Körbe-körbe, avagy Rundumadum a neve annak 24 szakaszból álló turistaútnak, mely láncszerűen összeköti a Bécs határán fekvő zöldövezeteket. Érdekessége, hogy az út elvisz a legmélyebben fekvő ártérről, a tartomány területén található legmagasabb hegyekig (Berg). Ezt persze némi rezervával kell venni, mert esetenként csak nagyobbacska dombokról beszélhetünk, ám mégis meglepő kihívásban lesz része annak, aki Kahlenbergdorfból indulva a sorrendben első öt szakaszon át szeretné elérni Hütteldorfot. A táv ugyanis nem lebecsülendő 20-21km, érinti az öt legmagasabb bécsi hegyet (Leopoldsberg, Kahlenberg, Vogelsangberg, Hermannskogel és Heuberg) ami összességében 960 méter szintkülönbség leküzdésével is jár. Egy félórás ebédszünet beiktatásával a távot bruttó 6 óra 10 perc alatt teszem meg.
A vállalkozás élét valamelyest elveszi, hogy az út nem a civilizációtól távoli vadonban vezet és ezért bármikor adott a kiszállás lehetősége. Különösen enyhítő körülmény az út mentén található vendégfogadók és sörkertek nagy választéka. A harmadik enyhítő körülmény pedig abban rejlik, hogy a szintkülönbségek ugyan rendre összegeződnek, de a kaptatók közti lejtőkön adódik bőven alkalom a lábizmok és a vérkeringés regenerációjára.
![]() |
![]() |
A táv (Kahlenbergdorf, Kahlenberg, Hermannskogel, Hameau, Heuberg, Hütteldorf) cirka 21 km, 960m szintemelkedés, bruttó 6:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető. |
Mivel még nem vagyok teljességgel tünetmentes (lásd előző bejegyzéseimet), úgy döntöttem, hogy az időjárás szempontjából ideális túraidővel kecsegtető munka ünnepén megvalósíthatom ezt a már régebben fontolgatott tervemet, és végigmegyek a Rundumadum eme legszebb öt szakaszán. Az első két szakasszal ugyan már egy-egy korábbi kiruccanás (pl. hegyi futás) során megismerkedtem, de utólag is megállapíthatom, hogy egy összefüggő túra szerves láncszemeiként mégis egészen friss, új oldalukról mutatták magukat.