Hótalpakon a fagy és a jég birodalmába


Ha hinni lehet az időjósoknak, akkor ma volt az utolsó ragyogóan napos idő néhány borús, havazással tarkított nap előtt. Ezt tehát mindenképpen ki kellett használnom, még akkor is, ha a meteorológia szerint a napsugarak bágyadt ereje kizárólag optikai kulisszákat lesz képes megmozgatni és a terep felett teljes egészében fagyapó rendelkezik majd. Célom a Reisalpe menedékház (1400 m).

Reisalpe2D
Oda-vissza egy nyomon
Reisalpe3D
..és északi irányból tekintve

Reggel, amikor elindulok Kleinzell irányába, aggódó szemekkel vizsgálgatom a hőmérőt. Alig gurulok ki az autópályára, máris –14 fokot mutat, és lassan de biztosan süllyed. Kaumberget elérve (Araburg vára) foltokban megjelenik a hó és –15 fok van. Kleinzellben még mindig kevés a hó, bár a környező hegyek kivétel nélkül fehér köpenybe burkolództak. A Kleinzellböl az Ebenwald magaslatra vezető hegyi úton, mely mintegy 500 m szintkülönbséget küzd le, a hőmérő további mutatványokat produkál: -16, –17, majd a hóréteg megvastagodásával –18 fokra süllyed.

Hirtelen döntenem kell, hol van az a határ, amin túl már nem vállalom a túra egészét. Úgy döntök mínusz 22 fok lesz a tűrési szintem és –26 esetén egyenesen visszafordulok. Alig kötöm meg magammal az egyességet, máris –19-nél tart a külvilág hőmérséklete. Szerencsére stabilizálódik. Akkor sem süllyed tovább, amikor leparkolok az Ebenwald magaslaton. A hegyi úton hóláncra nem volt szükségem. Ismerőseim szerint, akik már jártak erre, havazás esetén viszont mindenképpen fontos kellék.

Rendre felveszem a cuccaimat és nekiveselkedem a csikorgató, fagytól hangosan nyekergő hó világnak. Az út első harmada egy fennsíkon visz, nagyon könnyű terep, szinte teljesen sima, jelentéktelen dombokkal tarkítva. Még borús az ég. A sítúrázók nyomait megpróbálom becsülettel nem keresztezni, ahogy azt a fair-play szabályai elrendelik. Később ez apróbb kínokkal jár, különösen a második harmadon, mely lankás emelkedővel indít majd meredek átmenetben adja át a stafétabotot az utolsó parádés kaptatónak.

A hó legalább egy hetes és átélt néhány sorozat lehűlést és felmelegedést, melynek során egy kemény, jeges réteg képződött a porhó tetején. Ott ahol a réteg vastag, jól elbírja a súlyomat, de esetenként beszakad, és akár térdig is süppedek. Ropp, mondja, és kibillent ez egyensúlyomból. Ez komoly energiák mozgósítását igényli, aminek következtében teljesen megfeledkezem a fagyról és kezdek jól felhevülni.

Közben észreveszem, hogy a sítalpak mélyebb nyomvonala keményebb jégkéreggel bevont. Olyan masszív, hogy csodák-csodája sehol sem szakad be. Pihentető itt-ott rámerészkedni. Hótalpaim nem tesznek kárt. Ahol viszont lehet, továbbra is kerülöm az összefüggő szalagokat, kivételt téve ott, ahol két, sőt három párhuzamos nyom is akad.

Pihenek egyet és a termoszból töltök magamnak egy pohár forró teát. Csend van, mintha a faggyal a világ zajai is jéggé merevedtek volna. Egyedül vagyok. Csak a fák pattognak emitt-amott, hangosan a rettenetes fagyban.

A csúcsra vezet egy úgynevezett téli út is, mely kikerüli az utolsó harmad legmeredekebb rámpáját. Meg is lelem a balra tartó letérőt, de a nap sugarai olyan szépen megvilágítják a rendes felvezetőt, hogy elállok eredeti szándékomtól és maradok a kékkel jelzett turistaúton (vagy ami látszik belöle). Később még meredekebb hegyoldalon araszolgatok. A hófúvások buckái igazi csapdák. A vékonyka jégkéreg minduntalan beszakad. Cudar egy dolog. Két lépés előre, egy csusszanásos beroppanás hátra, és így tovább.

Túlhevülve érek a fennsíkra. Ragyog a nap, de fuvolázik a friss arktikus szellő. Olyannyira, hogy a gerincen lépkedve hirtelen lábujjaim aláhűlését regisztrálom. Na, uzsgyi, be a menedékház téli szállására ahol a széltől védett falak mögött szépen meg lehet uzsonnázni.

Lefelé masírozva aztán lassú zsibogással életre kelnek a lábujjaim is. Sejtem, hogy fenn a gerincen a –20 alatti viszonyoknak uralkodhattak. A lenti rétegekben enyhébb, csak –14 fokos a fagy, mint azt az autó hőmérője később bizonyítja. A nap folyamán tehát csak 5 fokot melegedett a levegő.

Mindent összevetve pompás, nem túl hosszú túra volt. Nyáron nyilván alig megkottyanó megerőltetés, de így hóbuckákkal küzdve egészen frappáns, jó kis kihívás.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Snowshoeing, Sport, Story
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s