Folytatom a számomra még fehér foltokkal tűzdelt Türnitzi-Alpok felderítését. Az elmúlt vasárnap az Eisenstein került terítékre. Tudniillik pont egy héttel előtte a Tirolerkogelról mintha az Eisnstein szelíd, hóval fedett nagykiterjedésű tisztásait pillantottam volna meg. Ez felkeltette az érdeklődésemet. A Türnitzből induló kerülő hátránya a hosszú aszfalt utas fel és levezető szakasz, melyek összességében kitesznek vagy 4 kilométert.
![]() |
![]() |
|
8:15 lehet, amikor megkezdem körutam. A meteorológia de-lux túraidét ígért aznapra, felhőtlen kék éggel, amiből egyelőre nem sok látszik. A reggeli hőmérséklet fagypont alatti, minek köszönhetően az aszfalt utakat alattomos vékony jég burkolja. Optikailag csalóka, mert olyan, mintha csak nedvességtől csillogna. Óvatosan araszolgatok tehát a Paulinenhöhe tövében, majd Knedelhof után, valhol Ortbauer környékén (8:50) végre magam mögött hagyom a síkos utat és hóban gázolhatok.
Közben kisüt a nap is. Úgy tűnik, egész napra maradni fog, de mire az Eisenstein tövébe érek (10:10), ismét beborul. Szerencsére a felhők elég magasan úsznak és a kilátást nem blokkolják. A panoráma királya a Türnitzer-Höger (kép) és a csúcsára törő nyugati gerinc (már bejártuk).
A kép közepén a Türnitzer-Höger 1372m és a felvezetö nyugati gerince
10:51-kor, azaz valamivel több, mint két és fél óra alatt érem el a csúcskereszt tövében elhelyezkedő Julius Steiner-Hüttet. Belépek. Benn félhomály. Három idősebb vándor ül az egyik asztalnál. A szoba a rossz huzatú kandalló csípős füstjével megtelve. Szebb napokat is megélt a bútorzat. Feslő, nem kifejezetten patyolat tisztaságú üléshuzatok. Az egész így együtt nem unszol maradásra. Az elém tett étellel gyorsan, szinte már sietősen végzek.
11:10-kor máris indulok lefelé. Átvágok a nehéz, tömör hóval még gazdagon borított réten. Hótalpakra sem eddig, sem pedig ezután nincs szükségem, maradnak tehát a hátizsákra csatolva. Az út a továbbiakban egy fenyőerdő mélyén halad. A tegnapi nem túl kiadós havazás még nem tüntette el teljesen a korábbi túrázók nyomát. A fák törzsén a kék-piros jelek is elég sűrűn mutatják a helyes irányt.
13:10-kor érkezem vissza Türnitzbe. Az Eisenstein önmagában kiváló hótalpas túracél. Egy esetleges nyári látogatás a Hohensteinnel kibővítetve változatban máris távlati tervbe van véve.