Újra a Hochlantschon


A stájerországi Franz Scheikel, avagy más néven Naturfreunde Klettersteig, mely a 1720m magas Hochlantschra visz, két szakaszból áll. Élénken emlékszem a két évvel ezelötti érzéseimre, amikor zöldfülűként a szakaszok közti magaslatra értem, oda ahová az ösvénynaplót is elhelyezték. Szakadt rólam a verejték és örültem, hogy jó alkalmam nyílik kifújni magam. A végére érve vált teljes egyértelműséggel nyilvánvalóvá, hogy akkor, újdonsült hegymászói képességeim határán lovagoltam. Nem is csoda, hogy a ferratát a tegnapi tapasztalataimmal szöges ellentétben, jóval igényesebbnek éltem meg.

 FranzScheikl_2D  FranzScheikel_3D

 FranzScheiklProfil

Nyomvonalam mint mindíg letölthető. A táv 6.5 km, 780m szintemelkedés, bruttó 6 óra cirka 1 óra pihizéssel egybekötve.

A fokozatosság elve szerint Cirminek is ezt a Klettersteiget ajánlottam, miután néhány rövidebb fal megmászásával már sikeresen végzett. Technikailag egy nem túl nehéz, de kifejezetten alpesi jellegű Klettersteigről van szó, mely elemeiben jól mímeli a jóval igényesebb, igazi-nagy ferratákat. Eközben erőnlét, kondíció szempontjából mégsem elhanyagolható kihívás. Azon ugyan lehet morfondírozni, hogy C kategóriás, avagy csak B/C, mint azt a http://bergsteigen.com állítja. Véleményem szerint, ha a Währingersteig a Hohe Wandon kiérdemli a C-t, akkor itt sem lehet alább adni, hiszen a második szakasz végében van egy olyan felszökés, mely a Währinger kezdőfalának a testvére is lehetne (lásd a Slideshowt).

A beszállót jól megizzadva, de papírforma szerint, bruttó egy óra alatt érjük el. Ebbe már beszámít a beöltözés, a kantár, sisak, miegymás felvétele is. Hétköznap ellenére elég népes csapat ostromának vagyunk tanúi. Sikerül jó ütemben egy nagyobb társaság előtt beszállnunk. Megelégedéssel konstatálom, hogy a két évvel ezelőtti viszonyokkal ellentétben, a szikla majdnem teljesen száraz, ami jelentősen könnyíti a mászást. Cirmi elvárásaimat meghazudtolva, olyan ügyesen halad, mint egy tapasztalt öreg róka. Jó tempóban mászunk. Valósággal meglep amikor a vártnál gyorsabban érünk az első szakasz végére. Pihenést egyikünk sem igényel. 

A második szakasz egy árok mélyéről indul, melyet kellemetlen ereszkedés árán lehet elérni. Fellélegzünk, amikor a biztosítás nélküli rész után ismét drótkötélbe kapaszkodva folytathatjuk az alászállást.

Továbbra is jó tempóban érkezünk az utolsó, legnehezebb részhez, melyet elvileg balról ki lehetne kerülni. Itt végre kiérünk az északi fekvésű szurdokból és süthet rank a nap. Cirmi gondolkodás nélkül választja a gerincen vezető szellős felszökést. Kissé aggódom, hogy vajon mennyire lesz majd ura a helyzetnek. Figyelem egyenletes, folyamatos mozdulatait, melyből azonnal kitűnik a magabiztosság. Eloszlat minden kétségemet. A papírformánál valamivel gyorsabban, 1 óra 20 perc alatt érünk fel. A kiszállótól még jó negyedóra kaptató a verőfényben fürdő csúcskereszt. Törpefenyők sűrűje közt kanyarog a zegzugos ösvényen.

A helyenként meredek fokokkal megtüzdelt lefelé vezető turistaút gyötrelmei nem várt módon lepik meg Cirmit. Nem is csodálom, hiszen első alkalommal mozog ilyen terepen. A vándorbotok újszerű használatát még meg kell szokni. Persze annál nagyobb a megelégedés, amikor a festői környezetbe illesztett Steirischer Jockel menedékház teraszán lehuppanhatunk elkölteni jól megszolgált egyszerű ebédünket. A jelző valóban nem túlzó. Elég a terasz korlátján át egy pillantást vetni a menedékház alatti mélységekbe, illetve ereszkedés közben egy megfelelő pillanatban visszatekinteni a sziklafal tetején trónoló építményre.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s