Álom


Az író Robert Wolff hívta fel a figyelmem az álmok vélt vagy valós jelentőségére. A természettel harmóniában élő népeknél különösen nagyfigyelemre méltónak találják az álomképeket, és mint számtalan tapasztalati tényből kiderül, nem ritka, hogy a törzs, vagy a szélesebb értelemben vett család tagjai rendkívül hasonló élményről számolhatnak be egymásnak egy-egy ébredés után. Robert Wolff úgy gondolja, az álmok világa az utolsó ősi, vad, a civilizálódás során be nem tört, meg nem szelídíthető kapocs, mely összeköt minket az ősi élővilággal mely valaha bölcsőnk és természetes elemünk volt.

Ma különös álomra riadtam, melyre egészen jól vissza tudok emlékezni. Ritkán esik meg ilyen velem, sokszor évek telnek el úgy, hogy bár tudom, álmodom, de az átélteknek ösztönösen nem tulajdonítok semmilyen rendkívüli jelentőséget. A mai hajnali álmom egészen más volt, eltért a szokásostól és már-már biblikus elemekkel volt tarkítva. Elmondom.

Egyszer csak egy nagy tömegben álltam és arra lettem figyelmes, hogy az emberek rémülten panaszolják egymásnak és nekem is, hogy egy medve támadt rájuk. Távolabb mintha tényleg egy küzdelem hangjait lehetett volna hallani. Innentől felgyorsulva peregtek az események. Mintha egy pillantás erejéig tényleg sikerült volna, elkapnom egy medve alakját amint éppen széttép valakit a tömegből. Ám még fel sem ocsúdtam a meglepetéstől, amikor hirtelen az előzőnél sokkal nagyobb fehér medve jelent meg az első mögött, belémart, majd azon nyomban el is nyelte azt. A tömegnek a rettenettől földbegyökerezett a lába, amit az állat a maga javára használt ki. Amint ez az újonnan jött falánk fehér medve (utólag szerintem tán egy jegesmedve lehetett) végzett saját fajtájából való áldozatával, rávetette magát a tétova tömegre és ugyanúgy marcangolni kezdte őket, mint azt korában a kisebb medve tette.

Ekkorra már én is nagyon közel kerültem a véres eseményekhez és kezdett eluralkodni rajtam a rémület. Amikor a fehér medve éppen félig elnyelt valakit, megjelent mögötte szinte a semmiből egy őnála is sokkal hatalmasabb sötét színű medve és egyetlen szempillantás alatt bekebelezte a fehéret úgy, hogy annak a szájából még kilógott szerencsétlenül kapálódzó áldozata. Azonnal menekültem. Mögöttem egy emeletes épület zárta el az utamat, így nem maradt más választásom, mint a falból kiálló ornamentumokat kapaszkodóként használva feljutni a tetőzetig. Hirtelen még az is átfutott az agyamon, hogy milyen könnyű vagyok és hogy ez a nem szokványos mutatvány milyen jól sikerül (naná, hiszen álmodtam, de akkor még ezt nem tudtam).

Csak miután felértem mertem letekinteni, abban a reményben, hogy a medve majd felhagy az üldözésemmel és nem tud utánam jönni, de csalódnom kellett. A fenevad ugyanolyan ügyesen, mint én magam, mászott fel utánam a függőleges falon és látszólag immár én voltam az egyedüli célja. A mancsok első csapása elöl ugyan még sikerült valahogy oldalra lendülve kitérnem, de tudtam, hogy az a vég – ekkor riadtam fel az álomból.

Na, most ugye a kérdés az, hogy vajon mit akar jelenteni a három vad és dühös medve, ahogy egyre közelednek, illetve az a vadság mellyel egymást is elnyelik? Meg mi közöm hozzájuk?

Kategória: Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Álom bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Álomfejtés | SztefanoSpace

  2. csitrang szerint:

    Álomfejtésnél, mindig a ősi szimbólumok jelentéséhez kell folyamodnunk.
    Van a neten egy nagyon jól összerakott szimbólum tár:
    http://www.bkiado.hu/netre/Net_szimbolum/szimbolumszotar.htm#m
    én mindig ezt veszem elő segítségül. Második lényeges dolog, hogy az álmokat nem értheted meg teljesen soha, mivel irracionálisak és az éber léti tudat viszont racionálisan elemzi az információkat. Az álomfejtés, ha megízleled a lényegét, nagyon érdekes dolog. Az álmokban annyira keveredik a múlt, jelen, jövő, hogy nehéz valami jóslat szerűt kihámozni belőle. Én inkább önmagam megismerésére használom, olyan belső dolgoknak az észrevételére, amik esetleg elkerülik a figyelmem. De én is sokszor valami jövő utalásra akarok rátalálni, hogy mi fog következni az életemben, de valójában inkább arról szólnak az álmok, hogy szembekerüljünk a belsőnk rejtett, elutasított érzelmeink oldalával.
    Röviden ennyit fűznék hozzá, de ne írj rá semmit, mert nem valószínű, hogy újra ide találok, csak véletlen kerültem ere az oldalra.

    üdv.
    és sok sikert!

  3. Visszajelzés: Forradalom | SztefanoSpace

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s