Paolo Bacigalupi tudományos fantasztikus regénye több szempontból is különleges figyelmet érdemel. Elsősorban azért, mert gyökeresen szakít a sci-fit évtizedekig radikálisan uraló paradigmával, mely a Földre, mint az emberiség bölcsőjére tekint és a csillagközi térbe kilépve, az univerzumban szétszóródva, idegen világokat felfedezve, gyarmatosítva képzeli el az emberi faj diadalmas jövőjét. Ennek a mára idejétmúlt naiv elképzelésnek több egymástól független szülőatyja is van, ám a legjelentősebbek közé tartoznak Isaac Asimov (Alapítvány trilógia) és Artur C. Clark (Űrodüsszeia). Érdekes, hogy az új évezred szülte sikerfilm az Avatar is még ezt a porosodó és korosodó sémát követi, hiszen a történet szerves része az az elképesztő technológiai fejlődés, mely az emberi fajt idegen világokig (pl. Pandorra) katapultálja. Ez még akkor is így van, ha elvileg a film éppen ennek az agresszív expanziónak a kritikája.

A minden tekintetben zseniálisnak mondható író, Bacigalupi véleményem szerint sokkal realisztikusabb és egyben félelmetesebb jövőképet fest. A történet egy nem is olyan távoli, paradicsominak semmiképpen nem mondható világban játszódik, amikor a klímaváltozástól szenvedő emberiség legfőbb gondja a puszta túlélés, a napi betevő megteremtése. A túlsúlyos testalkat, a különlegesen gazdagok és befolyásosok státusszimbóluma. Vége az olaj alapú, folytonos gazdasági növekedésre építő pazarlásnak. Az összeomlást követő káoszból kilábalva a nemzetközi tőke viszont rendeltetésének megfelelően új dominanciára tör. A játszma most egy jóval alacsonyabb energiaszinten folytatódik ám az exkluzív hatalomhoz vezető út éppoly brutális, mint a múltban, ezúttal gének megfelelően rafinált manipulációjával. A meddő hibrid magvakat előállító multik úgy próbálják a nyereséget maximalizálni, hogy egyben biológiai hadviselést folytatnak. Olyan vírusokat és baktériumokat szintetizálnak laboratóriumaikban, melyek megtámadják, megmérgezik és elpusztítják a még természetes úton művelt haszonnövényeket. Védtelen fajok gyanútlan elfogyasztása soha nem látott járványok kirobbanását okozza. A betegségek ellen művileg rezisztenssé tett génmanipulált hibridek nyújtanak csak megoldást az éhhalál és terjedő ragályok ellen.

Úgy tűnik a Thaiföldi Királyság a világ egyetlen országa, mely még eredményes harcot vív a génmanipulációk és a hatalomra törő multinacionális cégek növekvő befolyása ellen. A királyság környezetvédelmi minisztériuma egy félkatonai szervezet, a hatalom kizárólagos birtokosa. Fehér egyenruhát viselő kommandósai (white shirts) alkotják az ellenállás egységeit. Ők a biológiai védelem megszervezői és végrehajtói. Ők küzdenek a ragályok és a határon túlról érkező biológiai támadások ellen. Minden gyanús, ami kintről érkezik – vallják. Eszköztárukban nem válogatósak. A karanténba helyezett fertőzött területeket porig égetik. Az írót tán a szervezetet védelmező faló- és fehér vérsejtek ihlették meg.

A nemzetközi porondon aktív, országok kormányait markában tartó, mezőgazdasági hibridekre specializálódott AgriGen megpróbálja kideríteni, mi a királyság titka. Égnek a vágytól megtudni, hogyan sikerült túlélni a lakósságnak a járványokat terjesztő vírusok támadását anélkül, hogy a meddő magvak importjára szorultak volna. Anderson Lake egy AgriGen ügynök, igazi gazdasági bérgyilkos, megkörnyékezi a kereskedelmi minisztert (Akkarat), aki bizonyos juttatások ellenében hajlamosnak látszik egy húron pendülni az angolszász gén lobbival mert féltékeny a környezetvédelmi miniszter (Pracha tábornok) egyeduralmára.

A könyv címe (windup girl) egy génjeiben manipulált japán gyártmányú biológiai robotra utal, aki folyvást és akaratlanul is központi szerepet kap a cselekményekben. A lány meddő, mint ama hírhedett mezőgazdasági magvak. Rabszolgának, szolgálónak, (szex-) élvezeti cikknek szánták. Tulajdonságait, alázatosságát módszeres aprósággal génsebészek tervezték, ám minden igyekezetük ellenére Emiko lelkében sebezhető, mélyen emberi, és lázadni is képes. A “wind-up” egy érdekes szójáték, mely egyben utal a lány óraszerkezethez hasonlatos, felhúzható, irányítható mivoltára, valamint erogén természetére, de végrehajtó, (cselekményeket) befejező szerepére is. A német fordítás a különös címet egyszerűen Biológiai hadviselésre változtatta. 

A könyv, mint az elején említettem szakít egy megrögzött sci-fi hagyománnyal. A tudomány ugyan még rengeteget fejlődhet, de a nyugati típusú ember dölyfös arroganciájában képtelen lesz felülkerekedni máris mély erkölcsi romlásán és a tudományos technikai haladás gyümölcsei a jövőben is önös hatalmi érdekek szolgálatában maradnak. Ennek következtében az ember, nemcsak képtelen lesz kilépni a csillagokba, de még bölcsőjét, a Földet is elkótyavetyéli.