HTL Steig a húzós


Már nagyon viszketett a tenyerem. Hetek óta nem markoltam valami jó kis fanyüvős drótkötelet. Így aztán pénteken a késődélutáni órákban leugrottam a Hohe Wandra, hogy nekiessek a környék egyik legpompásabb D/E kletterező csemegéjének, a HTL Steignek.

Legnagyobb meglepetésemre a Sonnenuhr-Parkolóban alig lehetett szabad helyet találni. A kora őszi kellemes, napos időjárás nyilván sokakat ihletett hasonló gondolatra. A Wandfußsteighez vezető rövid kaptatóra érve mindjárt észrevettem, hogy néhányan éppen tornázzák fel magukat a falon. A beszállónál szerencsére nem volt dugó. Úgy tűnik, az ilyen kései órában csak a terepet jól ismerő hegymászók vállalkoznak egy-egy rövid sportos teljesítményre. Számolgatok. Ha a múltkor 1 óra 20 perc alatt végeztem és a leereszkedés a Völlerinsteigen cirka 40 perc, akkor durván két órával naplemente előtt még el lehet indulni. Jó időben vagyok tehát.

imageA múltkori tapasztalatom alapján a beszállónál ismét csak sziklamászó csukát húzok és a tornacipőmet a hátizsákba pakolom. Mindjárt feltűnik egy újdonság, mely a tavasszal még nem volt. A Klettersteig szakaszait megszámozták. A sziklához erősített fémlapocskák színei pedig a Klettersteig részerei utalnak. Az alsó részen sárga a számozás, a középső részen kék, majd az utolsó részen pirossal jelzik a szakaszokat. Így, a hegyi mentőknek nyilván könnyebb megtalálni a bajba jutottakat. Elképzelem, egy-egy riasztás után vajon hány alkalommal kellett keresgélni a rászorultakat, mire végre elhatározták, a Drachenwandon és a Kaiser Franz Josef Steigen már korábban alkalmazott számozásos módszert. Ezután, a HTL-en a 140-es szám (hegyi mentők) felhívása után csak annyit kell még mondani, hogy mittudomén, “segítség: kék hatos”, vagy “piros négyes”. Nem árt tehát legalább a színeket meg a számokat egytől tízig németül megtanulni. Akkor a segélykérés így hangzik, “hilfe: blau sechs” vagy “hilfe: rot vier”.

A legalsó, azaz a sárga rész a leghúzósabb. Itt helyenként rettenetesen nagyot kell fogni a drótkötélen, hogy feljebb lendülhess. Tulajdonképpen még most negyedik alkalommal is elcsodálkozom, a műfaj kivételes igényességén. Ehhez képest a középső kék szakasz jóval könnyebb és lazábban vehető. Itt a kar is megpihenhet, mert fele akkorát sem kell fogni és a változatosság kedvéért a sziklán is lehet jó fogódzókat találni.

Az utolsó, piros szakasz ismét húzósabb, de szerintem nem éri el a legalsó rész keménységét. Nagy figyelmet igényel egy cirka alig két méteres traverz a nyíllal jelzett helyen (lásd a képet), mert a szikla olyan csúszós, annyian koptatták már, hogy még száraz idő esetén sem nyújt elég súrlódást a cipőtalpnak.

Rekord idő alatt érek fel a platóra: bruttó egy óra és nyolc perc. Kicsit szusszanok, majd átöltözöm és nyugodt tempóban 30 perc alatt lemasírozok a Völlerinsteigen. Apropó, a Völlerint is szanálták. Újrafestették a turistaút zöld jelzését, jó néhány szakaszon új, műanyag burkolatú drótkötelet feszítettek ki fogódzkodónak és ezen kívül még fagerendákkal és egy helyen sziklába fúrt U vassal biztosítottak sima felületű sziklarámpákat.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s