Álomfejtés


Lenne itt egy némileg rémítő magyarázatom az előzőekben ismertetett álmomra. Remélem, nem vagyok próféta (nincs tudomásom, hogy ilyen adottság birtokában lennék) és majd utólag jót nevethetek az egészen. Most viszont, amikor leírom ezeket a gondolatokat, bevallom, szorongok. Mi van, ha Föld Anya üzenete (lásd Robert Wolffnál) mégsem lidércnyomás.

A három medve valószínűleg három egymást követő válságot, avagy tán katasztrófát jelenthet. Az egyre nagyobb és erősebb medvék felfalják az előzőeket. Ez szerintem úgy magyarázató, hogy alig ocsúdunk majd fel egy nagy válságból máris feledésbe merül, mert a később bekövetkező események mellett eltörpülnek a korábbiak. Mivel az első medve megjelenéséről csak közvetve, a tömeg közvetítése nyomán szerzek tudomást, úgy gondolom, hogy az első válság a világ egy távolabbi pontján veszi kezdetét, ám a következményei hamarosan itt is észlelhetőek lesznek, hiszen azt később magam is megpillantom. A második medve megjelenése már egészen közelről érint és nagy meglepetés erejével hat. Az események innentől kezdve tragikus gyorsággal követik egymást. A harmadik katasztrófa már közvetlenül engem is érint és csak egy elszánt, vakmerő helytállás, vagy menekülés árán lehet ideig-óráig kitérni előle.

Miről is van szó, ha már egyszer így beleéltem magam. Valószínűnek tartom, hogy az első medve egy financiális, gazdasági válságot szimbolizál. Ez majd a világ valamely nagybank- vagy tőzsdeközpontjában robban ki. Egy ilyen krízis kialakulásának a valószínűsége álmok nélkül is rendkívül magas, hiszen a kapitalista világ egy elvileg is visszafizethetetlen adóság buborékon ül, melyet e pillanatokban is egyre nagyobbra fújnak. Erről szól például az a friss hír, miszerint az USA-ban 600 milliárd Dollárt bocsát a jegybank a piacra, melynek egyáltalán semmilyen fedezete sincs. Íme láss egy részletet, mely a szabados magyarázat fordítása:

„…a semmiből csinálunk 600 milliárd dollárt, hogy abból állami kötvényeket vásároljunk a szövetségi kormánytól. Ettől azt reméljük, hogy az emberek majd pénzt kölcsönöznek, hogy többet költhessenek. Egyébként megjegyezzük, fogalmunk sincs róla, hogy mindez működőképes lesz-e, mert ez csak egy kísérlet.”

Mivel a második válságot egy jegesmedve testesít meg, esetleg egy környezeti katasztrófával lehet dolgunk. Ez majd olyan erőteljesen hallat magáról és szól bele a finánckrízissel elfoglalt civilizáció életvitelébe, mely mellett teljesen eltörpülnek a számítógépek merevlemezeire mentett, soha vissza nem fizethető adóságokat tartalmazó számlák sorsa.

A harmadik katasztrófára nehéz konkrét magyarázatot találni, hiszen mi jöhet még az után, hogy összeomlik a gazdaság és kitör egy a klímaváltozás okozta természeti katasztrófa. Ha mégis jobban meggondolom, talán egy éhínséget vagy háborút jelenthet, esetleg egy olyan exodust, amikor a rabigában tartott déli népek tömegei megindulnak, hogy megostromolják az északabbra fekvő Európát, ahol még elviselhető az éghajlat.

Te mit szólsz hozzá? Inkább tegyem jégre…

Kategória: Global Warming, Humanity, soul, mind, News and politics | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Forradalom | SztefanoSpace

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s