Úgy tűnik a hörghurut levakarhatatlanul rám szokott. Bármit teszek, évente legalább egyszer meglátogat. Igaz több mint egy év telt el legutóbbi találkozásunk óta és már-már reménykedtem, hogy az idén megfeledkezik rólam. De nem! Ilyenkor általában legalább két, de esetenként akár négy hét kényszerű pihenőre fanyalodom. Vasárnap verőfényes napsütés uralta az eget, amolyan ízig-vérig túra idő. Nem bírtam volna nyugton maradni. Azon címen, hogy már valamelyest jobban vagyok, a köhögési rohamaim is ritkulnak, meg hogy az ilyen langymelegen való sétálgatás csak jót tehet, elhatároztam, hogy valamerre kimozdulok. Ilyenkor azért mégsem tanácsos lihegéses-kaptatós hegyi terepre tévedni. Kompromisszumos alternatív megoldás egy túrának nem minősíthető hosszabbacska séta, például a Duna Ártéri Erdő Nemzeti Parkban. Célom a Schwechat patak torkolata. Íme:
Képzeletbeli nyomvonalam lilával (cirka 20km, 4:30 óra gyakorlatilag folyamatosan)
