Ha hinni lehet az időjósoknak, akkor ma volt az utolsó ragyogóan napos idő néhány borús, havazással tarkított nap előtt. Ezt tehát mindenképpen ki kellett használnom, még akkor is, ha a meteorológia szerint a napsugarak bágyadt ereje kizárólag optikai kulisszákat lesz képes megmozgatni és a terep felett teljes egészében fagyapó rendelkezik majd. Célom a Reisalpe menedékház (1400 m).
 Oda-vissza egy nyomon |
 ..és északi irányból tekintve |
Reggel, amikor elindulok Kleinzell irányába, aggódó szemekkel vizsgálgatom a hőmérőt. Alig gurulok ki az autópályára, máris –14 fokot mutat, és lassan de biztosan süllyed. Kaumberget elérve (Araburg vára) foltokban megjelenik a hó és –15 fok van. Kleinzellben még mindig kevés a hó, bár a környező hegyek kivétel nélkül fehér köpenybe burkolództak. A Kleinzellböl az Ebenwald magaslatra vezető hegyi úton, mely mintegy 500 m szintkülönbséget küzd le, a hőmérő további mutatványokat produkál: -16, –17, majd a hóréteg megvastagodásával –18 fokra süllyed.
Hirtelen döntenem kell, hol van az a határ, amin túl már nem vállalom a túra egészét. Úgy döntök mínusz 22 fok lesz a tűrési szintem és –26 esetén egyenesen visszafordulok. Alig kötöm meg magammal az egyességet, máris –19-nél tart a külvilág hőmérséklete. Szerencsére stabilizálódik. Akkor sem süllyed tovább, amikor leparkolok az Ebenwald magaslaton. A hegyi úton hóláncra nem volt szükségem. Ismerőseim szerint, akik már jártak erre, havazás esetén viszont mindenképpen fontos kellék.
Rendre felveszem a cuccaimat és nekiveselkedem a csikorgató, fagytól hangosan nyekergő hó világnak. Az út első harmada egy fennsíkon visz, nagyon könnyű terep, szinte teljesen sima, jelentéktelen dombokkal tarkítva. Még borús az ég. A sítúrázók nyomait megpróbálom becsülettel nem keresztezni, ahogy azt a fair-play szabályai elrendelik. Később ez apróbb kínokkal jár, különösen a második harmadon, mely lankás emelkedővel indít majd meredek átmenetben adja át a stafétabotot az utolsó parádés kaptatónak.
A hó legalább egy hetes és átélt néhány sorozat lehűlést és felmelegedést, melynek során egy kemény, jeges réteg képződött a porhó tetején. Ott ahol a réteg vastag, jól elbírja a súlyomat, de esetenként beszakad, és akár térdig is süppedek. Ropp, mondja, és kibillent ez egyensúlyomból. Ez komoly energiák mozgósítását igényli, aminek következtében teljesen megfeledkezem a fagyról és kezdek jól felhevülni.
Közben észreveszem, hogy a sítalpak mélyebb nyomvonala keményebb jégkéreggel bevont. Olyan masszív, hogy csodák-csodája sehol sem szakad be. Pihentető itt-ott rámerészkedni. Hótalpaim nem tesznek kárt. Ahol viszont lehet, továbbra is kerülöm az összefüggő szalagokat, kivételt téve ott, ahol két, sőt három párhuzamos nyom is akad.
Pihenek egyet és a termoszból töltök magamnak egy pohár forró teát. Csend van, mintha a faggyal a világ zajai is jéggé merevedtek volna. Egyedül vagyok. Csak a fák pattognak emitt-amott, hangosan a rettenetes fagyban.
A csúcsra vezet egy úgynevezett téli út is, mely kikerüli az utolsó harmad legmeredekebb rámpáját. Meg is lelem a balra tartó letérőt, de a nap sugarai olyan szépen megvilágítják a rendes felvezetőt, hogy elállok eredeti szándékomtól és maradok a kékkel jelzett turistaúton (vagy ami látszik belöle). Később még meredekebb hegyoldalon araszolgatok. A hófúvások buckái igazi csapdák. A vékonyka jégkéreg minduntalan beszakad. Cudar egy dolog. Két lépés előre, egy csusszanásos beroppanás hátra, és így tovább.
Túlhevülve érek a fennsíkra. Ragyog a nap, de fuvolázik a friss arktikus szellő. Olyannyira, hogy a gerincen lépkedve hirtelen lábujjaim aláhűlését regisztrálom. Na, uzsgyi, be a menedékház téli szállására ahol a széltől védett falak mögött szépen meg lehet uzsonnázni.
Lefelé masírozva aztán lassú zsibogással életre kelnek a lábujjaim is. Sejtem, hogy fenn a gerincen a –20 alatti viszonyoknak uralkodhattak. A lenti rétegekben enyhébb, csak –14 fokos a fagy, mint azt az autó hőmérője később bizonyítja. A nap folyamán tehát csak 5 fokot melegedett a levegő.
Mindent összevetve pompás, nem túl hosszú túra volt. Nyáron nyilván alig megkottyanó megerőltetés, de így hóbuckákkal küzdve egészen frappáns, jó kis kihívás.
Sztefano-Space 