Ma egy újabb skalpot gyűjtöttem be a Hochkaron. Ez most úgy tűnik, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig nem az. Még tegnap este is küszködtem a kételyeimmel, hogy vajon nekivágjak-e az eltervezett újabb mutatványnak. Érdekes volt megfigyelnem, hogyan feleselget és érvel az óvatoskodó, a gyáva énem és miként szorítja öt sarokba a kalandvágyó, a kíváncsi. Bár a szakirodalom inkább C kategóriába sorolja a sziklafalat, akadnak olyan becslések is, melyek C/D-ben szabják meg a Heli Kraft színvonalát. Sőt, pechemre egy szabadidős internet oldal egyenesen D-t ítélt oda. Végül a bátor énem úgy nyerte meg a csatát, hogy emlékeztetett az ez idáig is jól bevált Klettersteig Atlasz [K1] besorolására mely konstans C-ben rögzíti a várható nehézségeket.

Délelőtt fél tízre érek a falhoz. Utoljára legelső randimkor kalapált ennyire a szívem az izgalomtól. A Heli Kraft északnyugati fekvésű, ezért a délelőtti órákban még árnyékban van. Ez nem igazán fakaszt mosolyra. Várhattam volna ugyan délutánig, de a meteorológusok heves zivatarokat jósoltak, és ennek bekövetkeztét semmiképpen sem akarom látni. Szerencsére a fal így kora délelőtt is már teljesen száraz. Nyálkának nyoma sincs, pedig a falhoz vezető ösvényen látni, hogy az előző nap, vagy tán az éjjel még esett.

Mire felszaladok az első vaskapcsokon, becsattintom a karabinereket és hallom megszokott zümmögésüket amint végigszaladnak a biztosító drótkötél mentén, csodálatos nyugalom száll meg. Nyoma sincs a félelemnek, helyét átveszi valami pimasz és vigyorgó virgoncság. Élvezettel, egyenletesen küzdöm fel magam a bevezető falon. Aztán egy rövidke pihenőt tartok és végignézek az alattam elterülő tájon. Öröm és gyönyörűség a látvány. Már biztosan tudom, ez egy jó döntés volt próbát tenni. Egyre rutinosabban, egyre magabiztosabban találom meg a felfelé jutáshoz szükséges stabil támpontokat.

Így utólag úgy gondolom, valóban C-ben lehet megadni a fal átlagos nehézségét, mely egy-két rövidebb C/D-szakasszal is tarkított. Ez persze nagyon szubjektív. Amikor C/D-t mondok úgy értem, hogy ezeken a helyeken a továbbjutáshoz némileg több karizomra van szükség és esetenként inkább lendületből lehet a legeffektívebben haladni. Ezek a pontok nem igazán alkalmasak pihengetésre és itt jól meg kell megfontolni a karabinerek időbeni átcsatolását.

Aki esetleg ugyanilyen, vagy a fent elmondottakhoz hasonló dilemmával küzd, néhány jó tanács. A Heli Kraft megjárásához szükséges technikai elemek többsége meglelhető és kipróbálható kicsiben az alábbi rövidebb előkészítő Klettersteigeken:

1. Währinger Steig – a bevezető fal kicsinyített mása
2. Flatzer Wand, E-60 – az átlós, vízszintes átvágások itt jól gyakorolhatók
3. Raiffeisen Klettersteig – kapcsokon való le-, fel- és oldalirányú haladás jó iskolája, valamint a 70 méteres szintkülönbség azonos a Heli Kraft teljes magasságával
4. Steirerer Spur – a drótkötélbe való erős kapaszkodás és az átlendülés elsajátítására

Aki tehát a felsoroltakon már rendesen túljutott, akkor az szerintem érett a Heli Kraft teljes hosszára a drótkötél hidak kivételével. Ez teljesen új elem, mellyel még ez idáig én sem találkoztam.

A Klettersteigböl kilépve még felsétáltam a közeli Hochkarra (1808m), majd egy kacskaringót véve értem vissza a völgybe. Az útvonal azért szép és tanácsos, mert a távolból teljes rálátást nyújt a megjárt falra, íme: