Kis hal is hal


Az elmúlt hétvégére mélyen csüngő felhőkön és gyenge, de tartós esőn kívül semmi jóval nem kecsegetett a meteorológia. Így aztán nem is terveztem semmiféle kiruccanást. Sajna! Szombaton a majdnem 20 fok kicsalogatott a kertbe és az első óvatos tavaszi munkák elvégzésére sarkallt. Ez meg is ment rendjén, de aztán délutánra még úgy éreztem maradt bennem némi energia egy kocogásra és le is tekertem szokásos 18 kilométeres körömet.

A túranélküli vasárnapokban az  a szép, hogy kényemre, kedvemre kialudhatom magam. Tudniillik, a korai felkelés, esetenként már hajnali négykor, az egyetlen mozzanat a túrákban, amiért nem repesek örömömben, és mint szükséges rosszat csak elviselem. Most tehát szépen kihorkolászhattam magam abban a tudatban, hogy úgyis esni fog egész nap, mégpedig 1500 méteres tengerszint feletti magasságig.

Mikor aztán felkeltem és kipislantottam, nedves volt az út a hajnali esőtől. Később, úgy dél körül, mégis előkandikált a nap és az ellenállhatatlan volt! Nosza, mi van a közelben? Mondjuk a Leopoldsberg meg a Kahlenberg! Hát akkor tegyem tiszteletem! Össze is kaptam magam sebesen és délután fél három körül sikerült leparkolnom Kahlenbergdorfban. Tudnod kell, ez egy extra Nobel díjas teljesítmény, mert ebben a falucskában kincset ér minden egyes üres parkoló. Nem csoda, hiszen a Duna meg a Leopoldsberg közé van szegényke beékelve, szusszanni is alig tud. Mire találtam egy félig meddig még legális rést, a nap is elszégyellte magát és visszabújt felhői mögé.

Leopoldsberg Leopoldsberg_3D

Egyszóval megilletődve húztam fel a nyári bakancsomat, több hónapja nem láttam, majd nekiiramodtam a kaptatónak. A szombati futás jót tehetett fel, mert kettőt sem szusszantam és három órára már fenn is voltam a Leopoldsberg tetején (425m). Magam is csodálkoztam, hogy ez ennyire lazára sikeredett. Ezután a Kahlenberg irányába vettem utam, elmasíroztam az újdonsült erdei kötélpark (Waldseilpark Kahlenberg) mellett, ahol a fiatalság apraja-nagyja gyakorolt. Sáros ösvényeken tettem egy kerülőt, hogy Bécs borvidékén, szőlőtőkék között ereszkedjek vissza a kiindulási pontba. Tiszta véletlen, hogy tavaly is március 10.-én tettem meg első tavaszi kimerészkedésemet. Akkor is meg most vagy egy kiló sarat vertem ki a bakancsom rovátkáiból.

Azt ígérik, holnaptól néhány napra jelentős és látványos havazás kíséretében visszajön a tél. Kíváncsi vagyok. A német úgy fejezi ki magát, hogy „angekündigte Katastrophen finden nicht statt”, azaz bejelentett katasztrófáknak rendszerint nagyobb a füstje, mint a lángja. Majd meglátjuk.

Kategória: Hiking-Climbing, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s