Az Érdes Taréjon (Rauher Kamm)


Tavaszi túrám leírása, mely az Ötscher alatti árokrendszerben vezető útvonal szépségeit próbálja ecsetelgeti, az egyik legnépszerűbb bejegyzéseim egyike lett. A kattintások számát tekintve aranyérmes helyen, magasan ver minden más bejegyzést. Nos, már akkor, ott, az árok mélyén (lásd az alábbi képet) elhatároztam, hogy ezt a lentről oly nagy tiszteletet parancsoló, sőt, egyenesen félelmetesnek is nevezhető taréjt, egy szép napon majd megmászom.

P1010977
Az Érdes Taréj (Rauher Kamm) jobbról visz fel az Ötscher csúcsára (ez év májusi felvétel)

Persze nem heveskedve, hanem előtte jól felkészülve. A Schneeberg (Herminensteig, Nandlgrat és Novembergart) kiváló helyszínnek bizonyult ahhoz, hogy hasonló arculatú és kitartást igénylő terepen kóstolgassam az ilyen jellegű túrák ízét.

A vállalkozás nagy napja, a tegnapi vasárnapra esett. Mázlim van az időjárással. Szombaton még borús, esős idő riogatta az Ötscherre kívánkozókat, de az éjjel a front elhúzta a csíkot és az előrejelzésekkel összhangban elsőrangú túraidőnek adta át a helyét.

Kora reggel, amikor elindulok, a pirkadó nap sugarai még sűrű, egybefüggő és sötét felhőzet kulisszáit tárják elém. Ez sehogyan sincs ínyemre, mert tudom, hogy az Ötscher csúcsa a Rauher Kammal egyetemben felhők függönye mögé rejlik majd. Eszembe jut, hogy zöldfülű újoncként, ködös időben a nagyon egyszerű Fadensteigen is majdnem elvesztettem a jelzett nyomot. Ehhez képest az Érdes Taraj mégiscsak komolyabb vállalkozás, bár utólag úgy tűnik a tájékozódás, az Ötscher-gerinc relatív keskenysége miatt mégiscsak könnyebb.

RauherKamm_2D RauherKamm_3D

Úgy határozom tehát, hogy köd esetén óvatos leszek és a józanészre hallgatva akár el is halasztom az ostromát. Később, nyugati irányban autózva aztán egyre gyakrabban tűnik elő az ég kékje. Sajnos Scheibbs körül ismét sűrűsödik a felhőtakaró. Lackenhofban kétarcú időjárás fogadott. Északnyugati irányban mosolygós napsütés, míg kelet, délkeleti irányban, az Ötscher párafoltokba burkolódzva.

A jó szerencsében bízva fél kilenckor indulok el. Hallom, amint a kétüléses kötélpálya, mely az Ötscherschutzhausig (menedékház) viszi fel a látogatókat, tülkölve kezdi meg menetrendszerű üzemét. Reménykedem, hogy valamikor a délután folyamán én is vendége lehetek majd a libegőnek, csak éppen fordított irányban.

Az út a beszállóig Raneck és Bärenlacken érintésével, északról közelíti meg az Ötschert. Itt-ott előbukkan az Érdes Taréj, sajnos mindvégig ködpamacsokba ágyazva. Bärenlacken (934m) egy kereszteződés, ahol megkezdődik a verejtéket fakasztó kaptató a gerince felé. Úgy tűnik, nem vagyok szálegyedül, mert mind előttem mind mögöttem haladnak sorstársak a cél felé. Utolérek egy látszatra is rosszul felszerelt háromfős csapatot. Csak az egyiküknek van egy sovány hátizsákja, lehetetlen, hogy a csapatnak elég innivaló legyen benne. Meg is kérdem merre a céljuk. Hitetlenkedve hallom, hogy tényleg a csúcs.

Szerencsém van, mert mire 11 óra tájékán kiérek az erdőből és az Ötscher gerincén állok (1500m), felhőtlen, napsütéses panoráma fogad. Az Érdes Taréj nevét nem meghazudtolva tornyosul az égig. Megerősíti bennem a már korábban kialakult tiszteletet. A beszállót követő mászós szakaszok nagy figyelmet igényelnek, mert az előző napi esőtől nedvesek, csúszósak és északi fekvésük miatt valószínűleg napközben is a taréj árnyékában maradnak.

A mászás felfelé haladva egyre kitettebb, és egyre igényesebb, de szerencsére egyben egyre szárazabb is. Hivatalosan csak 1+ az UIAA skálán, de nézetem szerint egyes pontok megérdemlik legalább a 2- fokozatot, már amennyire meg tudom ítélni. Annyi bizonyos, hogy a Schneeberg ismertebb ösvényeihez viszonyítva a szakaszok technikailag mindenképpen igényesebbek, talán csak a Herminensteig veheti fel vele a versenyt.

Nem tudom ki, hogyan van vele, de nekem személyesen ezek a sziklafogással párosult részek jobban fekszenek, mint a sima és unalmas kaptatós turistautak. Így aztán nem is csoda, hogy a beszállónál még végtelen magasságokig nyúló Taréjon számomra szinte megszűnik az idő fogalma és csakis a mászásra összpontosítok. Mivel a mászó ösvény hirtelen, déli irányból csavarodva ér fel a platóra, csodálkozom is rendre, mikor cirka háromnegyed egy felé kilépek (azaz durván másfél óra a taréjon).

A fennsíkon a csúcskeresztig laza, nedves, sáros hófoltokon át visz az út. Déli egy órakor állhatok a tövében, hogy a gerincen megismert egyik sorstársam lefotózzon. Népes, tarka társaság élvezi a ragyogó kilátást. Aki a kötélpályával érkezett az 1418m magasságban fekvő menedékházig, annak is még legalább további 460m szintkülönbséggel kell megbirkóznia az 1893m-n felállított keresztig.

A csúcsról az Ötscherschutzhausig ereszkedik a rendes turistaút. Lehet már fél három, mire leülhetek ebédelni a napsütéses teraszon felállított padok egyikén. Az ülések még nedvesek, eső áztattak. Az egyszerű étel, amit önkiszolgálós alapon, egy tálcán kihozhatsz az első emeleti kantinból, nem túl meggyőző minőségű, de az éhség megteszi a magáét. Reggeli elhatározásomhoz tartva magam, a völgybe a kötélpályával szállok alá, mintegy jutalmul a térdemnek, az eddigi jó szolgálatokért. Fél négyre érek vissza reggeli kiindulópontomhoz, ez összesen bruttó 7 óra.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s