akik több-kevesebb sikerrel megpróbálták a pogányságba züllött népeket visszatéríteni az isteni útra, de ennek vége. Krisztus lett volna az utolsó? Bár az egyháznak vannak különleges szentjei, ám munkásságuk hordereje aligha hasonlítható egy Keresztelő Szent Jánoséhoz, vagy Illyés, Ezékiel prófétákéhoz.

De mi van akkor, ha az evangéliumok nem teljesek és a történetírás bizonyos lényeges elemei sincsenek túltárgyalva (pl. az iskolákban). Mennyiben hasonlítanak még a jelen keresztényi hit tanai az őskereszténység elveihez? Mi van akkor, ha az amit a híveknek az egyház ma prédikál, inkább hasonlít a rómaikor hitvilága elemeire, mint a legősibb krisztusi tradíciókra? Hisz még a katolikus szentek ábrázolásain is látszik, hogy mintha valamennyi római lovag lenne, ugyebár (lásd Szent Flóriánt a képen). Másfelől tekintve a dolgokra, lenne pedig honnan kiegészítő tanokat beszerezni, melyek valamelyest javíthatnának a ma elterjedt keresztényi dogma céltalálati pontosságán.

Konkrétan és példánk jó okáért a Nag Hammadi-i kódexre gondolok, melyre 1945-ben találtak Egyiptom területén. Eme úgynevezett gnosztikus tanok, egyik, tán leginkább ismert része a Tamás evangéliuma. Nos, ezekből a majd 2000 éves papiruszokból lehet tudni, hogy bizony az őskereszténység ideológiája közelebb állt a gnoszticizmushoz, mint azt keresztényi körökben manapság ildomos lenne kimondani, mert azt nem szabad. Sőt, manapság gyilkos eretnekségnek számít a puszta feltevés, hogy maga Krisztus is gnosztikus lett volna, és gnosztikus tanokat hirdetett. Innen pedig már csak egy aprócska, de lényegi ugrás, hogy hahó, mi fán is terem akkor ez a gnoszticizmus? Ez nem egy könnyű kérdés, már csak azért sem, mert aki érdeklődik és utánakeres, talál rengeteg mindenféle ide illő információt, ám a lényeg, mint oly sok esetben, gondosan el van rejtve a sok egyébiránt nem olyan érdekes, vagy érdemes maszlag között. Akár egy tű, vagy na jó, legyen aranytallér egy hatalmas szénaboglya közepében. Nem is tudom, hogy előre megfontolt szándékú a ködösítés, avagy a puszta véletlen műve?

A gnoszticizmus pedig sok fentebb megfogalmazott kérdésre tud némileg kielégítő válasszal szolgálni, mármint ami a mi világunk strukturális felépítését és működését illeti. A dolog relevanciája olyan fontos, hogy kissé csodálkozom, hogy az általam nagyra becsült Bogár László tanárúr még nem hozta szóba. Tudniillik az általa használt „birodalomkiválasztó főhatalom” is új értelmezést nyerhetne. Egy hatalom, ami elmondása szerint legalább 3000 éve fejti ki áldatlan befolyását („azt tesz velünk, amit csak akar”), és amire mi nem láthatunk rá, mert csak alulról figyelhetjük, hisz felettünk áll.

A gnoszticizmus olyan veszélyesnek minősült tudás, amit a hivatalos egyház kegyetlen és véres elszántsággal üldözött (és üldöz), tűzzel-vassal irtott. A gnosztikus hit különféle formái ugyanis sokáig fennmaradtak, sőt nagyban terjedtek is egész Európában, egészen a 12./13. századig. Követőit, főleg Dél-Franciaország és Észak-Itália részein kathároknak hívták. Utolsó, bevehetetlennek hitt vár erődítményük, Montségur, 1244-ben esett el. Az inkvizíció és a máglyára vettetés is ebben a konfliktusban vette kezdetét. Első áldozatai, igen, a gnosztikus kathárok voltak. Az egyik fő bűnük, hogy megvetéssel viseltettek az egyházi eminenciák és a pápa kicsapongó, anyagias életvitelére.

Mi is tehát a gnoszticizmus központi eleme és lényegi felfogása? A hivatalos anyaszentegyház szerint „Keresztény gnoszticizmus valójában nem létezik, mert az igazi kereszténység és a gnoszticizmus kölcsönösen kizárják egymást”. Naná! Tehát ez a jelenlegi megfellebbezhetetlen vatikáni dogma. Nos, kaparjuk csak le a festéket a vakolatról. A magyar wikipédia cikke is csak először mindenféle nem igazán lényegi tartalommal csűri-csavarja a szót, és csak a legtürelmesebbeknek, akik lejjebb is olvasnak, szellőzteti meg a legfontosabbat. Tudniillik azt, hogy amit mi tudunk, miszerint az Úr (a Jóisten) teremtette volna a világot és mindmáig uralkodik felette, az, így, ilyen megfogalmazásban nem fenntartható. A gnosztikusok szerint mind a teremtés, mind pedig a világ mai értelemben történő „menedzselése” másként ment végbe és más szabályok szerint működik. Ez a lényeg!

Először is, azt kell megérteni, hogy a mi fohászainkban megnevezett jóságos, transzcendens istenség, az Úr egy Elrejtőzött, Tiszta Isten, nem azonos a látható, tapintható fizikai világot megteremtő, vele szembenálló cinikus, és alapvetően gonosz Teremtő Istenséggel, melyet Demiurgosznak hívnak. Az Elrejtőzött Jó Isten nem érintkezhet a tisztátalannak tartott anyagi világgal, és tehát ezért „nem vett részt ebben a teremtő aktusban és rezzenetlenül felette áll a kozmikus iparosmunka elfajzott világán” – mondja a wikipédia cikke. A Démiurgosz segítői a démonok, az úgynevezett Arkhónok (máshol Archonok, Archonten), akik a Démiurgosz teremtette világ közvetlen kormányzói. A fizikai világ úgy tartja fogva a lelkeket, hogy érzéki, testi vágyakat, ingereket gerjeszt, amivel belekényszeríti őket a testbe, amit ilyenformán senki elhagyni nem akar, de az nem is lehetséges. A halál sem kiút, mert a Démiurgosz újrahasznosítja a lelkeket, amit másnéven lélekvándorlásnak hívunk (Lásd például Geh nicht ins Licht/Ne menj a fénybe, Lucia Beatrix Stellberg könyve). A fizikai börtönébe zárt lélek eredetileg magasabb rendű, isteni lény volt. Ám, mindenkiben megvan továbbra is az isteni szikra, amit a gnózis, a gnosztikus tudás lobbanthat ismét lángra. Ebben a tekintetben lásd Wilhelm Reich ezzel teljes összhangban álló felfogását arról, hogy minden ember eredetileg jónak születik, csak később fedi el ezt az isteni magot a szerzett jellempáncélzat.

Másodszor pedig fontos mindezek tekintetében a világ szerkezetének alapvető dualitását szem elött tartani, mely egyrészt a gonosz kezelte és fenntartotta fizikai valóságból, másfelől pedig a magasabb rendű, tiszta lelki világ fogva tartott lelkeiből áll. A dualitás isteni megnyilvánulása a jó, a lelkekért felelő Elrejtőzött Isten és az alsóbbrendű Démiurgosz közti antagonisztikus ellentétben testesül meg.

Harmadszor pedig, és ez a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy az Ó-Testamentum Istene a Démiurgosz, míg az Új-Testamentumé a lelkek felett uralkodó Jó Isten, az Elrejtőzött Isten. Ennek értelmében Jézusurunk csak látszólagosan öltött emberi testet, léte és szenvedése is csak látszólagos. Krisztus tehát nem a testi létünk, fizikai valóságunk, hanem a szó szoros értelmében, lelki üdvösségünk gondozója, megváltója. Krisztus fellépése gnosztikus értelmezés szerint, a történelem legfontosabb fordulópontja. Ezért van az is, hogy gyakorlatilag a keresztények számára, az Új-Testamentumon és Jézuskrisztus tanításain van a lényeg.

Idáig érve még sok mindent el lehetne mondani, de elégedjünk meg a dolgok eszenciájával, ami máris sokban ad magyarázatot az írásom elején felvetett kérdésekre. Legfőbbként legalább nyilvánvalóvá válik, hogy a Földön eluralkodott viszonyok a Démiurgoszt (ami más néven az Ördögöt is jelenti) és Arkhónjai tevékenységét tükrözi vissza. Sajnos a kép, ami elénk tárul, nem túl optimista, mert ilyen téren az elmúlt 3000 évből gyorsan akár további 3000 vagy 30000 is lehet, anélkül, hogy kitörne a világbéke, a „szeressük egymást gyerekek” önzetlen magatartás, idilli világa. De mi a megoldás? Erre viszont elég egyértelmű válaszokat kaphatunk Krisztusurunk tanításaiból. A tiszta, felhőtlen lélek kitörhet a gonosz rabigájából, de ez nem lehet azonos a testi-fizikai jóléttel (még ha az nem is okvetlenül kizáró tényező).

Utoljára még meg kell említenem és nyomatékosan kijelenteni, hogy mindezek ellenére sem hiszem, hogy megtaláltam volna a teljes és megfellebbezhetetlen igazságot, csak néhány hiányzó mozaikot a nagy puzzle-kirakóból. Mindazonáltal, feltehetőleg közelítettünk, tettünk néhány lépést a helyes irányba. Kérdőjel jogosan feltéve. Keresem, keressük, és mint a sokat emlegetett idézet (André Gide) is megfogalmazza, bízz azokban (bennem nem muszáj), akik keresik az igazságot, de óvakodj azoktól akik már meg is vélték találni.