Ritkán, de előfordul, hogy helytelenül ítélem meg egy-egy túra viszonyait. Mint például tegnap. Arra számítottam, hogy az elhúzódó meleg frontok hatására Alsó-Ausztria hegyvilágról nagyrészt leolvadt a hó. Legalábbis 1600m alatt, mert a Schnalzstein és a Gippel, ahová eredetileg igyekeztünk volna, ilyen kategóriás hegyek.

A táv (Kernhof, Waldhüttsattel, Schnalzstein, Gamsmauer, Hofalm, Waldhüttstattel, Kernhof, ) 11.7 km, 980 m szintemelkedés bruttó 5:00 óra

A további gondolatmenetem szerint, az út jelentős része, hó mentes lesz és csak a csúcs körül lehetnek eljegesedett hófoltok. Ergo könnyű hágóvas, ún. spájk elengedhetetlen lesz, de a súlyos téli bakancsban nehéz a haladás, elég lesz tehát a könnyebb őszi/tavaszi bakancs. Gamásli sem kell, hisz friss hó már hetek óta nem hullott. Nos, pont az ilyen optimista elméletekkel lehet alaposan befürödni, mint az később a gyakorlatban kiderült (pedig aki ismer, tudja, hogy inkább pesszimista, azaz realista a beállítottságú vagyok).

Első hideglelésemet akkor kapom, amikor Kernhof felé autózva beúszik a képbe a hófehér Göller. Nahát, mégis összefüggő hótakaró? Szinte pontosan 8:00-kor vágunk bele a megtervezett körútba. Kernhofban persze még nyoma sincs semmiféle fehérségnek és a Waldhüttsattel (a Göller és a Schnalzstein közöti nyereg) felé az erdőben kaptatva is inkább késő őszies a táj.

Cirka 1000m magasságban aztán előbukkannak az első, keményre fagyott hófoltok. A nyereghez közeledve egyre több van belőlük majd később az ösvény teljes egészét bevonja egy alattomos, csúszós jégréteg. A levegő is érezhetően hűvösebb. Ekkor még igazolva érzem előrelátásom annak tekintetében, hogy a hátizsákjainkban ott lapulnak a szükség esetén gyorsan felcsatolható vaskarmok (spike).

A természet első atyai pofonja akkor libben, amikor kibukkanunk a kissé huzatos Waldhüttsattelban. Elméletem szerint a déli oldalhoz közeledve inkább fogynia kellene a maradék hónak. Emitten meg egy összefüggő hó-jégpáncélba botlunk, ami aztán elkísér egészen a Schnalzstein csúcsáig. A csúcs alatt már jelentős nehézséget okoz a hómező tetején képződött vékony jégréteg, mely minden második lépés nyomán beszakad.

A Schnalzstein tetejéről (10:00) körbepillantva télies táj köszönt minden égtáj felöl. Dominál az ilyenkor szokásos fenséges kék és a fehér. Karnyújtásnyira a Kleiner Göller és a Göller, a távolban a Hochschwab és a Veitschalpe fehérlenek, kissé balra a Schneeberg félreismerhetetlen szilütetje. Ekkor már érzem, hogy könnyű őszi felszerelésünkkel nehezen érjük el második célunkat a betervezett Gippelt.

Na, de tegyünk próbát. Leereszkedünk az egyszerű fakereszttel ellátott csúcsról. Törpefenyők között lavírozva tudatosul bennünk, hogy itt bizony mély tél honol. Sokszor térdig süppedünk a hóba. Érzem, amint gamásli híján a hókristályok hideg üdvözletüket küldözgetik a bokámnak. A lábujjaim sincsenek a legjobb állapotban, de Cirmi unszolására, még ezen a ponton nem adjuk fel.

A GPS alapján sikerül beazonosítani a turistaút feltehető vonalát. Cirmi talál egy a hóból kitüremkedő sziklát, amin a felfestett piros jel legalább egy fix támpontot ad a nagy fehérség közepette. Nos, induljunk toronyiránt, szél tépte törpefenyők között utat keresgélve, egy kaptatón a Gamsamauer irányában. Néha látunk más piros jeleket, de helyenként olyan magasan torlódik a hó, hogy vagy jobbról, máskor meg csak balról kerülgetve tudunk tovább haladni. Közben minduntalan beszakadunk. A hótorlaszok tetején képződött jégkéreg nem elég erős ahhoz, hogy megtartson. A Gamsmauer tetejére érve (valószínűleg) ismét csak találgatni tudunk, hogy merre lehet az út folytatása.

Ezen a ponton aztán eldől bennem a borjú, az agyközpontomban számtalan vészcsengő szólal meg, vörös lámpák gyulladnak és villogásukkal a veszély helyzetre utalnak.

• Az előttünk álló út, ismeretlen, száraz időben sem volt még szerencsém bejárni
• A lábam kezd elfagyni a könnyű bakancsban. Gamásli híján felülről is szivárog a lábbelimbe a hólé. A nadrágom szára is elázott már
• Az utat a fent leírt módon keresgélve és közben minduntalan beszakadva, a tervezettnél sokkal lassabban haladhatunk csak. Kitesszük magunkat a veszélynek, hogy esetleg ránk esteledik.

Az utolsó pont, amint így lefordítom a vészlámpa üvöltését a fejemben, el is döntötte a túra további sorsát. Cirminek ugyan egyáltalán nem teszik a bejelentett tényállás, de nem tágítok, mondván, én vagyok a kapitány. Visszafordulunk hát a Hofalm irányába.

A Hofalm egy nagy kiterjedésű mezőn, akarom mondani jégmezőn, fekszik. A tanya két faépülete elhagyatott. Az előtérben egy asztal padokkal dacol az időjárás viszontagságaival. Most viszont barátságosan invitál lehuppanásra, hiszen ragyog a nap a szép kék égboltról, még langymelegét is érezni, Elhatározzuk tehát, hogy megtízóraizunk, mielőtt véglegesen elindulnánk a völgy felé.

Immár, sajnos, időmilliomosok és főleg szomorúak vagyunk. Piszkál  a gondolat, hogy ha állhatatosabbak vagyunk, akkor elérhettük volna a Gipplet. Ennek részben ellentmond az alattunk minduntalan beszakadó hókéreg, ami elkísér a Waldhüttsattelig. A Kernhofba vezető északi ösvényen olvadozóban a reggel még jeges hó bevonat, így nincs szükségünk a karmokra. További bonyodalmaktól mentesen öt óra elteltével érkezünk vissza a kiinduló pontunkba.

		Schnalzstein 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL