A meteorológusok megrémítettek a délutánra jósolt heves zivatarokkal (lásd a képet), ezért a Schneeberg további felfedezését szüneteltetem. Valamit azért mégiscsak kellene csinálni alapon a Hohe Wand tarsolyában mindig akad valami kis csemegézhető apróság. Jöjjön hát a Wildenauersteig, amit ugyan tavaly már egyszer megmásztam, de ismétlés a tudás anyja, tréningnek nagyon jól elmegy ismét.
Jóslat szombatra
A Wildenauerban az a jó, hogy egy relatíve biztonságos környezetbe ágyazva, nagyobb, magashegyi Klettersteig testvéreit mímeli és mindenből szolgáltat ízelítővel. Itt van mindjárat a jó kis egy- másfélórás kaptató a beszállóig (amennyiben Zweiersdorfból indulunk). Van ugyan egy állítólagosan rövidebb hozzáférés Grünbachból, de a térkép tanulmányozása alapján nem látok drámai különbséget.
A beszállóig végig árnyékos erdőben haladok. Ez hőségben nagyon kellemes, de én mégis olyan loncsora izzadva érkezem a fal alá, mintha zuhanyozóból léptem volna ki. Fotózás közben veszem észre, hogy lentről is jól látszik a Wildenauer torony (lásd az albumot) és a kürtő bejárata. Kissé összeszorul a gyomrom a látványra. Úgy látszik tapasztalat ide, gyakorlat oda, ezzel már együtt kell élnem. Felveszem a cuccaimat és heves szívdobogással nekirugaszkodom.
Az első C-s szakaszon a tavalyihoz hasonlón nem biztosítom magam. Valahogy jobban érzem magam a körülményes kapcsolgatás nélkül. Túl messzire vannak egymástól a vaskapcsok. Megy a kúszás felfelé simán, mint a karikacsapás. Gyorsan elérem az egyetlen, drótkötéllel biztosított szakaszt, mely a régi beszállóig kalauzol. Itt már éget, perzsel a nap.
Szusszanok egyet és indulhat a további biztosítás nélküli fűszerezett mászás (cirka 1+). Itt a torony alján eleve nincs mód az önbecsatolásra. Ezért úgy gondolom, hogy aki az első szakaszt csak önbiztosítással meri megtenni, nem biztos, hogy itt majd továbbjut. Ez nem felhívás hősködésre és nem is tanács. Mindenki tegyen belátása szerint. Így vagy úgy de ez szó szerint egy meredek ügy. Inkább pszichés kérdés semmint valami rém nehéz technikai mutatvány. A mászás nem hosszú és vannak jó fogódzkodók. A Herminensteigen találkoztam egy hete hasonló kulisszával zsinórban többször is.
Nos, mire a kulcspont alá érek, már rendre csatolom magam, kapocstól kapocsig. Már nem emlékeztem rá, hogy pontosan miként kell átlendülni a kitett sarkon túlra. Tanakodom egy ideig. Aztán világossá válik, hogy két egymásba fonódó, lendületes, karizmos „lépésnek” kell következnie. Hipp és hopp, nincs mód köztük szünetet tartani. Ez egy tipikusan D nehézségű szakasz. Mire áthuppanok, máris a kürtő aljának a látványa fogad.
További trükkös sziklázás következik. Előnyben a magas termetűek, akik jól el tudják kapni a magasban kínálkozó fogódzkodókat, hogy emezekben megkapaszkodva has- és egyéb izomzat bevetésével, a sziklával gyakran randevúzva felfelé tornásszák magukat.
A kürtőben kellemes, hűvös fuvallat fogad. Itt, a napló előtti térben érdemes elidőzni egy picit még akkor is, ha nem írjuk be magunkat. A továbbkúszás megint csak trükkös. Kicsiny vékony hátizsákom előny. Még ilyennel is problémás a forgolódás. Forgolódni és helyezkedni viszont elengedhetetlen a további helyes útvonal megleléséhez.
A kürtő tetejét elzáró szikla alatt kényelmesen elhelyezkedem a kijutást segítő operáció elvégzése céljából. A hátizsákot mindenképpen le kell vennem és az előre elkészített zsineggel és karabinerrel az egyik kapocsra akasztom. Ezután kipréselem magam, majd kiemelem a hátizsákot. Az ösvény végső szakasza is jellemzően D-vel fűszerezett pontokon át vezet. A karizmokat még néhányszor igénybe veszik.
Élvezetes a Hubertushausig vezető árnyékos erdei ösvény. Jólesik betérni valami finomságra. Lefelé a perzselő napnak kitett, meredek Springlessteigen lehet óvatosan lejutni (egy drótkötéllel biztosított A- Klettersteig).
Mai szemszögből nézve a Wildenauer nagyon jó tréningnek, de egy igazi outdoor kiruccanásnak mintha mégis kevés lenne.
Sztefano-Space 