Hótalpas álomtúra a Falkensteinre


Úgy döntöttem, nem várok tavaszig és ezentúl nincs többé évadzár túrázás tekintetében. Az év mind a 365 napján eleget kell tennem a hegyek hívó szavának. Az ehhez elengedhetetlenül szükséges hótalpakat már egy hónapja beszereztem és vártam, hogy a vidéket átvegye a hó birodalma. Mivel hótalpazás terén egyenes zéró tapasztalatokkal rendelkezem, úgy terveztem, mielőtt még úgy rendesen nekivágnék a kaptatóknak, a környék lankáin kell kipróbálnom a felszerelést. De aztán ezzel is úgy történt, mint a sokat emlegetett prófétával. A hó csak nem jött, így hát én kényszerültem főhajtásra és Robert Rosenkranz útmutatása nyomán elzarándokoltam oda, ahol hóban nincs hiány.

Schwarzau_Track Schwarzau_Track2

 image

A táv (Schwarzau im Gebirge-Bichl, Falkenstein, Windhag, Grubenfarnzl, Schwarzau im Gebirge) cirka 9 km, 520 m szintemelkedés és bruttó 5:15 óra

Már hétfőtől, amikor is véglegesítettem döntésemet, lázban égtem. A napok, melyek korábban gyorsan repültek, most csak vánszorogtak, mintha direkt is hátráltatnák a szombat eljövetelét. A túrára a szokásosnál is gondosabban készültem. Térképek, útvonalak, műholdfelvételek és az időjárás jelentés ismételt tanulmányozásával próbáltam ellensúlyozni és oldani a várakozás okozta örömteli feszültséget.

Végül is elérkezett a nagy pillanat. Kíváncsivá tett, milyen lesz az átmenet a szürkés-barnás tájból a téli fehér paradicsomba. Lehet-e hinni a híreknek, hogy elégséges a hó egy igazi hótalpas kiránduláshoz? Letérek az autópályáról és már dimbes-dombos vidéket szelek át, de hónak még mindig semmi nyoma. Az időjárás viszont remekel. A völgyekben ugyan itt-ott riasztó köd durcáskodik, de hova tovább egyre szélesebben mosolyog a nap.

Pernitz környékén aztán hirtelen porcukrozottá válik a táj, majd Gutenstein után szinte átmenet nélkül haladok át a hó birodalma jelenlegi küszöbén. A sötétszürke aszfalt hirtelen eltűnik a jéggé préselt hóréteg alatt. Lassítok, mert bár az út kőtörmelékkel van felszórva, mégis csúszik. A hőmérséklet mínusz hét, majd mínusz tíz fok. Kétségeim elpárolognak a nagy fehérség láttán. Schwarzau im Gebirge főterén, parkolok. Itt a völgyben mínusz négy fokot mutat a hőmérő, ragyog a nap, kék az ég és szellő sem rebben. Ha van szuper optimális, téli barangolásra kifejezetten megtervezett időjárás, akkor ez a mai nap minden bizonnyal érmes helyezést érdemelne.

P1010191
A Falkenstin lentröl..
P1010252
..és fenn, szemben az Obersberg

Felveszem a hőszigetelt túrabakancsot, kamáslit, de a hótalpakat egyelőre a hátiszákhoz csatolva viszem. Az útvonal első része a falun át vezet és Robert Rosenkranz beszámolója szerint is, csak Bünösök Menedéke (Zuflucht des Sünder) elnevezésű hegyi szentély után lesz szükség felvenni. Komótosan, és várakozással teli repeső örömmel térek le a főútról a Falkensteinre vezető ösvényre. A magassági szinttel arányosan növekszik a hó mennyisége és mélysége. Egy előttem haladó vándor nyomát veszem ki a hóban. Az egy hete itt járt Rosenkranzék nyomát viszont már betakarta a közben érkezett havazás. Bukdácsolok a hóban és még a szentély előtt úgy döntök, hótalpakra váltok. Mivel szárazon eleget próbáltam, gyorsan sikerül is rögzítenem a csatokat és indulhat a gőzhenger. Az első lépések óvatoskodóak, ízlelgetem, milyen érzés, ha a lábnyomom hirtelen dupla szélesre vált. Szerencsére nincs sok időm alapos és elmélyedt tanulmányozásra, mert kaptatós a terep. A vaskarmok beleharapnak az emelkedőbe és így könnyű az előrejutás. A szentélyt csak lefényképezem, nem akarok itt időzni. Egy forduló után egy padra telepedve napoztatja az arcát a vándor, akinek a nyomát az imént felfedeztem. Köszönünk egymásnak, váltunk pár szót majd szép napot kívánva újból nekieredek.

Innétől kezdve szűzhavon haladok. Csak őzek, nyulak meg egyéb vad nyoma tarkítja havat. Eufórikus örömben úszom. A táj egy csodálat. Verőfény és mesebeli hó birodalom. Szálegyedül taposom a friss porhót a rengetegben. Továbbra is érvényes az induláskor megfigyelt ábra, miszerint a magassággal egyenes arányban mélyül a hó, és ez fokozott erőfeszítést igényel. Ez viszont cseppet sem zavar. Hosszabb-rövidebb pihenőket iktatok be, amiket fényképezéssel és a GPS nyomvonal ellenőrzésével töltök. A felfelé vezető széles erdészeti utat könnyű követni. Minden érzékemmel átadom magam az új tapasztalás fellegekig emelő boldogságának, a tüdőmbe áradó friss hegyi levegőnek, az arcomat érő napfénynek, a szememet gyönyörködtető tájnak és testem erejét feszítő kihívásnak.

A vastag hótakaró tökéletesen elrejti a Falkenstein (1013m) tetejére felvezető utolsó meredek szakaszt, ezért különös figyelmet igényel. Végre felérek. Alattam csordogál a Schwarza, kiveszem a település főterét, igen, onnan lentről indultam. Szemben az Obersberg (1467m) tömbje dominálja a tájat. Gyenge, de fagyos szellő hűti hevültségemet. Az uzsonnázás kicsit körülményes, mert a csúcson elhelyezett asztalon legalább félméteres a hó. A hátiszákomat-büfémet egy fára akasztom, jól esik a forró tea a termoszból.

A lefelé haladás helyenként síeléssé alakul a meredélyen. A csúcsra vezető ösvény tövébe érve választhatok. Vagy a kigyúrt nyomon indulok vissza, vagy a tervezett kerülővel tarkítom a mai nap tapasztalatait. A hosszabb, és mint kiderül, az igényesebb variáns mellet döntök. A Windhang északi oldalán vezető széles erdei úton még a korábbinál is magasabban torlódik a hó. Hótalpak nélkül akár combig, derékig lehetne süppedni és minden bizonnyal teljesen lehetetlen erőfeszítés lenne a haladás. Úgy gondolom elérkeztem egy olyan határ küszöbéhez, melyen túl még ezekkel a hótalpakkal sem garantált az előbbre jutás. Most már értem, miért léteznek hátul meghosszabbítható hótalp modellek.

Kemény és verejtékes munkával küzdöm magam a visszafelé vezető útkereszteződésig. Vannak apró pillanatok, hogy olyan érzésem támad, mintha csapdába lennék, melyet viszont a melengető napsütés jól ellensúlyoz.

A lefelé vezető szakasz torkolatánál újabb tapasztalás vár. Az erdei ösvényt nyáron nyilván könnyű meglelni. Így hóval fedetten csak sejteni lehet a létét, helyenként még azt sem. A GPS-re kell hagynom magam, és úgy határozok, a legrosszabb esetben toronyiránt, azaz a nyomvonal irányában haladok majd. Szerencsére a fák kérgén egyre sűrűbben találkozom a piros jelöléssel, így fellélegzem. A haladás kifejezetten kellemes, szinte már-már laza, erőkifejtést alig-alig igényel. Fel is veszem az izzadt hátamra az ez idáig a hátizsákba rejtett kabátomat és a sapkámat is szárazra cserélem (áldom az ötletet, hogy hoztam).

Az út további része eseménytelenül és kellemes tempóban zajlik. A hegyi szentélynél a sziklaperem alatti, hótól védett padra telepedve leveszem a hótalpakat. Tudom, ami még a faluig jön, az ezután már kisöccse sem lehet a megélteknek. Egy pompázatos túra élményével gazdagabban indulok haza. Máris tervezem a folytatást…

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Snowshoeing, Sport, Story
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Hótalpas álomtúra a Falkensteinre bejegyzéshez

  1. almaleves szerint:

    Sotefano űrlény!
    Tele vagy hangulatfestékkel! Ó, mi történt? Szavaidból csak úgy csepeg a bársonyos gonzó lé, megvallom tetszik.
    Micsoda páli fordulat, ismét vissza természetbe, ami lehet akár rousseau-i tekeredvény is. Szóval, beszéljünk világosan: valamikor meg kell mutatnod nekem ezt a helyet, mert kíváncsi vagyok rá, sajnos erőszakos és ideges alkatúként kifogást nem tudok elfogadni, csak ha azt mondod: NEM.
    ekkor elcsitulok, mert a tapasztaltabb és erősebb hegymászók agyaraitól felettébb reszketek, így egyenlőre nem kell tartanod tőlem. Kivéve ha ravaszkodással élek, belecsempésznék italodba valami álomport és úgy kényszerítenélek mindenféle ígéretek betartására, mert azt tudjuk, a kényszer alatt tett fogadalmak, kezdve a házassági igentől, a hegymászósági tárlatvezetésik szigorúan megtartandók.

    Szavad megtartsd, mert olyanná válhatok, mint az általad vizionált riasztó köd, amely durcáskodik.

  2. Sztefanó szerint:

    Könnyű dolga volt űrlényi mivoltomnak. Csak egy tiszta lapot kellett a spontánul kibuggyanó és túlcsorduló hangulat-festékek alá tartani. A többi ment magától. Tulajdonképpen nem történt különösebben semmi. Az én koromban a férfiak úgy élik ki kapuzárási félelmeiket, hogy Harley-Davidsont vagy egy kabriót vásárolnak, és úgy száguldoznak fel-alá (láttuk, ha máshol nem, akkor ama Hollywoodban gyártott klasszikusokban). Nekem elégségesnek bizonyult egy jóval olcsóbban beszerezhető hótalp is (na meg egy kis napfény és friss arktikus eredetű levegő) – sic!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s